Caruha Vangelio

A magyarországi görögök szellemi öröksége

„...Ekkor odamentem az ottlevő papok közül a legtekintélyesebbhez, és ahogy kezet csókoltam neki, nyájasan megkérdezte tőlem, milyen nemzetiségű vagyok, mi a foglalko­zásom, és mit keresek nála. Azt válaszoltam neki, hogy nemzetiségemre nézve görög vagyok, foglalkozásomra nézve pedig kereskedő. Arra kérem, hogy kísérjen el valamelyik szolgája és mutassa meg nekem Tycho sírhelyét, mert azt keresem. Miután alaposan kikérdezett Tycho felől, azt mondta: Ó, még mindig van, tehát, Görögországban, aki emlékében őrzi a tudomány dolgait. ...Mi azt hittük, hogy Görögországban mindenkorra kihunyt a tudomány fénye... Jöjj, megmutatom Tycho de Brache sírját. "

A makedónjai Sziátisztából való Zavirász György (1744-1804) 16 éves korától haláláig Magyarországon élt. A több nyelvet beszélő, az újgörög irodalomtörténetet megalapító tudós Zavirász, nagyon értékes könyvtárat hagyott ránk, amelyről a Magyar Kurír a következőket írta a nekrológjában. „Zabirával elvesztettünk olyan Bibliotékát, amelyben midőn hajdan néhai Római sz. Birodalombéli Gróf és Korona őriző Teleki József őexelenciája bement volna, azt mondotta, hogy ez a helyiség (t.i. Szabadszállás) városi Titulust érdemel ezért a Bibliotékáért". Zavirász könyvtárának gazdagításának egyik forrása, az újság szerint az volt, hogy „a maga hiti sorsainak oskolát nyitott, az abból bé vett hasznos könyvekre fordította... "

Zavirász könyvtárának könyvei, kéziratai pillanatnyilag az ország különböző terüle­tein találhatók, vagy külföldre kerültek. Horeftósz Kristóf ortodox pap, megpróbálja a Szent Miklós Alapítvány révén Kecskemétre, a Görög Kulturális Centrumba összegyűj­teni, és ezzel elérhetővé tenni a kutatók számára ezt a felbecsülhetetlen értékű könyvtárat, amely a magyarországi görög diaszpóra fénykorában jött létre.

Hogy miért nevezzük ezt a görög diaszpóra fénykorának, mindjárt látni fogjuk, előbb azonban nézzük meg, milyen mélyek a gyökerek, mikortól vannak görög-magyar kapcsolatok, mikor és miért kerültek görögök Magyarországra.

A magyar-görög kapcsolatok gyökerei messzire vezetnek, még mielőtt a magyar törzsek letelepedtek volna a Kárpát-medencében. Magyar vezérek, fejedelmek, hercegek keresztelkedtek meg Konstantinápolyban. Konsztantinosz Porphirogenitosz (Porphüro-gennétosz) császár „A birodalom kormányzása" című munkájában előforduló személy­nevek, törzsnevek és méltóságnevek a legkorábbi szórványemlékek közé tartoznak... Piroska, I. László lánya, Eiréné néven Ioannész Komnénosz Császár felesége lett. Margit, III. Béla lánya pedig, akit Bizáncban Máriának hívtak, szintén császárnő lett (Iszakiosz Angelosz felesége).

Theofilaktósz patriarcha Herótheosz szerzetest szentelte fel Magyarország első püs­pökévé, és ezzel megkezdődtek először az ország keleti részén, majd további területein a kolostorépítkezések. Annak ellenére, hogy Herótheosz és szerzetestársaínak a tevé­kenysége kiterjedt az egész országra, a magyar krónikák, mivelhogy ezek az egyházsza­kadás (1054) után íródtak, nem említik, így csak a régészeti leletek tanúskodnak műkö­désükről. Ilyen pl. a dunapentelci Szent Panteleimon kolostora. Szent István, a veszprémvölgyi apácákjavára adott alapító oklevele viszont azt bizonyítja, hogy az Árpád-házi dinasztia használta a görög nyelvet.

És ne feledkezzünk meg a két koronáról sem. Az egyik Konsztantinosz Monomahosz, (1042-1054) koronája, a másikat VII. Mihály (Dukasz) 1071 -1078 bi zánci császár küldte a magyar királyoknak, és a magyar Szent korona a Dukasz korona felhasználásával készült.

Konstantinápoly elcste után elkezdődik az ortodoxok kivándorlása a Balkán-félsziget­ről. A legtöbb görög itáliai városokba menekül, de Lipcsébe és Szentpétervárra is eljutnak. Moldván pl. uralkodtak is sokáig a görögök, ők voltak az úgynevezett fanarió-ták, gazdag és művelt, neves arisztokrata családok sarjai.

Magyarország három részre szakadása után mindhárom részen korán megjelentek a görög kereskedők, akik mint török alattvalók, szabadon kereskedhettek a megszállt területeken is. A legtöbb kereskedő Észak-Görögországból származott, karavánokkal tették meg a hosszú utat Bécsig és vissza. 1720-ig nem telepedtek le magyar területeken, csak a passzarovici (pozsareváci) békeszerződés megkötése után (1718). 1769-ben az albán-törökök feldúlták az észak-makedóniai Moszhopoli városát. Az életben maradtak közül sokan Magyarországon leltek menedéket, és véglegesen letelepedtek.

A XVIII. században megváltozik a kereskedelem jellege is. A görög kereskedők már nem csak közvetítőkereskedelmet folytatnak. Boltokat, legelőket bérelnek, mészárszéket nyitnak. Kereskedői társulásokat hoznak létre, úgynevezett kompániákat. 1748-ban a tíz leggazdagabb kompánia a gyöngyösi, egri, miskolci, tokaji, diószegi, világosvári, eszéki, pesti, péterváradi és kecskeméti volt. Magyarország kereskedelmének irányításában a görögök vezető szerepet játszottak, gazdasági sikereiket ekkor még nem gátolhatták meg a kereskedésüket korlátozó rendelkezések (mint az 1774-es királyi rendelet, amely megkövetelte a hűségeskü letételét).

A hűségesküvel és egyéb rendeletekkel a magyar hatóságok elősegítették a beillesz­kedésüket. Pl. 1790-ben a császár biztosította számukra a legális ingatlanszerzést és a hivatalviselcs jogát. Így sok görög nemesi rangot, magas közhivatali címeket szerzett. Nem felejtették el őseik nyelvét és kultúráját, görög nyelvű könyvgyűjteményekkel büszkélkedhettek, s maguk is foglalkoztak könyvkiadással, vagyonuk egy részét görög nyelvű iskolák fenntartására fordították. 1800 körül pesti és budai nyomdákban közel száz görög nyelvű kiadvány látott napvilágot. A Pelengász testvérek görög könyvkeres­kedést nyitottak.

A görögök nemcsak előfizetői voltak ezeknek a könyveknek, hanem hozzájárultak azok kiadásához is. Pesten tanult, illetve tanított sok kiváló görög személyiség, pl. D. Govdelász, Polizóisz Kontósz, Ath. Hrisztópulosz.

Az említett könyvek töbsége oktatási és vallási jellegű volt. Az oktatás és hit megbont­hatatlan egységét tükrözik a sorra épülő templomok és iskolák. A türelmi rendelettel, 1781-ben teremtődtek meg a feltételek, hogy a birodalom területén élő görögök templo­mokat emelhessenek. Addig a szerbek templomaiba jártak. Most már egymás után építették sajátjaikat, de nem egyszer szerb és román hittestvéreikkel közösen. A legtöbb templom akkor épült, amikor a kozáni születésű Dimitriosz Papajannuszisz, Dionisziosz Popovics volt a budai püspök. A legismertebb festőkkel és mesterekkel dolgoztak...

A magyarországi képfalépítő és fafaragó művészet legjelentősebb alakja a náxoszi születésű Nikolaosz Ioánnu Talidórosz (Jankovics Miklós) egri polgár volt. A festők közül kiemelkedik Jeórjiosz Zográf. Mitrofán Zográf, Hrisztóforosz Zefár és a moszho-poliszi festőcsoport élén álló Theódorosz Szimosz. Az itt tevékenykedő mestereket döntően nyugati katolikus környezet vette körül, ami termesztésen éreztette hatását a létrejött műalkotásokon is. A templomépületek architektúrája a korabeli helyi stílusirány­zatokhoz, elsősorban a barokkhoz igazodott. A homlokzati toronnyal ellátott teremtemp­lomok külsőleg alig különböznek a katolikus templomoktól. Ismert tervezőik és építőik azonban, a belső templomi tér elrendezésekor, a megrendelők igényeinek megfelelően az ősi bizánci mintát követték.

A templom körül alakult ki a nevezetes görög udvar. A falkerítésen belül épült templom mellett itt kapott helyet az iskola, a paplak, a kórház vagy szegényház, helyenként a kereskedőkompánia központja. Ilyen udvaron áll például a gazdag miskolci görög kereskedők impozáns temploma, ahol az egykori iskolaépület helyén épült nem régen a Magyar Ortodox Egyházi Múzeum.

Ahogy múltak az évek, a görög kereskedőcsaládok elmagyarosodtak vagy visszatértek az óhazába. Így ezek a csodálatos görög udvarok, amelyek a görögség összetartozásának jelképei, a hagyományok őrzésének központjai voltak, elvesztették eredeti funkciójukat, sokat közülük tönkretettek későbbi bérlőik. Az imént említett miskolci görög udvart még meg lehetne menteni az utókor számra, hiszen az udvar még áll, és görögök is élnek a városban. Olyan görög kulturális központot lehetne itt létrehozni, amilyen például Kecskeméten nyílt meg nemrégiben Horeftósz Kristóf ortodox pap kezdeményezésére.

A magyarországi görögök, attól a pillanattól kezdve, hogy egyenrangú polgárai lettek az országnak, hozzájárultak annak gazdasági fellendüléséhez is. Görög vállalkozó volt pl. az első sárospataki ipari üzem léterehozója. A Szinasz család pedig, amely főnemesi rangot kapott a bécsi udvartól, mint bankárcsalád és Széchenyi barátai, tetemes össze­gekkel járultak hozzá a Magyar Tudományos Akdémia és a Lánchíd felépítéséhez. Itt jegyzem meg, hogy a Szinasz család nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy fellendüljön a görög kulturális és gazdasági élet... A gazdag, illetve nemesi rangot viselőgörögök házai, palotái figyelemreméltó műemlékei az adott területnek, mint pl. Tokajnak, Miskolcnak.

A XX. század első felében nem épültek sem épületek, se templomok, iskolák. Köny­veket sem adtak ki. Viszont, volt magyarországi görög család anyagi támogatásával jött létre a Harisszeon-ösztöndíj és a kétnyelvű Magyar-görög tanulmányok című folyóirat, amelyek a két világháború között fellendítették a diaszporakutatást és a bizantiológiát, az újgörög irodalom tanulmányozását és néhány mű magyarra fordítását.

A II. világháború, illetve a görög polgárháború után több ezer görög család volt kénytelen elhagyni szülőföldjét és más országban keresni menedéket. Nem tudom, a véletlen folytán vagy szándékosan jelölték ki éppen Sinatelep (Szinasz birtoka) mellett a görög falu építésének helyét. Mindenesetre, annak kopár dombján építettük fel magunk, mi gyerekek is, a barakkszerű, akkor még komfort nélküli házakat és az iskolát. Mi fásítottuk körös-körül, és ültettük az első gyümölcsfákat a kertekben. Idén, januárban megtörtént a templom alapkövének a letétele is. Egészen a '80-as évekig a Magyar Rádiónak volt görög nyelvű adása, és a '70-es évekig Laikosz Agonasz címmel jelent meg a Magyarországon élő görögök újságja.

Jelenleg a Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete Elinizmosz (Görögség) címmel ad ki egy folyóiratot, anyagi okok miatt csak évente egyszer. Az Egyesület ez idáig egy szótár és egy műfordítás kiadásához tudott pénzben is hozzájárulni. Termé­szetesen a jövőre vonatkozóan vannak terveink e területen is, csak pénzforrás kell hozzá. Hiszen a vállalkozói réteg most van kialakulóban (zárójelben megjegyzem, hogy kultu­rális rendezvényeinken az utazási irodák tombolán megnyerhető görögországi utazásokat ajánlanak fel).

Viszont az értelmiségi réteg nagyon korán kialakult az itt élő görögök között. Vannak neves közgazdászaink, szociológusaink, műfordítóink, újságíróink, szobrászaink, festőink, színészeink, akik sokat tettek és tesznek a görög kultúra terjesztéséért és á görög hagyományok ápolásáért, s egyben hozzájárulnak a magyar tudomány és kultúra gazda­godásához. Egy-két példát sorolnék fel. Magyarországon élt és dolgozott A. Makrísz szobrász, aki tavaly hunyt el Görögországban. Felesége, Zizí Makri festő és gobelinké­szítő, aki férje emlékére Alapítványt hozott létre. A színészek közül kiemelném Papadi-mitriu Athinát és Dimulász Miklóst, akik rendezvényeinken is közreműködnek. A közgazdászok közül Sulasz Kosztaszt, Jánnisz Szamarászt és nem utolsósorban Szteriosz Bananásziszt említeném. Magyarországon élt s a Rádióban dolgozott a neves újságíró A. Szpíliosz. A háború utáni görög próza kiemelkedő egyénisége volt D. Hadzisz, aki szerkesztői munkásságával rengeteget tett azért, hogy ismertté váljon Magyarországon az újgörög irodalom, s aki 198 l-ben, Görögországban halt meg. Magyar földön nyugszik viszont Papadimitriu Nikosz, színész, rendező és műfordító. Fiatal festők E. Szídu, szobrászok tevékenykednek, mint Rigasz Hondromatidisz, Georgiosz Tzortzoglou.

Az utóbbi negyven évben jó néhány antológia, szépirodalmi munka és szakkönyv jelent meg Magyarországon a görög irodalomból és irodalomról. E könyvek megjelené­séhez közünk van nekünk, itt élő görög íróknak, műfordítóknak. Görögországban ez idáig két magyar költői antológia látott napvilágot. Mindkét antológia születésében mi segítet­tünk görög kollégáinknak.

Mi, e századi görög diaszpóra gyermekei a nyelvművelést, hagyományőrző szokása­inkat, a görög folklór ápolását, a görög irodalom és művészet átültetését és terjesztését hagyjuk gyermekeinkre, unokáinkra szellemi örökségként, amelyet nekik kell majd továbbfejleszteni és gazdagítani, akár palotákkal is.

I. Hozzászóló: (Sulasz Kosztasz:) Szerintem Caruha Vangelio túl szerény volt, saját magáról és néhai férjéről. Szabó Kálmánról nem szólt egy szót sem, pedig fordításaikban, a görög költészetből, szépirodalomból és hasonló munkákból azt hiszem, élenjártak, majdnem 1960 óta. Több könyvet fordítottak le, több gyermeket tanítottak görög nyelvre, görög irodalomra, görög kultúrára. Ezt a tevékenységet pedig ma is folytatják.

Továbbmenve, itt megjegyzést szeretnék tenni. Az első előadásra és a második előadásra is, amik az én szempontomból érdekesek. Az első, az 1948-as itteni görögöknek az összetétele. nevezzük úgy, hogy társadalmi rétegződése nagyon érdekes, és nagyon jellemző, nagyon különle­ges esetek voltak. Semmilyen társadalmi rendszerrel, semmilyen országgal, semmilyen csoporttal nem lehet összehasonlítani. Először is jöttek a gyerekek, ahogy Jorgosz említette, 16 éven aluliak, kb. 2500-3000 gyerek. Utána pedig 1948-tól 1949-ig, addig, amíg tartott a polgárháború, az ún. súlyos sebesültek kerültek Magyarországra. A súlyos sebesültek nem mehettek se Albániába, se Jugoszláviába, se más, közvetlen Görögországgal határos országokba, tekintettel arra, hogy ezek­ben az országokban az orvosi ellátás nem lett volna megfelelő, például Albániában és Jugoszlávi­ában. Bulgária pedig túl messze volt, mert a harcok inkább Jugoszlávia és Albánia határán voltak. Tehát a súlyos sebesülteknek nagy része, különösen a fejsérültek Magyarországra kerültek. Az első időkben, mivel az ENSZ által állandóan folyt a vita, hogy támogatják-e a keleti országok az ún. kommunista mozgalmat, akkor illegálisan kerültek Magyarországra. Ezek az emberek általában magyar neveket vettek fel. Senki nem tudta, hogy görögök. El voltak zárva a külvilágtól teljesen, és olyan területeken éltek, ahol nem gondolta volna az ember, hogy külföldiek is élnek. Az első ilyen hely volt a Lipótmezői Kórház. Az első emeleten voltak a lipótmezői emberek, és az alsó szinten pedig görögök. 1948, 1949 elejéig ment ez a dolog. A későbbiek során, amikor már több sebesült került át, akkor már más helyekre is kerültek.

A bukás után, tehát 1949 következtében, mikor volt a nagy visszavonulás, az a 120 000 ember menekült az országból. Az épiroszi területről lényegében a férfiak általában kivándoroltak, mivel megélhetési lehetőségük nem nagyon volt. Akik átkerültek Magyarországra, általában idős emberek, aszonyok voltak és gyermekek. Tehát a munkaképes férfi lakosság azokról a területekről nem került Magyarországra, hanem inkább gyerekek és idősebb emberek kerültek át. Ezek nem önkéntesen kerültek át, sajnos, hanem erőszakosan, a visszavonuláskor, hoztak magukkal újabb partizánokat. Ez pedig óriási hiba volt. Ezekből az emberekből kerültek ki azok, akik 1953-1954-ben visszamentek a Nemzetközi Vöröskereszt támogatásával. Ha ezt figyelembe veszi az ember, akkor lehet látni, hogy itt az első időkben egy nagyon tarka csoport volt, nagyon érdekes és eléggé különleges, minden tekintetben. A munkára jelentkezés tekintetében, az egészségügyi oldala tekintetében hasonló problémák merültek fel, és ez az állapot majdnem 1950—1955-ig tartott.

A másik jelenség, hogy azok az emberek, akik idekerültek, legalábbis az idősebb emberek, a 20 éven felüliek, azok általában részt vettek az ellenállási mozgalomban is, és lényegében nem volt lehetőségük családot alapítani. Csak amikor idekerültek, akkor akarták rögtön pótolni azt a veszteséget, amit a 10 év okozott. Érdekes módon, volt egy időszak, az 1951 -53-54. évig, amikor a Dohánygyárat gyermekgyárnak is nevezték, mert tényleg akkor kellett pótolni azt, amitől addig elestek az emberek. Érdekes, hogy az akkori réteg, a mostani 40-45 évesek korosztálya teljesen másképpen viszonyulnak a görögökhöz, mint a későbbiek során a többi csoport, illetve réteg, tehát az 1960-as évek után született gyermekek. Ez nagyon érdekes szociológiai jelenség, ha tovább firtatja az ember, tovább dolgozza fel ezt a területet.

Visszatérve a XV1I-XVIII. századra, ismét felmerül egy érdekes dolog. A magyar történészek nagy része az akkori görögséget - legalábbis az én ismereteim szerint- negatívan ítéli meg, egy-két enbertől eltekintve. Zömében negatívan ítéltek, mondván, hogy a görögök lényegében a pénzüket nem fektetik be Magyarországon, hanem inkább kiviszik és más országokban fektetnek be, az óhazájukban, vagy más területeken. Csak szerintem két dolgot nem vesznek figyelembe. Először is felmerült, hogy a görögök, amikor török elnyomás volt Magyarországon, kaptak kedvezménye­ket a kereskedés tekintetében, mert a török érdekeltség azt kívánta. És tényleg, gyorsan meggaz­dagodtak. Igen ám, de a meggazdagodást valahol be kell fektetni. Akkor- nyilvánvaló - a legjobb és legjövedelmezőbb befektetés az ingatlan - föld, telek, ház stb. - vásárlása volt. De az akkori törvények szerint ilyen jellegű vásárlásokra csak a monarchia alattvalóinak volt lehetősége, azaz -mai szóhasználattal - a monarchia állampolgárainak. A Porta alattvalóinak viszont nem volt érdeke, hogy áttérjenek más állampolgárságra, mert elveszítették volna azt a vámkedvezményt, ami a két birodalom közötti megállapodás nyomán létrejött. Tehát ez egy olyan ellentmondás - legalábbis számomra, közgazdász és amatőr történész számára - amelyet a történészek elemzéseik során nem vesznek figyelembe. Viszont, úgy vélem, csak így kerek a kép az idegen alattvalók - így például a görögök - megítéléséről, ha a gazdaságról beszélünk.

Caruha Vangelio: Megengeded, hogy kiegészítsem a hozzászólásodat? Tudnillik mindenről nem lehet beszélni. Készítettem közösen a lányommal, meg egy debreceni kolleganővel, Nagy Mártával, egy könyvet a magyarországi görög alapításról, tehát nem minden ortodox templomról. Ez a könyv jelenleg nyomda alatt van. Közben rengeteg anyag jött a levéltárakból, és mindenről nem lehet beszélni. Sokat olvastam Sárospatak, illetve Tokaj környékéről, ahol nagyon gazdagok voltak a görögök. A debreceni Nagy József például két verset írt a görögökről, amiben részletezi, hogy milyen cifrán jártak, milyen gazdagok voltak, hogy nekik miért van. Sok érdekes dolgot olvastam a dél-magyarországi görögökről, Hódmezővásárhelyről is, amiből kiderül, hogy a Rá­kóczi szabadságharc alatt támogatták Rákóczit. Ezért Rákóczi is támogatta általában a görögöket. A Debrecenből kiűzött görögöket Rákóczi a saját birtokai n befogadta, anélkül, hogy külön fizettek volna adót. „A görögök nem fizethetnek külön adót, mert egyszer már fizetnek közösen." Szóval vannak pozitív és negatív dolgok, természetesen. Köszönöm szépen, csak ennyit szerettem volna mondani.

Ajánlott irodalom

Füves Ödön. 1974. Görögök Pesten, Kandidátusi értekezés. Budapest, 200 old.

Horváth Endre. 1937. Zavirász György élete és munkái. Budapest, 50 old.

Kapitánffy István, Caruha Vangelio, Szabó Kálmán. 1989. A bizánci és az újgörög irodalom története. Gondolat, Budapest. 450 old.