| |
Mondhatjuk azt, hogy a gadulka a bolgároknak a hegedűje, ha úgy tetszik, mert ez a leghasználatosabb ilyen vonós hangszer Bulgáriában. Hegedűin is játszanak, de ez a népi zenében nem nagyon jellemző. Több húrt lehet rajta látni, ez viszont egy kis magyarázatra szorul. Valójában három húr az, amin a játék történik, a többi húr az csak ilyen zengőhúrként van felhangolva, s ettől a hangszernek kövérebb, zengő hangja van. Amit most fognak hallani, gyakorlatilag minden országban ismert hangszer, ez egy bőrduda. Attól bőrduda, hogy az a tömlő, amit telefújnak, állati bőrből van, ez a tömlő kecskebőrből van. Ez egy nagyon primitív hangszer és éppen valószínűleg a primitívsége miatt van benne annyi erő és ilyen kifejezés. Ez az egyik legkedveltebb hangszer egész Bulgáriában. Mivel jó hangos hangszer, egy dudás mellé nem feltétlenül szükséges zenekar, maximum egy dobos szokott még lenni. Én eljátszok akkor most két népi darabot ezen a hangszeren.
(Zenei felvétel)
Mutatnék akkor még egy nagyon jellegzetes népi bolgár hangszert, ez a kaval, ami egy mitológiai hangszer Bulgáriában. Mint ahogyan minden nép hajlamos arra, hogy magáévá tegyen, kisajátítson egy mitikus hőst, hát a bolgárok Orfeuszt ki is sajátították maguknak, mondván, hogy Orfeusz ugye bolgár volt és a Rhodope-hegységben élt és az ő hangszere volt ez a kaval. El kell mondanom, hogy olyan szépen játszott rajta, hogy amikor elkezdett kávaiján játszani, akkor a madarak szépen elcsitultak. Hát ezek ilyen történelmi túlkapások, ami minden nemzetnél előfordul.
Most eljátszok egy lassabb dallamot. Az egy másik dolog, hogy egyébként a kaval tényleg az egyik legmisztikusabb hangszer, ugyanis ezt a hangszert szinte egy emberi életen át tanulják Bulgáriában, és ott szinte nem is látható és nem is hallható olyan elismert kavalos, aki fiatalabb lenne, mint 50 éves. 20-30 év telik el egy zenész életében és aki kavaion játszik az csak kavaion játszik egész életében, nem „kontárkodik" más hangszerekkel. Ő akkor kizárólag csak a kavaion játszik és sok-sok éves gyakorlat után „rááll" a száj erre a hangszerre, ugyanis ez egy üres cső, amiben nincsen síp, mint a furulyában. Ez egy üres cső és azzal eltelik sok idő, míg megszólal és utána jönnek még azok a finomságok, azok a komolyabb dolgok, amiket nem fogok tudni bemutatni, mert még csak 33 éves vagyok! Talán pár év múlva lesz hozzá szerencséjük. Ez tényleg egy olyan hangszer, ami egy egész életet kíván. Itt nincs mese, akkora irodalma van a hangszernek, hogy nem is lehet megtanulni, ami irodalma van, azt nem lehet egy pár év alatt megtanulni, 5-6 év alatt ez szinte lehetetlen.
(Zenei felvétel)
Végezetül átlépve a származási bűvkörön, egy olyan darabot játszok el, ami nekem az egyik kedvenc darabom. A hangszer, amin ezt el fogom játszani, az egy abszolút autentikus és tradicionális svéd népi hangszer, tehát nem bolgár. Viszont felfedeztem egy hasonlóságot az előző vonós hangszerrel, amit az előbb mutattam, ugyanis ez a hangszer ugyanazon az elven működik. Három húron játszanak rajta, az összes többi húr, ami fel van téve erre a hangszerre az zengőhúr, tehát arra szolgál, hogy a lefogott hangot kierősítse, kizengesse. A svédek ezt úgy hívják - lefordítva magyarra - (angolból fordítom le,) hogy billentyűs hangszer. Nagy zenekarok is vannak ebből a hangszerből, tehát 20-30, de hallottam már 100 embert is egyszerre játszani. Nagyon gyönyörű szép zengő hangja van, főleg, ha egyszerre többen játszanak rajta. A hangszer hangja adja magát arra a stílusra, amit egyébként ezen a hangszeren játszanak: egy kicsit preklasz-szikus, vivaldikus, érzékeny, törékeny zene. Most el fogok játszani egy koncertínót búcsúzóul és utána nem is tartom fel Önöket. (Zenei hangfelvétel)
I. hozzászóló: (R. A.) Azt szeretném kérdezni, hogy van-e valami felmérése arról, vagy tud-e arról valamit, hogy a bolgár kertészet mennyire örökli át ezt a dinasztikus jelenlétet.
Doncsev Toso: Én magam 1984-ben egy kandidátusi disszertációban szociológiai aspektusból közelítettem meg a témát. Az volt a vizsgálandó célkitűzésem, hogy éppen az identitást hogyan őrzik meg a magyarországi bolgárok. Így foglalkoztam ezzel a kérdéssel is. Akkor belejátszott egy másik tendencia, tudjuk a szocialista fejlődés milyen irányba mutatott. Volt egy olyan törekvés, hogy a második, harmadik nemzedék értelmiségi, vagy bizonyos alkalmazotti pályára megy, tehát tovább tanulnak.
Igen jó mutató az, hogy az idősebb generáció - az adatok felmérése az 1980-as népszámlálással egyidőben történt - akkor az 50 éven felüli népességet tudtam ilyen szempontból felmérni. Akkor az derült ki, hogy az 50 év feletti korosztályban zömében 8 osztályt végzettek voltak. Nem tudtunk teljes körű felmérést végezni, mert akkor a téma sem volt még igazán közlendő, másrészt azt sem lehetett akkoriban megkérdezni, hogy ki mennyire nemzetiségi, vagy bolgár származású. A vizsgáltak köre a Bolgár Nagykövetségnél nyilvántartott Magyarországon letelepedett bolgár állampolgárságú személyek voltak. Akkor 1811 ilyen személy volt és ezeket vizsgáltuk, mert erre vonatkozó statisztikai adatok voltak. Amiről én beszélek, tehát abolgár származású népesség, tehát aki már felvette a magyar állampolgárságot - második, harmadik generáció - ennél szélesebb. Itt bizonyos adatok eltolódtak, de kétségtelen, hogy az ifjabb nemzedék körében nagyobb mérvű az értelmiségi, a diplomások aránya. Az össznépességben az az érdekes, hogy az 1800-ból, amit vizsgáltuk, 15% volt az, aki felsőfokú végzettséggel rendelkezett. Ez egy nagy átlagnépességhez hasonlítva, ahol általában 4-5% körül szokott lenni a diplomásoknak az aránya, ez kiemelkedően magas. Ebbe belejátszott az is, hogy sokan, akik itt tanultak Magyarországon, azok véglegesen letelepedtek. Tehát nem közvetlenül, nem a kertészek ivadékaiból jött létre, a kertészeknél ez az arány 3-4%-os, a második generációnál, akik diplomát szereznek.
Én azt tapasztalom - de erre konkrét adataim nincsenek -, hogy a rendszerváltozást megelőzően, és különösen azt követően az üzleti élet fel virágozásával nagyon sok diplomás üzletember lesz. Ezt nehezen lehet meghatározni, hogy ez az üzleti tevékenység egy értelmiségi kör, vagy pedig egy vállalkozől kör. Például egy zöldséges boltnak a vezetését lehet 8 általánossal is csinálni, de van olyan, aki egyetemi, vagy külkereskedelmi végzettséggel ugyanazt csinálja.
Nem tudom, hogy válaszoltam-e így a kérdésre, nem tudok pontosabb szánmszerűséget mondani. Volt egy olyan arány, hogy kényszerűségből nem folytatták a kertészeti munkákat. Most újból lehet ezzel foglalkozni, tehát nincsen akadálya, ugyanakkor a hagyományos kertészet az nagyon munkaigényes. Sok esetben a második nemzedék olyan ágban dolgozik, amely a szolgáltatás, kereskedelem keretéhez tartozik, de nem biztos, hogy a zöldségkertészettel fog foglakozni.
II. Hozzászóló: (H. K.) Szeretnék többet tudni arról, milyen közösségi eseményei vannak az egyesületnek, továbbá, miben érzik helyzetüket hátrányosnak, ha úgy érzik; érik-e sérelmek bolgárságuk miatt; milyen az életszínvonaluk'?
Doncsev Toso: Próbálok válaszolni; ha valami kimaradt, akkor figyelmeztessen, nem akarom elmismásolni a kérdéseit.
A magyarországi bolgároknak valóban közösségi központja a művelődési ház, amely a Vágóhíd u. 62. sz.-ban van, a Vágóhíd utca és a Fehérholló utca sarkán. Ez egy nagy művelődési ház, nagy színházteremmel, ahol színházi eloszlásban 600-650 ember fér el. Érdekessége, különlegessége ennek a nagy teremnek, hogy köralakú, hogy a körtáncot, a horót lehessen járni. Az volt annakidején az építtetők, az adakozók egyedüli kívánsága az építészek felé, hogy ilyen köralakú termet építsenek. Nem is tudom, van-e még egy ilyen művelődési ház? A Pataki Művelődési Központ is köralakú, de ott ugye stabil széksorok vannak, meg lejtős; ez vízszintes és mobil székekkel lehet berendezni. Ott háromszintes éttermünk van, külön termekkel, másodosztályú besorolással de a berendezés osztályon felüli: valóban különleges: fafaragás, kovácsoltvas, és van egy 28 szobás szállónk. A Budapesten és Pest környékén élő bolgárokról Demeter Z. Máriának vannak pontos adatai és felmérései, hogy hányan vallották magukat bolgárnak. A XI. kerületben laknak szám szerint legtöbben, de igazából a XXI. kerületből, Csepelről, Halásztelekről, Szigetszentmiklósról jönnek legtöbben bolgárok, bolgár kertészek és kereskedők.
Mi havonta általában egy-két nagyobb szabású rendezvényt szervezünk, ezek újabb és régebbi népi egyházi ünnepekhez kötődnek. Régebben, tehát a rendszerváltozás előtt a közösség megünnepelte a szocialista, illetve munkásmozgalmi ünnepeket és természetesen most már ezt nem tesszük. Az ünnepi kört kiegészítve felújítottunk olyan rendezvényt, például a Dömötör-napot, ami a kertészek számadó ünnepe volt. Ezt régebben csak a kertekben ülték meg, csapravertek egy hordót és megvolt a zárszámadás - nevezzük így - tehát az elosztás. Akkor ott közös asztalnál ettek, ittak, énekeltek, táncoltak. Mi ezt megszerveztük, megvan a hordó is és kirakjuk a kertészek termékeit és általában, mondjuk, ez a rendezvények egyik típusa, vagy a típusos rendezvény; azt szeretik az emberek, hogy amerikai módon, fehér asztalnál ülnek, vacsoráznak. Ez is egy kívánalom, hogy akármilyen napra is esik az ünnep, azt szombaton tartsuk meg, mert akkor tudnak eljönni a kertészek, mert szombat délután már nincs piac és a kertekből is eljönnek. A fehér asztal mellett az emberek esznek, isznak és fenn a színpadon meg a népi együttes játszik Bulgáriából, vagy a saját együttesünk lép fel. Néha Nikola is szokott nálunk fellépni egy-egy ünnepi alkalommal. Tehát ez a közösségteremtő hely.
Persze vannak rétegprogramjaink, van nyugdíjas klub, vagy ifjúsági klub is, de a fő rendezvényekjanuárban az asszonyoknak egy bábanap, egy különleges nőnap, ahol férfi nem jelenhet meg. Februárban szőlőmetsző Szent Trifon ünnepén - a kertészek és szőlészek védőszentje - tartjuk mindig a közgyűlésünket: ez február 14-e, de hétvégéhez igazodunk. Márciusban van az új nemzeti ünnep. Az új nemzeti ünnep a török alóli felszabadulás ünnepe és még egy hagyományos tavaszi bál is szokott lenni áprilisban. A húsvétot, ahogy változik, megünnepeljük, és hát a legnagyobb ünnep - ami most már 50-60 éve, a legnagyobb közösségteremtő ünnep - a bolgár majális a Szent Cirill és Metód népünnepély, illetve hát Konstantin Kiril névünnepéhez kötődik, és május 24-éhez legközelebb eső vasárnapon tartjuk. Ezt nem szombaton, hanem mindig vasárnap üljük meg, a Széchenyi hegyen, van ott egy zöld terület, még az én gyerekkoromban senki földje volt, ott egy volt úttörő tábor, illetve most egy ifjúsági tábor területén. Akkor szabad tűzön, parázson hússütés van és hát sör, bor és az emberek viszik az elemózsiát, pokrócokat terítenek le. Az egész napos ünnepnek az az értelme, hogy az emberek találkozzanak egymással és beszélgessenek, tapasztalataikat kicseréljék egymás között, hogy mi történt az életben, ki mit csinált, és ez egyúttal az anyanyelvi kontaktus alkalma.
Május 24-én a bolgár iskolások fellépnek, mindig nagy siker, hogy a szülők látják, hogy a kisiskolások, a porontyok mit produkálnak. Kevesebb a protokoll, mi most már ezt levetkőztük, de régebben is ennek a közösségteremtő ereje az volt, hogy szabad földön nem nagyon lehetett kiépíttetni hosszú pódiumot posztóval, és valakinek ki kellett állni csak egy szál mikrofon elé. Azért ez intimebb volt a régi rendszerben is. Bulgáriából érkeznek népi együttesek, de a mi két népi együttesünk is fellép. Nikoláék is szoktak ott játszani. Vagy esetleg a Zsarátnok, vagy a Falkafolk együttes, de a Rila együttes is fel szokott lépni. Ilyenkor az emberek táncolnak, fociznak, hiszen ez egy kötetlen bolgár majális. Ez az, amikor szerte az országból összejönnek a bolgár emberek, mert 170 településen élnek bolgárok. Sok helyen atomizálódva, említettem: Pesten és környékén a legnagyobb számban. Miskolcon és Pécsett van még viszonylag nagyobb létszámú, 100-as nagyságrendű kolónia. Pécsett van egy kis kápolna, és Miskolcon a Szent Naum templom, ami görög templom volt, dehát eredetileg bolgár védőszent nevét viseli, mert ez mutatja, hogy milyen ott a közösség. Most már az ottani görögkeletiek akik nem bolgárok, azok már mind elmagyarosodtak, csak hitükben őrzik az eredetet. Még Debrecenben, Nyíregyházán van egy viszonylag kisebb közösség. Tehát szétszóródva élnek az emberek és ekkor általában feljönnek Budapestre. A nagy ünnepekre - a nemzeti ünnepre, a május 24-re, Dömötör napra -, az egyesületünk mindig arra az 1000 címre, tehát családonként nyilvántartott címre elküldi a meghívókat. Az emberekkel van ilyen kapcsolatunk és gondolnak rá és eljönnek. Erre a nagy népi összejövetelre mindig fel szoktak utazni. Más ilyen kiemelkedő alkalom volt legutóbb, mikor II. Simeon bolgár cár látogatott Magyarországra a mi meghívásunkra. Először jött el ide a keleti térfélre, illetve hát Bulgáriához közel, mert 1946-ban lemondatták és el kellett hagynia Bulgáriát, azóta a keleti térfélen nem járt. Akkor volt még egy nagy összejövetel, akkor nemcsak az ország minden szegletéből jöttek bolgárok, hanem Európából, Amerikából és Bulgáriából is. E nagy találkozónak voltunk a szervezői és itt volt a színhelye. A művelődési házzal átellenben van a templomunk, 1931 -ben épült fel szép templomkerttel, bizánci stílusban. A szőlőmetszés szertartását itt tartjuk.
Nem tudom, hogy nézték-e vagy sem, de ez évtől kezdve januártól a kisebbségi adásokban már van bolgár adás is havonta, 7 és fél perc. Ez nem sok, de azért villanásokat tudunk mutatni az életünkből, mindig a hónap legutolsó szombatján 10.30-tól van bolgár, görög, lengyel és örmény műsorblokk, „Rondó" címmel. Most a nemzeti ünnepünkről lesz egy kis bevágás, a jövő havi műsorban pedig a lapot fogjuk bemutatni a nagyközönségnek.
Nem tudom, hogy minden kérdésre válaszoltam, vagy még kérdezett valamit? A templom mellett kaptunk a IX. kerületi önkormányzattól egy telket, oda szeretnénk áttelepíteni a Bajza utcában lévő iskolát. Ez nem egyszerű dolog, sok-sok féle akadállyal van ez kikövezve, de nagyon régi vágyunk lenne. Józan paraszti ésszel elgondoljuk, hogy hát iskolának ugye lennie kell. Az épület amiben van, a magyar állam tulajdona: esetleg a magyar állam, az önkormányzat is besegítene ebbe. Felépítene ott egy iskolaépületet, mert ott egy volt banképület volt, akkor az iskola átköltözne oda, és végre együtt lehetne a templom, az iskola és a művelődési ház. Így fel tudnánk szabadítani azt a műemléképületet, amely szerintem többet ér, mint egy 12 osztályos korszerű épület. De hát ezt összehozni, és hogy egyáltalán, hogy telket sikerült kapnunk - még nem írták át a nevünkre az önkormányzattól - már ez is egy nagy vívmány. Szabaddá tették a területet és bekerítették. Azt hiszem, hogy jó lenne (a világkiállítás elé) ha bemutatnánk, hogy van itt egy élő kisebbség, itt egy templom, egy iskola, egy művelődési ház, tehát megmutatható, vitrinbe tehető. Ezt szeretnénk: nem tudom, hogy sikerül-e.
Maguknak a bolgároknak az életszínvonalára vonatkozóan mint aféle parasztemberek, - mert lehet, hogy tapasztalják, hogy még rosszabul is élnek, de - restellnek elmenni szociális segélyért. Tehát nemigen jönnek hozzánk az egyesületbe emberek, azzal, hogy ők rászorulnának. Van egy anyagi rátartiság, önérzet, mert az azt jelentené, hogy nem igazán egy rátermett, egy önálló ember, mert nem tudta elrendezni a sorsát. Néhány özvegyasszonynak segítettünk, aki magára maradt és nem tudott mit tenni, de kevés azoknak a száma. A tehetséges fiataloknak adunk ösztöndíjat, így támogatjuk őket. A nyugdíjas klubba bejönnek az idősek és kapnak valami üdítőt, szendvicset, de hát ez nem igazán számottevő. Itt, ha valami gond volt, az azért volt, mert amikor lehetőség lett az állampolgárság felvételére, ezt próbáltuk, hogy kapjanak a bolgárok külön elbánást: akik itt születtek, itt éltek kaphassák meg a magyar állampolgárságot, hát ez se ment igazán egyszerűen. Másrészt pedig az új bolgár állam kitalálta, hogy akik idáig bolgár állampolgárok voltak és itt éltek, azok is elvesztik az állampolgárságukat, mert személyi számot kell nekik kapniuk, és csak úgy tudják megkapni, hogyha lemennek Bulgáriába.
Kiderülhet, hogy aki itt van 80 éve, nincs is személyi száma, nem is létezik, sohasem volt. Vannak ilyenek és mindezt el is mondtuk a követség képviselőjének a legutóbbi közgyűlésünkön.
Azt hiszem, hogy nem panaszkodhatunk, mi örömmel fogadtuk azt a kis állami támogatást is, amit az utóbbi időben kaptunk.
Kiadtunk lapot, egy kompaktlemezt, egy könyvet: ha most elkezdenek számolni, akkor rögtön tudják, hogy mire megy el ez a 2 600 000.- Ft, egy nagy művelődési házban mit lehet ebből fedezni és mit nem. Az egyik SZDSZ-es képviselő javasolta, hogy a bolgároktól vegyenek el, és legyen 1 850 000.- Ft a költségvetési támogatásuk. Megszavazta a bizottság azt is. Néha nekem is le kell vonnom-a tanulságot, hogy mit jelent a Kisebbségi Kerekasztal: a bolgár közösség korábban sem volt elkényeztetve, de most talán még kevésbé. Ha 1 850 000.- Ft van, akkor abból csinálunk kultúrát: ha arra számítottunk volna, akkor korábban sem lett volna ennyije a közösségnek, nem arra számítunk. Hajon, jó és azt mondom, hogy el tudunk számolni arról, hogy mire fordítjuk.
Nem is tagadhatjuk hogy a „balkáni" jelző előfordul a köznapi életben, hogy valakinek ezt mondják. Volt itt is bolgár maffia, dehát ehhez nekünk semmi közünk nincs. Én azt hiszem, hogy az emberek általában becsülik a közvetlen emberi kapcsolatokat. Nincsen semmi gond és a mi bolgáraink sem panaszkodnak arra, hogy ilyen jellegű hátrány érné őlcet. Mikor a cárt köszöntöttem azt mondtam, hogy Magyarországon nem rossz, sőt, jó bolgárnak lenni: egyfajta szeretettel, elfogadást érzünk. Az - én személyemben is - életutam folyamán nem tapasztaltam semmit. Ha valaki azt mondja, hogy balkáni, hát istenem, mit csináljak vele?
III. Hozzászóló: (V. A.) Szeretném megkérdezni, hogy a bolgárok lélekszáma, mint minden, más országba települt közösségnek az eseményektől függően csökkent-e, vagy emelkedik? Az anyaországhoz való viszonyt az ottani politikai helyzet és gazdasági élet nyilván meghatározza. Pillanatnyilag hogyan alakul ez a mozgás?
Doncsev Toso: Amint mondtam Önöknek, a 14-15 évvel ezelőtti adatokban, 1811 letelepült bolgár volt itt Magyarországon. Most a legutóbbi adatok szerint 1835. Nem igazán mérvadó ez a 20 fő ide vagy oda, nincsen jelentős mozgás. Régebben volt egy olyan hangulat a közgyűléseken -, mindig felolvasták azoknak az egyesületi tagoknak a nevét, akik abban az évben elhaláloztak. Ez mindig lehangoló aktus volt, egy egy perces, néma főhajtás, hogy megint 10-en, 20-an, 30-an... kevesebben lettünk. Ugye, fogy a népesség és előbb-utóbb itt már nem lesz senki. Természetesen, az idősebb generáció az élet biológiai törvényei szerint, sokan szép kort megéltek a honfitársaink közül, de hát meghaltak. De soha nem hangzott el az, hogy kik születtek? Na most a rendszerváltozás azért azt az örömteli eseményt hozta, hogy legalább van egyfajta központi statisztika. A Bolgár Nagykövetségen nyilvántartották azokat az újszülött gyerekeket, akik felvették a bolgár állampolgárságot is.
Általában az itt élő emberek túlnyomó többsége, különösen a nem kertész foglalkozási ágban, vegyes házasságban élnek. Az értelmiség szinte 90 valahány százaléka. A kertészeknél volt egy jól értelmezett konzervativizmus, a szülők bizonyos anyagi feltételekhez kötötték azt, hogy hát vagy bolgár lányhoz, vagy bolgár fiúhoz mész, mert akkor bővebbre nyílik a pénztárca... és sok fiú visszament abba a szülőfaluba, ahonnan elszármaztak a szülei. Ez Tirnovo környékén van, két faluból jöttek zömmel ide a bolgárok és nem is volt nehéz fiatal lányokat találni, mert Budapest főváros, tehát Magyarországról jött a fiú pláne, nyugati kocsival, vagy 1500-as Ladával és tudták, hogy jön a szüreti bálba feleséget keresni. Ott forgolódtak a lányok körülötte, mert azért hát elmegyünk egy fővárosba, főváros környékére lakni és nagyon sok fiatal kislány jött így fel Budapestre beépülve az itteni bolgár családokba. Az értelmiségieknél azért ez nem ennyire így van, vagy nem így van. A vegyes házasságokat már nehéz regisztrálni, akik az önkormányzatoknál regisztrálják a gyerekeket azoknál nem derül ki, hogy ez a bolgár közösséget bővíti, vagy pedig nem bővíti. Eddig volt az a pesszimista hangulat. De a keresztelésekkel most már más a helyzet. Felolvassák, hogy hány gyermeket kereszteltek ebben az évben; ez is egy mutató. Másrészt a bolgár közösségi televíziónak is mondtam, hogy vannak egészen pontos statisztikai mutatók, hogy hány bolgár van és hány gyermek.
Mikulás-ünnepet szerveztünk. Régebben nem volt Mikulás, mert a bolgár karácsony a szocialista, keresztény kultúrkörben a szovjet Mikulás, meg a bolgár Mikulás az Újévkor hozta a karácsonyfát, meg az ajándékokat. Az itt élő bolgár gyerekeknek megpróbáltuk azt adni hogy hát mégis a magyar társaik között van. Egy rossz dolog hogy aki magyar gyerek az kap, aki bolgár az nem kap. Legyen Mikulás, csináltunk bolgár Mikulás-ünnepet, mondtuk, hogy egészen Bulgáriából jön nagy csinnadrattával és a gyerekek nagyon élveztek, mindenkit meghívtunk. Ezekből a Mikulás-csomagokból kiderült az, hogy hány gyerek van: itt Budapesten és Pest környékén körülbelül 200 iskoláskorú gyerek van, ebből 100-an vannak a bolgár iskolában.
Megindítottunk egy szombati iskolát, arra most 40-en jelentkeztek, akik nem az iskolában, tannyelven, hanem csak hetenként a bolgár nyelvet, irodalmat, zenét sajátíthatják el. Becslésünk szerint ez a 6-14 éves korosztály, mert a Mikulás-csomagot az idősebb gyermekek már nem szívesen veszik át, mert az már snassz nekik. Körülbelül ennyire lehet becsülni a gyerekeket, olyan 200-250 gyerek, akik aktívak. Aki nem vallja magát annak, azt én nem tudom odasorolni. Másrészt, ahogy mondtam abból, hogy fenn a majálison hány adag kebabcseta, tehát ez a húsrudacska fogy el, rögtön tudjuk, hogy hányan voltak itt. Ebből megint statisztikát lehet vonni. Ezek a biztos statisztikák és nem kell senkit sem regisztrálni! Ha megnézi az ember, hogy mi fogyott, akkorennyien voltunk!
Minden rendezvényünk nyitott - a közgyűléstől eltekintve, ahová sem bolgár hivatalosságokat sem pedig magyar hivatalosságokat nem hívunk meg, néhányan meg is sértődtek ezen; ez a demokrácia hogy saját ügyeinket saját körben intézzük és legfeljebb, ha úgy gondoljuk, vendégként hívjuk el. Ha bármelyikről értesítést kapnak, eljöhetnek, senki nem fogja azt mondani, hogy ne jöjjön. Különösen a Széchenyi-hegyen rendezett majálison! Ez a Fülemüle út 8. sz. alatt található a XII. kerületi Nyári Ifjúsági Táborban. Ott két tábor van: van egy viszonylag nagyobb zöldterület focipályával, kosárlabdapályával és azt szoktuk akkor kérni az önkormányzattól, korábban a tanácstól Reggel 8.00 órától nyitott a kapu és aki idejön, az szívesen látott vendég. Nincsen semmiféle korlátozás. Jöhetnek magyarok, hívunk más kisebbségeket is, mindenkit szeretettel látunk. A büfé önkiszolgáló, a műsor a szabad ég alatt. Általában jó hangulat szokott kialakulni. Önöket is és bárkit szeretettel várunk.
Ajánlott irodalom
Doncsev Toso 1987. A magyarországi bolgárok kommunikációs színterei a századelőtől napjainkig, in: Bulgarisztika Budapesten. Hungaro-bulgarica. III. (szerk.)Pölöskei F., Nikolov N. 165-170 old.
Doncsev Toso. 1991. Magyarországi bolgárok. (Die Bulgaren in Ungarn) in: Zeitschrift für Internationale Zusammenarbeit. no.4.
Doncsev Toso. 1994. Magyarországi bolgárok. Az új idők kihívásai, in: Barátság, I. évfolyam. november, 7. sz.
| |