Dzindzisz Jorgosz

A magyarországi görögök legújabb kori története

Hölgyeim és Uraim! Kérem, engedjék meg, hogy egy helyesbítéssel kezdjem. Tulaj­donképpen nem a magyarországi görögök történetéről lesz szó ebben a néhány percben, amit velem töltenek. A magyarországi görögök közül csak azokról szeretnék néhány dolgot megosztani Önökkel, akik az 1940-es évek végén, az 1950-es évek elején kerültek Magyarországra, mégpedig egy polgárháború eredményeként, amely 1946 és 1949 között dúlt Görögországban. Ennek végén közel százezer ember hagyta el az országot, ebből pár ezren Magyarországon kértek politikai menedékjogot és telepedtek le. Ezek nagy része azóta is itt él.

Ennek a görögségnek a története nincs feldolgozva. Nincs feldolgozva már csak azért sem, mert az anyagok, amelyek rájuk vonatkoznak, a legutóbbi időkig, az utóbbi pár évig, az MSZMP, a különböző minisztériumok, megyei és más levéltárak zárolt anyagai voltak, amelyekhez csak az. utóbbi időben lehetett úgy-ahogy hozzáférni. Néhány kivé­teltől eltekintve, itt Szidiropulosz Archimédesz munkásságára, és főleg Ithaka Partjai című könyvére gondolok, nem igazán vannak feldolgozások sem ezzel a népcsoporttal kapcsolatban. Így előadásom témája maga a letelepedés lenne, tehát az 1940-es évek vége, az 1950-es évek eleje, a továbbiakban pedig röviden szólnék az ezt követő évekről, hogy el tudjunk jutni a mához is.

Görögországban még folyt a polgárháború, amikor Magyarországon a Kommunisták Magyarországi Pártjának javaslatára 1947. december elején Nemzeti Bizottságot hoznak létre a „görög nép megsegítésére". A Bizottság létrehozása propaganda célokat szolgált, különböző kampányokat szerveztek, jelszavak hangzottak cl, ilyenek, mint „el a kezeket Görögországtól", valamint anyagi segítséget, gyógyszereket gyűjtöttek és próbáltak eljuttatni az egyik, világos, hogy a kommunista harcoló fél számára. A Bizottság nagyon rövid ideig létezett. 1949 októberében, addigra mint majd látni fogjuk nagyszámú görög érkezeti már Magyarországra, az akkor már Magyar Dolgozók Pártja javaslatára meg­szűnik, és helyette megalakul egy ún. Menekülteket Elhelyező Bizottság. 1950 február­jában aztán az MDP úgy dönt, hogy ez a segélybizottság nem tudja ellátni a feladatát, ezért azt megszünteti és az Egészségügyi Minisztériumon belül létrehozza az Antifasiszta Menekülteket Ellátó Központot, később Osztályt, amely egészen az 1980-as évek elejéig, tehát az állampolgárság megszerzésének időpontjáig volt hivatott foglalkozni a magyar­országi görögök c csoportjával.

Beszélgetésünk témája tehát az lehetne: kik ezek az emberek, hányan jöttek ide, a különböző periódusokban hányan tartózkodtak Magyarországon, hányan és hol teleped­tek le, milyen foglalkozásokat űztek, milyen problémákkal szembesültek Magyarorszá­gon?

Ha feltesszük tehát a kérdést, hogy mikor és mennyi görög érkezett Magyarországra a '40-es évek végén, '50-es évek elején, különböző adatokat fogunk kapni. Vannak adatok 1949-ből, ezek kb. 6500 főről beszélnek. Egy évvel később, 1950-ben már 7000 főről tudunk, egy 1952-cs összesítés pedig már több mint 7600 magyarországi görög emigránsról ír. Vannak olyan vélemények, melyek szerint kb. 9000 fő is volt az egyes években Magyarországon, és el fogunk jutni a mai helyzethez, amikor is kb. 3500-4000 görög él az ország területén.

Mi az oka, hogy a különböző periódusokban ennyire változó létszámban vannak, illetve voltak itt görögök? Ez több okra vezethető vissza. Voltak, akik csak ideiglenesen, csupán hónapokat vagy éveket töltöttek itt. aztán családegyesítés címén más országokban telepedtek le. Az 1950-es években más országokból is jöttek görögök Magyarországra. Amikor azt mondom, hogy „más országok", akkor a volt szocialista országokat értem. Ritkábban és kevesebben jöttek a Szovjetunióból. Az évtizedek során sokan visszatele­pültek Görögországba. 1953 és 1954 között van az első komoly repatriálási hullám, majd jön a következő a nyolcvanas években.

Milyen társadalmi csoportok érkeznek tehát tulajdonképpen Magyarországra? Egy 1954-es felmérés szerint, - kerekített adatokat fogok mondani, - akkor kb. 6100 görög menekült élt az országban. Ebből kb. 3330 férfi, 2770 nő. A férfi összlétszámból 2900 embernek volt munkaviszonya, a munkaképtelenek száma kb. 550. Hatéves korig 827, valamilyen iskolában pedig kb. 1800 fiatal tanul. A felmérés szerint a görögök kb. 90-92%-a földműveléssel foglalkozott Görögországban, és csak 8-10% az. aki munkás, értelmiségi, tisztviselő stb. volt. Ki kell hangsúlyozni, hogy ez utóbbi adat az 1948-1949. évre érvényes, arra a periódusra tehát, amikor ezek az emberek megérkeztek Magyaror­szágra. Azért fontos ezt kihangsúlyozni, mert pár évvel később, tehát a felmérés idején, 1954-ben a görögök 82%-a már az iparban dolgozik, és csak 7% a mmezőgazdaságban. Nagyon rövid idő alatt tehát ezeknek az, embereknek munkát, életstílust kellett változtat­ni, más szakmát, vagy egyszerűen csak szakmát kellett tanulniuk. Ennek következménye az a tény is, hogy a görögség ma is olyan szétszórtan él Magyarországon. Ezek az emberek tulajdonképpen ott élnek, ahol az 1950-es években nagy iparosítások voltak. Tehát: Budapesten, Miskolcon, Ózdon. Tatabányán vagy Dunaújvárosban, és az 1960-as évek elejétől Pécsett van egy komolyabb görög kolónia. A magyarországi görögségnek ez a struktúrája megmarad az 1970-es években is. Egyes felmérések szerint a munkaképes görögök közül kb. 2800-an dolgozlak akkor az iparban, kb. 160-an a mezőgazdaságban, és kb. 270 volt azoknak a száma, akiknek egyetemi végzettségük volt.

A magyarországi görögök struktúrája a mai, az 1990-es évek elején nagy mértékben egyezik a magyar társadalom struktúrájával. Annyit talán hozzátehetek, hogy amegnyíló új lehetőségek hatására sok olyan honfitársuk van, aki vállalkozásokba fogott, mégpedig olyan vállalkozásokba, amelyek Görögországgal vannak kapcsolatban. Itt először is az utazási irodákra gondolok, vagy az olyan kereskedőkre, akik görög árut hoznak be az országba és azt itt értékesítik.

A következő kérdés, amivel foglalkoznunk kell, és ezt már érintettem az előbb, hogy hol telepedtek le ezek az emberek, vagy pontosabban hova telepítették le ezeket az embereket. A letelepedéssel kapcsolatban különböző problémák merültek fel. Ugyanis, amikor honfitársaim 1948-1949-ben ideérkeztek Magyarországra, először kölönböző ifjúsági táborokban, szociális otthonokban helyezték el őket. Nagyon sokan nyertek elhelyezést a Balaton mellett. Másokat, pl. a rokkantakat Putnokon, a gyerekeket pedig különböző üdülőkben helyezték el. Így Visegrádon, Nógrádverőcén, Solton, Balatonza-márdiban, később Balatonkenesén. Balatonalmádiban, vagy Budapesten. Az iskolásko-rúakat pedig különböző budapesti kollégiumokban. A Magyar Dolgozók Pártja számára készült egy előterjesztés 1950-ben. Az előterjesztés különböző javaslatokat is tartalmaz arra vonatkozóan, hogyan lehet és kell elhelyezni, valamint munkába állítani a görög menekülteket. Eszerint Magyarországon kb. 7000 fő görög menekült él. Két nagy csoportban érkeztek: először mintegy 3000 gyerek, majd ezt további 4000 különböző korú politikai menekült követi. A szülők nélkül érkezett gyerekek elhelyezése a követ­kezőképpen történt: az óvodáskorúakat 2, az iskoláskorúakat 9, a tanoncokat 2 otthonban helyezték el. A második csoportban érkezett kb. 4000 menekültet pedig különféle üdülőkben (döntő többségüket, mint ahogy volt már szó, a Balaton mellett) helyezték el. A menekültek elhelyezése túlzsúfolt, folytatódik ajelentés. Egészségügyi viszonyaik bár általában kielégítőek, a gyerekek étkeztetése és orvosi ellátása tekintetében megfelelő állapotokról beszélni nem lehet. A felnőttek pedig, munkalehetőség hiányában tétlenség­re vannak utalva, eltartásuk pedig havi 2,8 millióba kerül. Nem beszélve arról, hogy mivel üdülőhelyeken élnek, ez zavarja a dolgozók zökkenőmentes üdültetését. A görögök közül csak 300-an dolgoznak különböző állami gazdaságokban, holott kb. 2400 munkaképes felnőtt van közöttük. Az áldatlan állapotok megváltoztatására az előterjesztés különböző javaslatokat is tesz. Eszerint a munkaképes felnőttek közül 1500 főt az iparban és 900 főt a mezőgazdaságban kell elhelyezni. Az iparban dolgozók lakóhelyének biztosításáról Budapesten és más városokban, lehetőleg egy-két helyen központos elhelyezéssel kell gondoskodni. Ez az elképzelés megvalósult, mert a görögök nagy létszámban a volt Dohánygyár telephelyén (ez Budapesten, Kőbányán található) nyertek elhelyezést. Itt a kezdeti időben kb. 2000 fő, a későbbiekben sokkal többen éltek, egészen összezsúfolva. Akiket a mezőgazdaságban szándékoztak elhelyezni, nos, számukra három lehetőség között lehetett választani, legalábbis a jelentés szerint. Az első, és erről már történt említés, Ercsi mellett létre kell hozni egy önálló települést, az ún. „Görögfalvát". A második javaslat úgy szólt, hogy a görögöket különböző kastélyokban, így pl. a dégi Festetics, a kéthelyi Hunyadi, vagy a szakályhőgyesi Apponyi kastélyban kell elhelyezni, mégpedig úgy, hogy ezeket a kastélyokat felújítják, helyrehozzák, majd a későbbiekben, amikor a görögöket véglegesen elhelyezték, akkor gyermeküdülőnek is fel lehet hasz­nálni ezeket a kastélyokat. A harmadik megoldás az lett volna, ha ezt a 900 főt 40-50 fős csoportokban szétszórják a különböző állami gazdaságokban. Véleményem szerint, nagy szerencse, hogy ez a harmadik megoldás nem valósult meg, mert így, az amúgy is szétszórtan élő görögség jobban szét lett volna szórva Magyarországon és könnyebben asszimilálódhatott volna. Végezetül tehát el kell mondani még egyszer azt, hogy az első variáns valósult meg, és büszkék lehetünk arra, hogy Görögországon kívül Magyarország az a hely, ahol görög falu létezik, olyan falu, amelyben görögök élnek, amelyet görögök hoztak létre és amelynek görög neve is van.

A letelepedés, vagy inkább letelepítés eredményeivel foglalkozik a már idézett 1954-es felmérés. A felmérés szerint a munkaképes görög lakosság létszáma Budapesten (kerekített számokat fogok mondani) kb. 2400 fő, Miskolcon 350-en, Ózdon 35-en, Sztálinvárosban (Dunaújvárosban) 300-an, Tatabányán 70-en élnek. (Itt jegyzem meg, hogy a későbbiekben, az 1960-as években, amikor a dohánygyári telepet kezdték felszá­molni, kb. száz görögöt telepítettek le Pécsre, természetesen ők is a nagyiparban dolgoz­tak). Térjünk vissza az '50-es évekhez. Ekkor a munkaképes görögök 82%-a az iparban, 7%-a a mezőgazdaságban és 11 % egyéb munkaterületen nyert elhelyezést. Az iparban dolgozók kb. 60%-a pedig valamilyen szakmai képzésben is részesült. Ami pedig a mezőgazdaságban dolgozókat illeti, a Beloiannisz községben létrehozott Béke Tsz-nek 120 tagja van, akik 750 kh. földterületen gazdálkodnak és, idézem a jelentést, jelentős eredménynek fogható fel, hogy már sertést, kecskét, baromfit stb. tartanak. Az emigrán­sok anyagi helyzetét és életszínvonalát általában jónak ítéli ajelentés, olyannak, amelyik megegyezik a magyarokéval. Az emigránsok lakásviszonyai viszont- Budapest, Miskolc és Ózd kivételével - rendezettek. A budapesti, és most idézek: Kőbánya-telepen kb. 2000-en összezsúfolva élnek, az épület régi, rossz, a szennyvízcsatorna, vízvezeték, villamos hálózat sok helyen elromlott, egy-, kétszobás, kis méretű lakásokban 4-8 tagú családok vannak összezsúfolva, amely egyben a tüzelőraktáruk is. Hasonló a helyzet a zsúfoltság szempontjából Miskolcon és Ózdon.

Nézzük meg most azt, hogy milyen egyéb problémákkal szembesültek a görögök akkor, amikor Magyarországra jöttek? Az első, természetesen, egészségügyi probléma volt. A polgárháború következtében nagyon sok volt a sebesült, a rokkant. Ezeket az embereket, mint ahogy már említettem, először Putnokon helyezték el, később különböző budapesti klinikákon, szanatóriumokban. Ezeket elhagyva pedig nagyon sokan különbö­ző otthonokban, vagy ún. kollégiumokban nyertek elhelyezést. Volt ilyen ott a Dohány­gyárban is. Még ma is élnek ott egyedülálló, idős honfitársaink a dohánygyári kollégi­umban.

Külön problémát jelentettek a gyerekek. A gyerekek az elsők között voltak, akik Magyarországra érkeztek, még 1948-ban. Levéltári adatok szerint az első gyerekcsoport 1948. április 7-én érkezett Budapestre. A Kommunisták Magyaországi Pártja Titkársága számára készült jelentésében a Nemzeti Segélybizottság beszámol arról, hogyan és mikor érkeztek pontosan ezek a gyerekek. Ajelentés szerint három vonat érkezett, az első, mint már említettem április 7-én este 9 órakor, 860 gyereket és 14 őket kísérő felnőttet hozott. A második szerelvény 720 gyerekkel és 18 felnőttel érkezett 9-én reggel 9 órakor, és ugyancsak 9-én délután érkezik a harmadik szerelvény, rajta 607 gyerek és 5 felnőtt kísérővel. A megérkezés után a gyerekeket egyből a Váci úti fertőtlenítőbe vitték. Itt kapták meg a tiszta ruhájukat is. Érdekességként hadd említsem meg azt, hogy a magyar hatóságokat készületlenül érte ez a nagyszámú gyerektömeg. Érdekes az is, hogy teljesen más korcsoportokat vártak. A hatóságok 5 és 11 év közötti gyerekeket vártak, az ideérkezők kora pedig csecsemőkortól 18 éves korig terjedt, túlnyomó többségük pedig 10 és 14 között volt. Ez az oka annak, hogy hirtelenjében nem tudtak megfelelő mennyiségű és természetesen méretű ruhát, cipőt előkeríteni.

A gyerekek egészségügyi állapotáról szintén készült felmérés. Ez általában jónak mondható. Kórházi megfigyelés alá tulajdonképpen csak 109 gyerek került. Hét gyerek­nek volt hastífusza, hétnek tüdőgyulladása és négy vérhast regisztráltak a vizsgálatokat végző orvosok. TBC-s fertőzött minimális volt, a gyerekek kb. 2%-a. Mint ahogy már mondtam, a gyerekeket különböző szanatóriumokban, különböző klinikákon helyezték el, komolyabb baj tehát szerencsére nem történt.

Külön problémát jelentett a fiatalok oktatása. Az 1950-es években kb. 2400-2500 görög gyerek élt Magyarországon. A szüleikkel élő gyerekek számára létrejött egy iskola Budapesten. Ez volt a Manolisz Glezosz. A faluban szintén volt görög iskola. Az egyedülálló gyerekek különböző diákotthonokban laktak, itt jártak iskolába is. Összesít­ve 1953-1954-ben kb. 1400-an tanultak általános iskolában, közülük 950-en vidéki gyermekotthonokban. 1954-ben szervezték meg az első koedukált iskolát, a felső tago­zatosok tehát - és akkor még kizárólag csak ők - ekkor járhattak először magyar gyerekekkel közös iskolába. Gimnáziumokban és technikumokban kb. 260-an, kb. 120-an pedig szakmát tanultak. Egyetemre több mint 100-an járnak, ezek nagy része megfelelő alapképzettség nélkül iratkozott be. Ugyanezen összesítés szerint a görög diákokra általánosan jellemző, hogy „a tanulmányi átlaguk közepes, hogy nehézséget okoz nekik a magyar nyelv".

Az oktatásban többféle módszerrel próbálkoztak. Az elsőnek egy 1949-es párthatáro­zat volt az alapja: az első évben csak görögül tanulnak a gyerekek és csak a második évtől kezdik el magyarul is tanulni a különböző tantárgyakat. 1953-ban a Kulturális Minisztérium külön programot dolgozott ki. Ez abból állt, hogy az első osztályban a görög írás-olvasást heti 11 órában tanulták a gyerekek, magyar nyelven számtant, éneket, valamint tornaórájuk volt heti 12 órában. Csak a második évben kezdték el a magyart, a görög történelmet és a földrajzot tanulni. Én is így tanultam, tehát úgy kerültem az iskolába, hogy nem tudtam magyarul. Azért volt ez így, mert a dohánygyári telepen elég zárt körülmények között éltünk, és kizárólag görögül beszéltünk. Reggelenként a szülé­ink elhagyták a telepet, bementek a munkahelyükre. Ott meg is tanultak egy-két szót magyarul, általában szakszavakat és egy-két káromkodást. Sok idősebb honfitársam még ma sem tud igazán magyarul. Mi, gyerekek reggel sorba álltunk a nagy udvaron, a tanáraink kivezettek minket a telepről, felszálltunk a már előzőleg odaállt 75-ös trolira (különjáratunk volt tehát) és végig a Hungária körúton az iskoláig. Sok lehetőségünk nem volt tehát arra, hogy magyarokkal érintkezve megtanuljunk magyarul. A görög nyelvű tankönyveinket egy EVOP nevű szervezet segítségével próbálták meg beszerezni, vagy megíratni. (Az EVOP egy görög rövidítés, jelentése Gyerekeket Segítő Bizottság).

A következő változás 1958-ban következik be. Újból változik tehát az oktatási program és/de már közelít a magyar rendszerhez. Ez azt jelenti, hogy már az első évben magyar írás-olvasást tanulnak a gyerekek. Magyarul tanulják a különböző tantárgyakat is, és csak e mellett tanulnak görög írás-olvasást, másodiktól kezdve pedig görög földrajzot és történelmet.

Az 1960-as évek közepétől, a dohánygyári telep felszámolásával párhuzamosan felszámolják a görög iskolát is. Ekkor Budapest különböző kerületeiben jutnak lakáshoz a görögök (kb. 640-650 lakásról van szó), a gyerekek pedig a kerületi magyar iskolákban folytatják a tanulmányaikat. Egy akkori rendelkezés szerint, ahol öt görög gyerek volt, ott számukra biztosítani kellett a görög nyelv és irodalom, a görög történelem és földrajz oktatását.

Bármilyen volt azonban az oktatási rendszer, tanárokra mindenképpen szükség volt. Azon kevés Görögországból elmenekült tanár számára és azok számára, akik használha­tóak voltak az oktatásban, különböző tanfolyamokat, szemináriumokat szerveztek. Első alkalommal, azt hiszem, 1949-ben, Székesfehérvárott volt 100 főrészére egy továbbkép­zés.

Az 1940-es évek végén, az 1950-es évek elején külön problémát jelentett a görögök számára a családegyesítés. Tudni kell azt, hogy amikor ezek az emberek elmenekültek Görögországból, a családok szétszakadtak, a családtagok egymástól távol, más-más országokba érkeztek. Sok olyan család volt, amelynek tagjai Lengyelországtól egészen Albániáig szóródtak szét. Természetes tehát, hogy keresték egymást, és ha megtalálták a rokonaikat, akkor a különböző emigráns görög bizottságokon, vagy a Nemzetközi Vöröskereszt szervezetein keresztül megpróbálták elérni azt, hogy újból együtt legyen a család. A családegyesítés azonban komoly problémákkal járt. Politikai, de gazdasági okai is voltak annak, hogy sok görög nem tudott a családjával lakni, hogy szülők és gyerekek kénytelenek voltak egymástól távol, más és más országokban letelepedni.

Ilyen politikai ok volt például a rossz magyar-jugoszláv viszony. Rengeteg olyan emigráns volt, akinek a családja, családtagja Jugoszláviában élt, de az említett okok miatt nem jöhetett létre a családegyesítés. Egyetlenegy, sajnos, szomorú példát szeretnék idézni. Az egyik budapesti iskola igazgatónője jelenti a párt felé a következő esetet. Az utóbbi időben, szól az igazgatónő jelentése, a görög gyerekeken nyugtalanságot vettek észre. Gyakran látták egyiket-másikat kisírt szemmel. Az okot kutatva a következőknek jöttek a nyomára: a növendékek hozzátartozóitól mindenfelől érkeznek levelek, így Jugoszláviából, Ausztriából, Görögországból stb. Egy kislánynak az apja Jugoszláviából írja, hogy ne higgye el azt, amit róluk Magyarországon írnak. Ők jól élnek, és hívják a lányukat oda, magukhoz. Tudni kell, hogy ez az '50-es évek eleje, amikor Jugoszlávia és a volt szocialista országok, így Magyarország közötti viszony nagyon elmérgesedik, tehát az az időszak, amikor Magyaországon Tito még a nemzetközi imperializmus láncos kutyája. Szegény gyerek tehát azt válaszolja - gondolom, hogy a budapesti görög bizottság és az iskola vezetésének „köszönhetően" csak azt válaszolhatja -, hogy remekül érzi itt magát, és megírja, milyen lehetőséget biztosít népi demokráciánk a görög gyerekek számára. Egy másik kislányt Görögországból hív haza az anyja. Az édesanya ebben az esetben is nemleges választ kap. A gyerek válasza az, hogy majd akkor megy haza, ha az ő országuk is - mármint Görögország - felszabadul a fasiszta elnyomás alól. Az iskola jelenti a helyzetet a helyi görög bizottságnak is. A következtetés, a következ­ményekjói jellemzik ezt a kort. A görög bizottság közli az iskola vezetésével, hogy ez nem egyedülálló jelenség, ismerik ők már ezt, hogy az ellenség dolgozik az itt lévő görög gyerekek között. Az iskola részéről felvetődött, nem lenne-e jobb, ha visszatartanák a gyerekek levelezését, hogy a görög bizottság előbb átnézhesse azokat. Ezt azonban szerencsére nem fogadták el, mert bármilyen furcsa is a magyarázat, a görögök szerint ez sértené az Alkotmányt a levéltitokkal kapcsolatban. Azt az utat választották, hogy összegyűjtötték a gyerekeket, elmagyarázták nekik, hogyan is dolgozik az ellenség. Elérték azt, hogy a növendékek is sok mindent elmondtak, amiben, e megvilágítás alapján megtalálták az ellenség kezét. Megígérték tehát, hogy fokozottan éberek lesznek és őszintén elmondják, ha bármit tapasztalnak, vagy írnak nekik. Az iskola vezetése és a görög bizottság megbízója pedig megegyezett abban, hogy politikai nevelő munkával és fokozott éberséggel fogják a görög gyerekeket az ellenség kártevésétől megvédeni.

Sztálin halála után, amikor valamennyire normalizálódik a helyzet Jugoszláviával, megnyílik a lehetőség, hogy onnan gyerekek, fiatalkorúak csatlakozzanak a családjuk­hoz, és innen Magyarországról szintén fiatalkorúak menjenek a Jugoszláviában élő szüleikhez. Van azonban egy feltétel, amelyhez az MDP köti a családegyesítést, mégpe­dig az, hogy csak 15 éves korig engedi el a gyerekeket Magyarországról, és csak 20 éves korig bezárólag teszi lehetővé azt, hogy Jugoszláviából gyerekek jöjjenek a szüleikhez Magyarországra.

Nemcsak Jugoszlávia felé van azonban lakosságcsere, hanem a többi szocialista országgal is. Feltételek azonban itt is vannak. Szeretnék idézni: a családegyesítésekben intézkedő magyar hatóság szerint az összeköltöztetés az alábbi elvek alapján történne: a) minél kevesebb emigráns legyen megmozgatva, b) minden országból a kevesebb számú családtag menjen a többhöz, c) a más országokba távozók és az idejövök száma körülbelül egyenlő legyen, d) az utazás költségeit az az ország fizeti, ahonnan elutaznak. Természetesen egyéb problémák is felmerültek. A hatóságok meghatározták azt is, hogy mi a család fogalma, azaz ki tartozik egy családhoz. A lényeg tehát az, hogy a család tulajdonképpen a gyerekeket és a szülőket jelenti. A nagyszülők, egyéb rokonok, testvé­rek nem családtagok, tehát őket nem kell, nem lehet összeköltöztetni. Egy ilyen döntésben nagy valószínűséggel fontos szerepet játszik az. hogy háború után vagyunk, hogy szegény országokról van szó, amelyeknek gondolom nagy anyagi terhet jelent jelentős számú menekült befogadása. A lényeg azonban az, hogy ezek az országok arra törekednek, hogy a már befogadott menekültek száma felfelé ne nagyon változzon. Vagy, ahogy a már említett 1954-es jelentés írja: „Főként a közvetlen családtagokat kellett összeköltöztetni. Másrészt a népi demokráciák között bizonyos arányszámot kell tartani és a tárgyalások során figyelembe kellett venni a saját és az egyes országok elhelyezési nehézségeit. A családok összeköltöztetése során a népi demokratikus országokba 853, a Szovjetunióba 196, összesen 1049 fő távozott. A hozzánk telepített személyek száma: 775. Hátra van még egy csoport (80-100 fő) fogadása, illetve küldése Lengyelországba és Csehszlová­kiába. Ezzel részünkről lényegében befejeződik a családok összeköltöztetése."

Szintén az 1950-es évekre esik a repatriálás, amelynek következtében 1953 és 1954 között kb. 1200-1300 görög tér vissza Görögországba. Vannak adatok arról, hogy milyen korcsoportokat is érint ez. Egy 1951 -es felmérés szerint (ekkor még nem engedélyezték a visszatérést Görögországba, csak két év múlva, de ekkor visszátértek az 195l-es igényekhez) 32 idősebb férfi, 272 idősebb asszony, 99 fiatal asszony, 3 fiatal férfi és 211 gyerek hazautazásáról van szó. Ha ezt összeadjuk, kb. 6-700 ember, de végeredményben 1954-ig kb. 1200 ember repatriált Görögországba.

A lakás és a megélhetési problémák, a rossz életkörülmények, a honvágy, sokak számára a kilátástalanság, komoly problémákat eredményezett. Családtagok élnek távol egymástól, és nem tudták, hogy látják-e egymást, és ha igen, mikor. Nem igazán használ a bezártság sem. Nem csoda tehát, hogy a hangulat néha nem volt éppen a legrózsásabb. A hivatalos iratokban ez a következőképpen tükröződik: Az emigrációban ellenséges munka is volt észlelhető, állapítja meg egy soros jelentés. Egy fiatalokból álló csoport az Amerikai Követség irányítása alatt működik. Ennek a csoportnak átmenetileg sikerült romboló munkát végezni a fiatalok körében. Az ellenséges agitációnak azonban nem sikerült komolyabb eredményeket elérni! Mi volt ez az agitáció, amit ezek a fiatalok tulajdonképpen kifejtettek? Engedjenek meg néhány kiragadott példát idézni, mert azt hiszem, jól tükrözik a kort és a viszonyokat, amelyekben akkor éltünk. A megvádoltak egyike: háborús jelszavakat hangoztatott, háború lesz stb. Egy másik olyanokat mondott, hogy Magyarországon nem volt földreform, hanem a földet az állam vette el. A parasztok szenvednek, az angol és francia munkások többet keresnek. Az amerikai alkotmány a világ legdemokratikusabb alkotmánya stb. A következő Titót dicsőítette. A negyedik szerint Zahariadisz is hazudott. (Zahariadisz volt a Görög Kommunista Párt főtitkára abban az időben). Az ötödikkel az volt a baj, hogy az előzőnek volt a felesége, tehát minden bizonnyal rossz befolyás alá került, káros gondolatok fertőzték meg. Volt, aki arra akarta rábírni a görögöket, hogy költözzenek el a kőbányai telepről, tehát ő is ellenséges propagandát fejtett ki. E „bűnök" miatt az ÁHV letartóztatta ezeket az embereket és a Hortobágyra deportálták őket.

Beszélni kell még a második repatriálási hullámról. Ez az 1980-as évek közepére esik, ekkor kapják meg a Magyarországon élő görög emigránsok azt a lehetőséget, hogy görög állampolgárságért folyamodhatnak (a görög állam még az '50-es években megfosztotta őket a görög állampolgárságtól, és egészen az említett időszakig hontalanként éltünk Magyarországon). Ezzel párhuzamosan egy görög-magyar államközi szerződés alapján több lehetőség is megnyílt előttük: vagy felveszik a magyar állampolgárságot és Magyar­országon telepednek le, választhatták még a görög állampolgárságot, magyarországi letelepedéssel kombinálva, vagy pedig kérik a görög állampolgárságot és letelepülnek Görögországba. Sokan görög állampolgárként maradtak itt, és ugyancsak sokan voltak azok, akik magyar állampolgárként maradtak Magyarországon. Nagyon sok olyan hon­fitársunk volt azonban, aki ekkor költözött vissza Görögországba. Voltak köztük fiatalok, de voltak idősebbek is, őket a honvágy, vagy a család közelsége vonzotta. Az idősebbek számára segítséget jelentett az 1984-es magyar-görög államközi megállapodás, amely szerint a magyar állam 6 millió amerikai dollár áruszállítás fejében egyszer s mindenkorra megváltotta a mindenkor hazatelepülő görögök nyugdíját, melynek folyósítását a görög állam így átvállalta. Ugyanakkor viszont egy 1985. évi görög belső rendelkezés szerint csak azok részesülhetnek nyugdíjellátásban, akik 1989. szeptember 30-ig bezárólag repatriálnak. Nagyon sok idősebb honfitársam nem használta ki az akkori alkalmat, később viszont szívesen leköltözött volna Görögországba.

Problémát okoz a szétszórtságunk is. Kis létszámú közösség lévén, nehezebben tudunk kommunikálni egymással. Problémát okoz ez, már csak azért is, mert egy már érvényben lévő törvény rendelkezéseit sem tudjuk objektív helyzetünk miatt kellőképpen kihasz­nálni. Mindenki tudja, hogy itt a kisebbségi törvényről van szó. Önök tudják, hogy a törvény a helyi és az országos önkormányzatokat ruházza fel közösségi jogokkal, ezeket bízza meg a kisebbségi közösségek érdekképviseletével. Az önkormányzatiságnak ez a rendszere azonban, amely a nemzetiségi törvény hatására Magyarországon létre fog jönni, területi elvhez köti az önkormányzatok megválasztását és működését, így a szétszórtan élő kis létszámú kisebbségek számára ez komoly hátrányt jelent. Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy a magyarországi görögök csak egy helyen, a görög faluban tudnak önkormányzatot létrehozni, tehát a magyarországi görög közösség önhibáján kívül, de olyan helyzetbe került, hogy nem tud élni a törvény adta jogával. Reméljük azonban, hogy létre tudjuk hozni az országos önkormányzatunkat, amely országos szinten, és talán helyi szinten is képviselni tudja a magyarországi görögök érdekeit.

Szétszórtságunk az oktatás terén is problémát okoz. Így a görög nyelv oktatását is csak a régi „jó bevált" módszerekkel tudjuk biztosítani. Emlékszem arra, kérem engedjék meg ezt a személyes példát idéznem, hogy amikor én még a Hungária körúton laktam, ez már a budapesti görög iskola bezárása után volt, az épület földszintjén volt egy kis raktárhe­lyiség, ahol össze szoktunk jönni heti háromszor két órában, és egy nyugdíjas tanárnő segítségével tanultuk a görög nyelvet, a görög irodalmat, történelmet, földrajzot. Pécsett pédául még nemrég hasonló körülmények között tanultak a gyerekek. A jövő, úgy gondolom, az lehet, ha különböző iskolákban tudjuk taníttatni a görög nyelvet, irodalmat, történelmet, földrajzot stb. Jelenleg több helyen is tanítunk görög nyelvet, így a Baross utcai központunkban, egy XIV. kerületi iskolában, valamint az ELTE-n. Folyik görög nyelvoktatás Pécsett, Miskolcon és természetesen a görög faluban is. Így kb. 270 gyerek tud görögül tanulni, és hogy ha figyelembe vesszük azt, hogy 3500-4000 görög él Magyarországon, akkor elmondhatjuk, hogy ez nem is olyan kevés.

Hölgyeim és Uraim! Körülbelül ennyit akartam elmondani Önöknek. Most átadnám a szót Caruha Vangeliónak, aki, mint ahogy volt róla szó, az ELTE Görög Tanszékének tanára, és aki egyben Egyesületünk alelnöke is. Ő fog Önöknek beszélni a magyarországi görögség kulturális hagyományairól, a görögök több évszázados magyarországi jelenlé­téről, valamint a jelenkor magyarországi görög kultúrájáról. Köszönöm a figyelmet.

Ajánlott irodalom

Szidiropulosz Archimédesz. 1990. Ithaka partjai. Eötvös Kiadó. Budapest, 122 old.