Bársony János

Magyarországi cigány közösségek közigazgatási szokásai

(a vajdák egykori és mai szerepe)

A bemutatkozáshoz hozzátartozik, hogy amivel én foglalkozom, és amiről előadást tartok, azzal több mint húsz éve foglalkozom. Tehát nem abból az alkalomból vagyok itt, hogy egy fővárosi, képviselői feladatot látok el, hanem ez a területem, amiről elő kívánok adni. Illetve még valami hozzátartozik, hogy viszont más feladatot is ellátok, nevezetesen a hazai kisebbségek számára a Kisebbségi Kerekasztal részére nyújtok jogi segítséget, én vagyok a kerekasztal jogi szakértője. Így önöknek, mint közigazgatási szakértőknek, szakembereknek, segíteném az eligazodását, hogy ennek a népcsoportnak melyek a belső közigazgatási hagyományai.

Először is el kellene mondanom, amikor a hazai romák közigazgatási szokásairól kérdeznek, hogy a közigazgatás, a terület, népesség és közhatalom fogalomkörének egymásra hatásával írható le. A roma közösségekben, hogyha végiggondoljuk, akkor a népesség megvan, a terület az már sokkal amorfabb ügy. Amennyiben néprajzi értelem­ben a csoportot vesszük -, mondjuk a múlt század közepéig, mivel vándorközösségekről volt szó akkoriban - a század végére letelepedett a magyarországi cigányság, de azok a néprajzi viszonyok, amelyek a közigazgatási szokásokat kialakították, azok sokkal kevésbé területkötöttek voltak, mint más népességek, mezőgazdasági népesség esetében, tehát letelepült, földhöz kötött népesség esetében. Ezért sokkal amorfabb belső önigaz­gatási viszonyok alakultak ki.

A következő kérdés a közhatalom. A közhatalom annyira erős, amennyire szükség van rá. Ha nem területfüggő, ha nem egy adott életviszonyrendszer állandó kötöttségeit, állandó közösségi viszonyait kell irányítani, nap mint nap a hatalmat gyakorolni, illetve a hatalom gyakorlását elvállalni, hanem ezek sokkal szétszórtabb, sokkal lazább viszo­nyok, amelyek a cigány törzs és nemzetség és a család között vannak, mivelhogy a család vándorol, nem az egész közösség, nem is a nemzetség vándorol egyszerre, hanem 10-20 ember megy egy csoportban. Ennek megfelelően a nagyobb közösség és a kisebb közösség között a közhatalomigény is sokkal kisebb, a megszerveződés igénye is sokkal kisebb. Viszont az egymás territóriumaira való ügyelés az természetesen attól még adott. De sokkal lazább ez a viszony.

Mi határozza meg tehát a cigány közösségekben a közösséginek nevezett lét kereteit, feltételeit? Elsősorban az egyén, a közösség, és a külső erők viszonyrendszere. Az egyén, tehát én. A közösség: először a család, másodszor a nemzetség, harmadrészt a nagycso­port. Tehát a törzs, valamint még külső erők, azaz a gádzsók. Tehát mindenki, aki nem cigány, mindenki, aki nem a törzshöz tartozó cigány, mindenki aki idegen, és az idegenhez való viszony. Ez határozta meg, mint ahogy minden más nép esetében, ezek a fogalmak határozták meg a közösség viszonyát a saját hatalmához. Illetve azoknak a nézeteknek, gondolatoknak, értékeknek, szokásoknak és hagyományoknak a rendszerét, amiben az adott közösség működik, és kialakítja a létfeltételeit, törvényeit, szokásait.

A roma közösség szabályozására - a magyarországi csoportjai szabályozására - az a jellemző, hogy kis közösségben lévő vándorlásból letelepedett csoportok viszonyait rendezi. Még egy lényeges kérdés van, hogy nem írott szabályokról van szó. A cigány közösség hagyományozó rendszere hasonlóan sok-sok más nép hagyományozó rend­szeréhez nem elsősorban írás útján, hanem más módon történik. Ezek a módok pedig egyrészt maga a példa és a tapasztalat egymásra rakodása, másrészt a folklór termékei, így a népdalok, népballadák, mesék hagyományai. De gondoljuk végig, hogy ez még az írott kultúrában is nagyon gyakran így van. Például komoly szabálygyűjteménnyel találkozott talán mindegyikünk gyermekkorában, amit úgy hívnak, hogy Grimm-mesék. Benne van természetesen, hogy idegennel hogyan kell szóba állni, vagy nem szóba állni, hogy nem lehet elcsavarogni egyedül az erdőben, hogy ennek súlyos következményei vannak. Tehát ilyen szabálygyűjteményekből állnak ezeknek a természeti népeknek a hagyományai is: hogy mit szabad, és mit nem, mert ennek ilyen következményei lesznek. A cigányság esetében is ilyen balladákban, hagyományokban vannak lerögzítve a maga­tartási szabályok, előírások.

A következő kérdés az, hogy az adott közösség szokás- és hagyományrendszere mennyire diktatórikus, és mennyire demokratikus és hogy milyen , jogi" erővel bír. Ez attól függ, hogy a végrehajtása érdekében milyen kényszer adatik meg, és hogy mik ezek a kényszerek. Tehát mik azok a szankciók, amelyek a csoport törvényeinek a betartását írják elő. A cigány közösségben ezek a szankciók nagyon demokratikus közösségi viszonyokra mutatnak. Mese - nem cigány -, hiedelem, hogy pl. a vajdának a hatalma milyen nagy, hogy ő megverhet valakit, összeadhat, házasságnál szentesíthet valamit. Ezek a hiedelmek a magyarországi cigány közösségek esetében csak babonaságnak lennének tekinthetők - más közösségekre még kitérek - ott ennek lehetségesek valós alapjai, de Magyarországon nem.

Mint a középkori általános jogszokásokban a legsúlyosabb büntetés, illetve a legsú­lyosabb retorzió egy adott közösség esetében a közösségből való kivetés. Ezt a középkori jogban levelesítésnek hívták. Például, mikor az egyházból való kiátkozás, kiűzetés volt általános a feudális jogban, ez azt jelentette, hogy a közösség nem vállal felelősséget azért az emberért, bárki megölhette például. A levelesítésre, kiközösítésre ítéltetés Magyarországon, nem cigányoknál, bárhol, azt jelentette, hogy aki ilyen személlyel találkozik, az büntetlenül azt csinál vele, amit akar. A cigány közösség szempontjából is ez a legsúlyosabb büntetés, tehát akit kiközösítenek, az adott közösség leveszi róla a kezét. Ez persze olyan esetekben történik, amikor eltitkolja a ragályos betegségét valaki, vagy ha olyan szabályát szegi meg a közösségnek, aminek következtében az életviszo­nyai az adott területen tarthatatlanná válnak, vagy ennek a veszélynek teszi ki a közös­séget. Például nekilát lopni az adott környéken, ahol téli szállás van, és ezért menekülni kell. Tehát ott egy olyan tabuba ütközik ez a dolog, ami miatt a közösségtől ezt a súlyos büntetést is vállalnia kell annak, aki ilyen sértést követett el. A közösség összetartó erejéből való kivetés ez a fajta büntetés. A másik ilyen közösségi szankció az az „arcának az elvesztése", ahogy Tillard Bábjátékos című regényében mondja, kínai filozófiával kapcsolatban. Ott is a legnagyobb érték az ember arca, az ember becsülete. Hogyha valaki a közösség szabályai ellen vét, akkor azt megvetjük, tehát nem tiszteljük, nem becsüljük semmire, szembeköphető. Elvész a „pátyiv", a becsület, a tisztelet érzése vele szemben. Tisztátalanná válik a másik ember számára lelkileg, tehát becsülete vész. Ilyen pl. ha nem veti alá magát a közösség ítéletének, amikor a hagyomány arról szól, hogy a közösségnek kell megítélnie az ő vitájában, hogy kinek van igaza, kinek nem, és ő ezt nem vállalja. Ez például egy ilyen típusú tiszteletvesztés, vagy pedig más egyéb súlyos szabályszegés, valamilyen tabunak a megsértése erre vezet. Ez szintén nagyon gyakori szankció, minden más népnél is. A cigányság esetében nagyon jelentős szankció.

Ezeknek a szankcióknak a gyakorlásáról egy kicsit később beszélnék. Most egyelőre a közösség és a hierarchia viszonyáról beszélnék, ami szintén a hatalmat jelenti.

A cigányság esetében azt szokták mondani, hogy van a vajda, és a vajda hatalma az, ami meghatározza, hogy a cigányoknak mit szabad, mit nem. Magyarországon ez egy babona. A világon is furcsa - néhány közösség kivételével - erről beszélni, mert a szakirodalomban hat dolgot tekintenek cigány vajdaságnak, amelyek között nagyon kevés az összefüggés.

Az első vajda fogalom - több szakértőnél is megállapíthatóan: vajdának Magyaror­szágon is neveztek a XVIII-XIX. században is, meg a Dunántúl egyes részén, akár két-három éve is olyan személyt, akit az adott cigány közösség a szertartásmesterének, külügyminiszterének tekint, akinek a legjobb „dumája" van arra, hogy eladják az adott problémamegoldást kifelé, külső személyek számára. Közvetítőkülügyminiszter az adott közösség, család, csoport, és a külső társadalom között. Ennek van is cigány neve, úgy hívják, hogy „mujáló", vagy „szájas". Természetesen nem döntéshozó szerv, mert a döntést általában az öregek hozzák az adott témában. A tekintélyes öregek, azokban a cigány közösségekben, ahol még őrzik a hagyományokat. Ez az első cigány vajda fogalom.

A második cigány vajda fogalom, az egy nemesi rang volt a XVI. században, Magyar­országon. Régi okmányokban Vojvoda Ciganórumnak nevezett tisztség. Azt jelentette, hogy a király, vagy az adott esetben az oklevélben éppen a királynő kinevez egy nemes urat, hogy a magyarországi cigányság adóját beszedje, felettük bíráskodjon, és ezt valamilyen szolgálat, vagy pénz ellenében - ezt a tisztséget - átadja valamelyik hűbére­sének a magyar király. De ugyanez volt a helyzet Lengyelországban is, bizonyos különbségekkel Erdélyben is, tehát ez a Vojvoda Ciganórum nemesi rang, több nemze­déken keresztül viselték jeles magyar nemesek. Ezek a vajdák egész jól beszedték az adókat, fennmaradtak adókönyvek. Volt időszak, ahol azt írták, hogy jobban jövedelme­zett a cigány vajdai tisztség, mint a zsidó adóbérlet. Tehát több adót fizettek a XVI. század közepén a cigányok az országban, mint a zsidók. Tudni kell, hogy milyen mesterségei voltak a cigányoknak ebben az időben, aranymosók, rézművesek, puskaművesek voltak, tehát olyan ipari szolgáltatásokat csináltak az országban, amik nagyon fontosak voltak, jövedelmező volt az adójukat beszedni. Másrészt pedig kevésbé tudtak védekezni, mert kis csoportokban éltek. Tehát őtőlük aztán el lehetett venni az adót, mert a külső környezet általában nagyobb létszámú volt, mint ők, és az adószedés szempontjából az számított, hogy az adott környezetben kinél van több kés, puska, kard és kardforgató ember, mert az adót így tudták beszedni. „Bérbe voltak adva" az adók és martalócok szedték.

A következő ilyen cigány vajda, amit Orbán Balázs ír le az erdélyi monográfiájában, a jobbágy cigányok vajdája, akit a földesúr nevez ki, a cigányok közül, a cigányok fékentartására, mivel nem kíván foglalkozni az ő cigány jobbágyainak mindennapi peres ügyeivel, gondjaival. Kijelöl egy személyt, és az a személy felelős a cigányok közül azért, hogy a földesúrnak ne kelljen az ő ügyeikben eljárni. Ha a cigányokkal valami baj van, akkor a kinevezett vajda „szorul".

A negyedik vajda fogalom, amiről Wlisloczki Henrik ír a múlt században, az a balkáni cigányok „bulibasái"-nak a viszonyai. Tudni kell, hogy pl. Bulgáriában jelenleg is több tízezres cigány közösségek élnek egy-egy településen, vagy településrészen. Boszniában hasonlóan vannak ilyen nagy települések, ahol a bevezetőben említett terület-közhatalom gondolat sokkal jelentősebben merül fel, sokkal erősebb közösségi szervezettségre, szerveződésre van szükség. Ennek megfelelően ezeken a területeken kialakultak erősebb - a közösségen belül ezeknél a törzseknél - hatalmi viszonyok, amelyek tényleg erőha­talommal is rendelkezhetnek az adott ügyben, éppen védekezésként az adott területek mohamedán felséggyakorlásával szemben. Ezek a törzsek másféle közösségi belső viszonylattal rendelkeznek és - amikor a mi történészeink cigány vajdákról beszéltek -ezeknek a „bulibasák"-nak az esetében is erről van szó.

A következő cigány bíró-, vagy vajda fogalom az, amit Erdős Kamill egy interjúban úgy ír le, hogy találkozott egy nyugalmazott csendőrrel, aki elmondta, hogy ők hogyan választottak cigány bírót, vagy cigány vajdát. A dolog úgy történt, hogy kimentek a cigány-telepre - miután az előző vajda elmenekült, mert felgyújtották a házát - és azt mondták, hogy „mi most vajdát akarunk választani". Sorban mutogattak a férfiakra, hogy „ő legyen, ő legyen, ő legyen". Akinél a legnagyobb volt az ellenkezés a cigányok részéről, az lett a vajda. Ezt mondta az adott csendőr. Az volt a kijelölt vajda feladata, hogy nyilvános besúgója legyen a csendőröknek. Ennek fejében zsarolták. Tehát rajta verték le, hogyha a csendőrség számára idegen személy jelent meg azon a területen, és nem jelentette be valaki. Idegen persze csak a csendőr szemszögéből idegen, mert lehet hogy valakinek az apja, anyja, vagy testvére érkezett meg egy másik településről, és nem tudta még elmondani, vagy nem akarta, mert valami menekülhetnékje volt az adott személynek. Tehát akit nem súgott be az illető a csendőrnek. Ezt a tisztséget kétfelé lehetett intézni. Vagy a közösség használta egy ideig védekezésül, és akkor a csendőrök­től „szorult" nap, mint nap. Vagy elvállalta ezt a besúgó pozíciót ez az ember, és akkor őt ölték meg előbb-utóbb, vagy a házát tették tönkre, vagy a családját tették tönkre, ahogy azt egy nyilvános besúgóról el lehet képzelni. Ez volt a leggyakoribb cigány vajda szerep. Ezenkívül nem hivatalos szerepként is él e fogalom kifelé. Tiszteletbeli cigány vajdának elneveztek sok-sok jószándékú kívülállót a cigányok, vagy olyan hivatalnokot, aki az őügyükkel foglalkozott. Egyes személyeket, akiknek örömet akartak ezzel okozni, és mivel maga a tisztség alapvetően a cigányság tudatában úgy él, mint az előbb említett csendőrváltozat, tehát ez nekik nem jelentett nagy megrázkódtatást, viszont úgy gondol­ták, és úgy is sikerült „eladni", hogy ez megtisztelése a másik embernek, hogy „maga lesz a mi vajdánk". Találkoztam az 1960-as évekből egy vöröskeresztes munkatárssal, akit ezzel a címmel tisztelt meg az adott terület cigány közössége, és erre nagyon büszke volt az illető asszony. Jó pszichológus volt az, aki „kiválasztotta erre a tisztségre".

Van még egy „mujáló" dolog, egy „mujáló" tisztség. Ez igazából nem tisztség, hanem egy tiszt, egy becsület. Vannak messze földön híres, okos és jó emberek, akiknek a szavára az adott közösségen, az adott nemzetségen, az adott törzsön túlmutatóan is adnak. Nagy problémák megoldásában segítségét kérik. Idős ember. Ezt nem vajdának nevezik, de „mujáló"-nak igen, ami egy-egy vajda fogalomnál szerepel. Pl. hallottam egy gyön­gyösi nagyon okos emberről, akihez Szabolcsból, Baranyából, Békésből elmentek taná­csot kérni cigány csoportok, egymás közötti vitáikban, vagy saját problémájukban. Ezeket a tudós, okos embereket is „mujáló"-nak, „szájas"-nak nevezték.

Nahát ennyit a vajda fogalomról, és még beszélnék valamennyit a cigány törvényszék­ről, amely a közösség összetartó erejének a legfontosabb - mára hagyományozódott - szertartáscsoportja. Ez a törvényszék egy nagyon érdekes képződmény. Általában min­den népi jogban - tehát nem írott jogban - előfordul valami fajta szertartás az igazság­tevésre, a szabályok megtartására. Sőt, akkor amikor van írott jog, de a közhatalom meggyengül, mint pl. az 1500-as évek török hódoltsági magyar területein, ott kialakulnak ehhez hasonló jogszokások. Pl. a kecskeméti „fogott bírák" intézménye volt ebben a XVI. századi viszonylatban. Ez arról szólt, hogy bíróságot fenntartani nem volt pénz, lehető­ség, ámde törvénykezni kellett. Kellett találni elfogulatlan embereket, ezeket valahol rá kellett arra bírni, hogy ítéljenek az adott dologban, és el kellett vállalni az ő ítéletüket.

A cigány közösség esetében is az történik, hogy nincs egy kialakult törvényszék, egy adott bíróság, egy adott közhatalom gyakorló, akihez el kell menni, hanem adva van egy jogvita, adva vannak tisztelt, idős emberek, adva vannak érdekelt és érdektelen felek, és az adott vitának az eldöntésére meg kell teremteni a feltételeket, hogy megszülethessen az ítélet, a döntés, a hagyományok és szokások tiszteletében. Ez az ülés, ill. szertartás a Rományi Krisz, vagy cigány törvény. Ehhez több ember kell. A sértett teszi meg az intézkedést, kéri fel azokat, akiket ő úgy gondol, hogy elfogulatlanok, és az ügy elbírálására alkalmasak, és a másik fél is így fogja tekinteni őket. Megkeres ilyen személyeket, lehetőleg a legidősebb, legtekintélyesebb embert, és kéri arra, hogy szer­vezze meg, hívja össze, nyilvános helyen, nyíltan ezt a gyűlést, ezt a törvénykezést. Általában vásárokban, búcsújáró helyeken, kocsmákban, tehát nagyobb helyiségekben történik ez a törvénykezés. Jelen kell lenni mind a két félnek. Ha szükséges, akkor a tanúiknak. Ha beismerés van a másik fél részéről, akkor nem kellenek tanúk. Ezenkívül kell legalább négy-öt, de általában hét-nyolc személy, aki a döntés meghozatalában részt vesz. De nem szavazattöbbség alapján döntenek, hanem a legidősebb személy a döntés­hozók közhangulatának ítéletét fogalmazza meg a tanácskozás eredményeként. Ha nem jutottak egyezségre, akkor is, amit ő kihirdet, az a Krisz döntése. Meghatározott esetek­ben történik ez, meghatározott ügykörökben van a Krisznek helye. Ezek az ügykörök, amelyeket a cigány népi jog úgy fogalmaz meg, ahogy a magyar polgári törvénykönyv. A cigány népi jogban ez úgy van, hogy „te kergyam mange paguba, potyin mange ziant", tehát „ha kárt okoztál, fizesd meg!". A magyar polgári törvénykönyv is körülbelül ezzel kezdődik, meg a római jog is. A polgári eljárásjog azzal foglalkozik, hogy mit kell tenni ennek érdekében. Tehát elsősorban kereskedelmi vitáknál hívják össze ezt a cigány törvénykezést, ha valaki kölcsönkért, nem fizetett, vagy ráígért a megalkudott állatra, az árára, vagy valamilyen más peres polgári ügyük van. Tehát vagyonjogi peres ügyben keresik meg azt, hogy ki tartozik fizetni kinek, mennyit és hogyan. A vesztes fél természetesen fizeti a mulatságot, ami ezt követi, mert áldomást kell inni a törvénykezés sikerére, és meg kell fizetnie természetesen azt a kártérítést, ami jár. Ez jó visszatartó erő, mert általában érdekelni szokta az embereket a törvénykezés, és drága dolog a számla. Egy ilyen törvénykezés léte esetén igyekeznek betartani a tisztességes kereskedés szabá­lyait azok, akiket a cigány törvénykezés szabálya fenyeget. Tehát az adott körben egész jól működő népi jogszokás.

A másik nagy területe a törvénykezésnek a „nőügyek" területe. Itt a házassággal kapcsolatos vagyonjogi viták, a leányszöktetés, és annak következményei szerepelnek. A leányszöktetés nagyon súlyos eset, mert a közösségnek meg kell pecsételni egy ilyen kapcsolatot. Ez drága dolog, mert a lakodalmat valakinek állni kell, és ha a közösséget megfosztják ettől a lehetőségtől, hogy párnak tekintsék a házasulandókat, és ezt nyilvá­nosan elismerjék, ehelyett a menyasszonyt titokban megszöktetik, mert nincs a vőlegény­nek pénze, vagy úgy gondolja, hogy nem adják hozzá a leányt egyébként - ez a tapasztalat -, akkor bizony szöktetni kell. Ez viszont sokba kerülhet. Ezután vagy bosszú van, vagy megbékül a család, hajó diplomata módjára intézik az ügyet, és tényleg csak anyagi problémák vannak. De ha nem anyagi problémák vannak, akkor bizony a törvényszék nagyon komoly kártérítéseket köt ki a szűz leány megszöktetése esetén. Tehát ezekben a kérdésekben is nagyon gyakori a Rományi Krisz összehívása.

Az egyéb hagyományszegések elbírálása, megítélése nem ilyen kötött formában történik, tehát az ún. büntetőügyek nem ilyen kötött formában zajlanak le. A közösségből való kivetésről, vagy néhány súlyosabb esetről is tudunk, ami valamelyest ilyen törvény-kezésszeru hagyományon alapult. Legutóbb ilyen a Bánó balladában található, amelyet lehozott Éva Davidova „Rományi gija" című lemeze, amely 1972-ben jelent meg Csehszlovákiában, és egy Bánó nevű szlovákiai, komáromi cigány emberről szól, aki részt vett a Komáromi Várbörtönben a környékbeli cigányok összeszedésében, és kínzá­sában, a náci uralom alatt. A balladában benne van, hogy mivel büntette meg a közösség, mindenki okulására, hogyha valaki eladja a közösségét, és résztvesz mások oldalán a közösség kínzásában, annak mi jár. Itt az járt, hogy megölték, testét lótetembe varrták, és úgy ásták el. Így járt a Bánó, aki a fasiszták oldalán ölte a cigányokat. Ez a ballada egyébként él Magyarországon: Békés megyében, Bihar megyében, Dunántúlon gyűjthe­tő, és mindenfelé, a Felvidéken is. Tehát ez mutatja, hogy az adott közösségi hagyomány büntetőjogi része is megvan. De sokkal erősebb egyébként az ilyen jellegű ügyekben, hogyha valaki mást megöl, akkor a vérbosszú jogossága adott, vagy pedig békéltetésre van szükség, és ez a békéltetés egy nagyon körülményes eljárás. Nagyon nehezen bocsátanak meg az ilyen bűnök elkövetőinek. Néhányszor napjainkban is, de a régebbi etnográfiai, vagy belügyi irodalomban találkozunk vérbosszú esetekkel, ritkán Magyar­országon is. Ennek két oka van, egyrészt az, hogy a magyar törvény, és a magyar hatóságok nagyon ritkán és igen kevéssé foglalkoztak a cigányok egymás közötti ügyeivel, nagyon hosszú évtizedekig, ezért szükség volt a cigány belső jog ilyen jellegű működésére, és életben maradására, még letelepülés és többszöri életmódváltás után is. A másik ok, hogy maga a közösség belső szabályai is azt írták elő, hogy lehetőség szerint belül, maguk között kell rendezni a vitás ügyeiket.

Ennyit szerettem volna a közösségi hagyományokról, szokásokról, belsőjogról szólni.

Ajánlott irodalom

Csenki S. és Csenki 1. 1980. Cigány népballadák és keservesek. Budapest, Gondolat.

Erdős Kamill. 1957. A Classification of Gypsies in Hungary, in: Acta Ethnographica, VI, (3—4), 449-457.

Wlislocki H. 1886.a. Az erdélyi sátoros cigányok lakodalmi szokásai. Vasárnapi Újság, 10. sz. Wlislocki H. 1886.b. Az erdélyi sátoros cigányok keresztelési és temetési szokásai. Vasárnapi Újság, 23-24. sz.