| |
Van egy hely a balkáni országok eldugott szegletében, távol a modem kortól, a televíziótól vagy attól a felfedezéstől, hogy az ember már a Holdra lépett, egy kicsi, de annál jelentősebb falu, a hegyek között, kis patakoktól körülvéve, szerényen megbújva a városok között.
Van egy hely, ahol télen akkora a szűz hó, hogy az ember, amint belelép, elvész nagyságában, egy hely, ahol tavasszal minden kertben virágoznak áfák és a gyümölcsök, ahol a napfelkeltét a füvön fekve is megnézheted, anélkül, hogy bármilyen épület megzavarhatna ebben, egy hely, ahol futhatsz a réten, szabadon, cseresznyés füllel, 32 foggal, bódultan és ájultan az illatoktól és a természettől, amely mindenhol ott van, érintetlenül, a maga tökéletes tökéletlenségében.
Ezen a helyen nőttem fel, ebben a külvilágtól elzárt, önként vállalt rabságban. Itt, ahol minden nap történik valami, ahol ismernek téged, ahol kibeszélnek, ahol mindennek megvan a maga rendje, ahol farkas törvények uralkodnak, ahol mindig ugyanakkor nyugszik le a nap...
Van egy hely... És ez a hely, Poli...
| |