| |
Damjan felállt. Az ítélet hamar megszületett ügyében, alig pár perc alatt.
- Bűnös! — szólt a bíró, és a terem elnémult. Mindenki várt, lesben, némán.
Aztán elhangzottak a várva várt szavak és a terem újra megtelt hangokkal, füsttel, és a fiú már csak arra emlékezett, hogy viszik, vonszolják az őrök, körülötte pedig köpködő öreglányok raja szomjazza fiatal vérét. Olyan volt, mint egy rémálom, de nem az volt, hanem valóság, a legkegyetlenebbik.
Életfogytiglan. Egy szó, mégis mennyi mindent jelent, gondolta magában és leült az ágyra. A tárgyalás alatt már megszokta ezt a kis cellát, ahol egyedül tengette napjait egy ideje. Nincs már kiút, tudta jól. Csak szüleit sajnálta, akiket Poliban szétszedtek, megaláztak, meghurcoltak egy olyan dologért, amit a fiú állítása szerint meg sem tett. De senki nem hitt neki, és most ott volt. Ebben a patkánylyukban, bezárva, mint egy vad, egy életre...
A tárgyalása igen hosszú kimenetelű volt, mivel azt az ügy kényessége megkövetelte.
A vád pedig: egy fiatal, Polibeli lány megerőszakolása, majd pedig meggyilkolása volt. Damjan szülei a legjobb ügyvédeket fogadták fel, mivel nagyon jómódú családból származtak és megengedhették maguknak az akkori időkben luxusnak számító képviseletet. És mégsem volt könnyű dolguk. A falvakból a városokba, a városokból pedig fel a hegyekbe, majd magába, a fővárosba is eljutott a híre a kegyetlen brutalitásnak, amely Polit sújtotta, így az emberek, a közvélemény és mindenki, akinek szíve a helyén dobogott, mélységesen megvetette a bűnös családot, és senki sem akadt, aki vállalva az ügyet, melléjük állt volna.
Így telt, múlt az idő, míg végül, mint általában, mégis akadt egyvalaki, aki nem tudott vagy inkább nem akart ellenállni a csábító, de „véres” ajánlatnak.
A tárgyalás pedig megkezdődött. Poli egy emberként mindet végigkísérte, hangosan, véleményt formálva és buzdítva a tömeget a lincselés előnyeire, majd néha, mint egy kisgyerek, csak ült némán és hallgatta, ahogy az okosok vitatkoznak, ahogy repülnek a jogi kifejezések, majd tágra nyitotta száját, szinte mámorosán diadalittasan.
Volt persze olyan lakos is, aki nem tudott mindig felmenni a városba, a tárgyalásokra. Az ilyen esetekre alkotta meg a falu a hírláncot, melynek célja a tájékoztatás volt, a Régi Éttermet használva központul. Olyan volt ez, mint egy élő híradó, melyben egy sör vagy pálinka mellett hallhattunk az ügy menetéről, és magáról a szörnyűségről is a legfrissebb részleteket.
Damjan szüleihez senki nem szólt ezután, csak a tekintetek öltek lassan, mardosó halállal.
A házukat persze Poli több alkalommal feldúlta, a falusiak berontottak és törtek-zúztak, a megtört kis pár pedig csak ült a romok és pusztítás felett, de nem mozdult, csak nézte a bosszúszomjas, vad zilálást, és nem tett ellene semmit...
Talán, mert nem akartak, vagy nem tudtak, vagy csak ismerték a szabályt és a szokásokat, melyek uralkodtak falun, és valahol mélyen tisztában voltak vele, hogy hasonló helyzetben ők is így viselkedtek volna.
Damjannak soha nem meséltek ezekről az esetekről, nem akarták még ezzel is terhelni gyenge szívét, de a gyermek tudta, hogy mi zajlik Poliban, hisz ott élt, ismerte ezt a világot, húsz évig egy volt vele, a része. Most pedig...
A tárgyaláson sok tanú jelent meg, sőt, sokan ajánlkoztak is, hogy tegyenek valamit az igazság érdekében. És noha Damjant mindenki kedves és rendes, segítőkész embernek ismerte meg, ez a vélemény hamar elpárolgott a szívekben, és helyette egy teljesen más, idegen elképzelés uralta Polit és annak lakóit, ha a „gyilkos” szóba került.
Ezért is volt nehéz dolga a fiú ügyvédjének, mivel nem talált egy személyt se falun, aki vallomást tehetett volna ifjú védence mellett.
Így nem csoda, hogy ügyében hamar megszületett az ítélet, szemrebbenés nélkül.
Persze a bizonyítékok is mind ellene szóltak, hiszen ott volt azon az utolsó estén, ahol a lány is tartózkodott, egy helyen iszogattak, a Régi Étteremben.
Csak azt felejtették el elmondani a tanúk a bírónak, hogy Damjanon kívül még megannyi ember is ott múlatta az időt azon a végzetes éjszakán, mely megpecsételte a fiú sorsát, és örök magányra ítélte őt, az embert, aki jogosan érezte magát bűnbaknak ebben a kis, balkáni világban.
Persze, a lány holttestét a „gyilkos” háza előtti kútban találták meg, bedobva, megcsonkítva, vérbe fagyva, de arról már senki nem beszélt, hogy a kút nem a család, hanem az egész falu tulajdona volt és bárki használhatta azt, napszaktól függetlenül.
Aztán még egy olyan momentum volt, melytől a fiú bűnössége Poli szemében egyértelművé vált: nem sokkal a lány távozása után indult el ő is haza a Régi Étteremből.
Ezt mindenki tudta, és látta is, de nem tulajdonítottak neki még akkor nagy jelentőséget, mivel a lány a falu egyik végén lakott, a stadion mellett, Damjan pedig a másik irányban, az autópályától nem messze.
Aztán persze, ahogy haladt előre a nyomozás, ahogy sokasodtak a jelek, úgy vált biztossá Poli szemében, hogy senki más keze nem lehetett a dologban, senki más nem képes ilyen aljasságra, mint ez a szerény, visszahúzódó fiú.
Az indíték ugyan hiányzott, ez a lakókat igen nyomasztotta, de még ez sem állíthatta meg őket abban, hogy világra segítsenek egyet, ha már találni egyet sem találtak használhatót, és érvényre jutassák akaratukat, így vagy úgy.
Megszületett hát a mese egy fiúról, aki olyannyira szerelmes volt egy lányba, hogy képes volt inkább megölni azt, mint, hogy szerelmét mással lássa.
De arról, hogy valóban szerelmesek lettek volna egymásba a fiatalok, nem tudni.
Mindenesetre, Poli nem vett észre semmit a jelekből, ha voltak egyáltalán ilyenek, és mint jó prérikutya igen zavarta, hogy szimata pont egy ilyen ügyben hagyta cserben.
így hát, még egy okkal több sorakozott azon az oldalon, amiért Damjannak vesznie kellett.
És noha a történet a halálos szerelmesről nem volt bizonyított, mégis, ahogy minden más is falun, hamar pletyka született belőle és igazzá, sőt biztos ténnyé vált a bajszos, kíváncsi öreglányok szájában. A bíró nem is sejtette, hogy ezek a történetek, melyeket ugyanolyan pontossággal hall, ugyanolyan mesterien kidolgozott részletességgel, valójában csak unatkozó, vérszomjas nők fantazmagóriája. Hitt ezeknek a hajlott hátú, kedves nőknek, és nem is tudta, mit vállal ezzel.
Az ítéleten nem sokáig gondolkodott. Már mikor meglátta a tömeget, mely Damjant ócsárolta, tudta, hogy ennyi ember nem tévedhet.
Életfogytiglan, mondta, a tömeg éljenzett és a fiút elhurcolták. Megérdemelte, mondta a bíró, majd hazament családjához, ahol hősként fogadta mind szerető felesége, mind apró, hatéves kislánya is...
Az, hogy bűncselekmény történt Poliban, az elején még senki nem sejtette.
Gina szülei nem is mertek erre gondolni, mikor lányukat másnap nem találták szobájában.
- Biztos valamelyik barátnőjénél aludt! — mondta anyja, és nem is gyanakodott, hogy mi történhetett valójában.
Gyakran elengedték Ginát este a Régi Étterembe az ilyen ünnepségekbe, hiszen már tizenhat éves volt, felnőtt nő, és megbízható, a családja legalábbis úgy hitte.
Aznap viszont, lányuk sem reggel, sem késő délután nem jött haza. Teltek az órák, és a család nem tudta, mit tegyen. Körbetelefonálták az ismerősöket, a barátokat, de semmi. Senki nem tudott róla. Szülei így aztán a Régi Étterem felé vették az irányt, útközben pedig ahány emberrel találkoztak, annyitól kérdeztek egyetlen gyermekük holléte felőle.
De a várva várt válasz egyre csak a vállrándítás volt, majd mikor a lakók észrevették a pár nagy aggódását, hamar elővették szomorú arcukat, és kedvesen megveregették elgyötört hátukat.
Aztán ahogy haladtak az úton, az étterem felé, úgy gyűltek köréjük a falusiak, akiket érdekelt, mi történhetett a lánnyal, és mivel túl szaftos pletyka volt kilátásban, nem hagyhatták annyiban a dolgot.
Aznap Poli úgy adta tovább a tudatlanoknak a hírt, hogy Gina biztos valami fiúval találkozott útközben, vagy elaludt valahol a stadionban, vagy egyszerűen csak rosszul lett és most is fekszik valahol, félájultan.
A gyilkosságra, mint lehetőség, senki nem gondolt. A faluban eddig ilyenre nem volt példa és az emberek talán nem is hittek benne, hogy létezik előre megfontolt szándék, melynek végén valaki az életét veszti.
Olyanra természetesen gyakran került sor Poliban, hogy két részeg összeveszett, kiabált egymással, majd hirtelen felindulásból az egyik nekiesett a másiknak és megölte azt.
Ezt még elfogadhatónak is tartották falun, hiszen a düh, mint az ördög cimborája ellen az egyszerű emberek védhetetlenek voltak. De ki hallott már olyat, hogy valaki előre megtervezi tettét?! Nem, biztos, hogy nem, gondolták a lakók és ezzel el is hessegették az ilyen és ehhez hasonló rémes gondolataikat.
A Régi Étterembe hamar eljutott a hír, hamarabb, mint ahogy Gina szülei odaértek volna a díszmenettel. De ott is csak azt mondták nekik, amit már rég tudtak. Lányuk egyedül távozott este a szórakozóhelyről, és azóta nem látták.
Az elkeseredés ekkor már a tetőfokára hágott. Mindenki sipítozott és jajveszékelt, ebben főleg az öreglányok jeleskedtek, a szülők pedig csak ültek, és gondolkoztak. Már tudták, hogy legfélelmetesebb megérzéseik életre keltek, és ez ellen már nem tudnak semmit sem tenni.
Teltek aztán a napok, elmúltak hetek, és nem sokkal a különös eltűnés után, Poliban hirtelen furcsa szagok és illatok kezdtek terjengem, főleg a Damjan háza előtti kútból, elárasztva a kis falut és az ott élőket egyaránt.
Mindenki érthetetlenül állt az eset felett, és még a legnagyobb fantáziával rendelkezők is csak odáig merészkedtek a találgatásban, hogy ez a dögszag valamilyen állat, talán csirke tetemét rejti. De tévedtek...
Amikor kihúzták Gina holttestét, Poli érthetetlenül állt, megszeppenve. Sokáig senki nem szólalt meg, a szülők zokogtak, és csak kis idő után hívták ki a rendőrséget, aki megkezdte az ügyben a nyomozást.
De falun is nyomoztak az öreglányok, hiszen hajtotta őket a vágy, a pletyka és az unalom, mely ellen úgy küzdöttek, akár egy vitéz keresztes lovag.
Csak olyan lehetett, aki ott volt aznap este a Régi Étteremben, okoskodtak, és ismerte a lányt, majd Gina után nem sokkal távozott, így jutottak el Damjanhoz, aki ellen az az érv is szólt, hogy a kút mellett lakott. A rendőrség persze nem hagyta magát, és próbált a saját nyomai után haladni, de Poli olyan volt, mint egy természet feletti csapás. Ha megindult, még Isten sem állíthatta meg.
Így esett, hogy a falusiak gyorsan kerestek hát egy megbízható és lefizethető tanút, mivel bizonyíték híján volt a szépen kimunkált elmélet.
Icsót, az UFO-vadászt szemelték ki koronatanúnak, hiszen ő az éjszakát a stadion zöld gyepén töltötte, mint minden este, tehát láthatta mi történt és egy-két pálinkáért szívesen meg is osztotta az értékes információt a rendőrséggel.
Damjant azonnal letartóztatták. Szülei pedig elkezdték a legjobb ügyvédeket keresni számára, de hasztalan volt a próbálkozásuk. Poli a fejüket követelte.
A tárgyalás hamar megkezdődött, és noha sokáig tartott, az ítélet nem váratott magára.
Életfogytiglan, visszhangoztak a szavak a teremben. Szavak, melyek döntöttek a fiú sorsáról. Szavak, melyek meghatározták egy ember életét. Szavak, melyek tönkretették azt...
...
...
Csillagok ragyogták körbe az eget aznap este, és a Hold, akár a bolygók királynője, uralma alá vonta a sötétkék égboltot. Meleg volt, nyár, a Régi Étteremben pedig telt ház és jókedvű emberek, akik hol iszogattak, hol táncoltak az asztalokon, poharakat vagdosva az öreg padlóhoz.
Damjan épp akkor fordult be az ajtón, lement a lépcsőn, majd körbenézett. Ott volt Gina, kimagaslott a többiek között szépsége és fiatalsága. Szerette a lányt, noha erről soha nem beszélt senkinek. Meg akarta őt kapni, de tudta, hogy semmi esélye rá, hogy így legyen...
Így telt az idő, némán, aztán a lány elköszönt mindenkitől, és hazafelé vette útját. A szerelmes fiú csak nézett utána, úgy érezte, eljött az idő, az ő ideje, hogy elmondja érzéseit, hogy kitárulkozzon, hogy színt valljon.
Elindult Gina után, és már az út alatt megtervezte monológját, de ahogy közeledett kiszemelt áldozata felé, úgy döbbent rá, hogy ez a lány soha nem fogja viszonozni szerelmét. Sőt, ki fogja nevetni. Mindenki gúnyolni fogja, ez lesz Poli új pletykája...
Hisz ez a lány ezért indult el, ilyen hirtelen, hogy máris kinevesse őt ostoba barátnőivel. Ezt nem hagyhatta. Meg akarta akadályozni. Most már gyűlölte, és megvetette Ginát...
Tekintetében olyan harag izzott, melyet már senki és semmi nem állíthatott volna meg. Utánaszaladt. A stadion teljes sötétségbe
borult. Minden elnémult. Mintha a fák megérezték volna, hogy ez az éjszaka nem sok jót ígér.
Amikor Damjan a lányhoz ért, azonnal lefogta azt, és kezét szájára tapasztotta. Szeme vadul villogott a sötétben.
Biztos volt benne, hogy sikere lesz szenvedélyes, már-már beteges, értelmetlen mondat foszlányainak. Hitte, hogy Ginát majd meghatja ez a szerelmi vallomás.
Várta, hogy a lány mondjon valamit. De csak a csend beszélt. Ekkor vad ütlegelésbe kezdett. Akis test nem moccant. Vér és izzadság szaga keveredett a levegőben. Néhány galamb repült el a feje felett. A távolban Icsó horkolása hallatszott. Részeg volt, mint mindig.
- Hazudj!!! — ordította egymás után, sokszor.
De a lány nem hazudott.
Már rég halott volt...
| |