|
|
Amikor a záródolgozat témacímei között ezt olvastam: „Egy adott település lakossága életmódjának, szokásainak bemutatása 1945-től napjainkig és ezek hatása az iskolás korosztályra”, rögtön tudtam, hogy ezt választom.
Horvátzsidány Vas megyében található település, amely gyermekkorom meghatározó színtere volt annak ellenére, hogy csak a téli - nyári szünetekben látogattam a faluba. Hogy mégis miért? Édesanyám szülőfaluja, itt élnek, éltek az anyai ági rokonaim – nagyszüleim, nagynénjeim, nagybátyáim, unokatestvéreim, keresztszüleim. A későbbi identitásom, kultúrám, a gyökereim nagy részben innen indultak. A ’70-es években vonattal a Szegedről Horvátzsidányba tartó utazás kalandokkal teli, egész napos út volt. Itt találkoztam először a technikai határzárral, amely a település határában húzódott – szöges dróttal, sorompóval, őrbódéval, 24 órás ellenőrzéssel; szigorú határvédelemmel, kőhajításnyira nagyszüleim házától. Hogyan is lehetett itt így élni, alkotni, nem vágyódni más, az ország vérkeringésébe jobban bekapcsolódó országrészbe költözni. Annak ellenére, hogy a légkör emiatt feszült lehetett volna, a településen élőknek ez teljesen megszokott volt, a mindennapjaikhoz tartozott, csak a szabályokat kellett betartaniuk.
Gyerekkoromban szívtam magamba az élményeket a karácsonyi horvát nyelvű miséktől; a nyári mozizáson keresztül a falunapi rendezvényekig és a nagyszüleink aranylakodalmáig. Ez utóbbin mi unokák adtuk a műsort a plébános ötlete alapján és irányításával. A településen élő unokák, ha tudtak horvátul, akkor horvát; a többieknek magyar nyelvű verset, szöveget, éneket adott. A plébános (Dumovits István) mindig nagy gondot fordít a településen élőkre és kereste, keresi mindmáig a fontos események megünnepléséhez a közreműködőket. Itt úgy éreztem, megállt az idő. Míg a nagyvárosban, mi otthon a ’70-es évek közepén akár naponta több mozi közül is válogathattunk, addig emlékeim szerint ott, egy nagyon régi épületet neveztek ki „Mozinak” és még nyáron sem volt naponta előadás. Amikor igen, akkor a falu apraja-nagyja ott tolongott.
Ezt a zárt közösségi életet - ami a horvát nyelvhasználatnak is köszönhető volt – szülővárosomban nem tapasztaltam meg. Nagy volt a kontraszt a két világ között.
Az utcán, templomban horvátul szóltak egymáshoz az emberek. A faluban mindenki mosolygott, köszönt és szóba elegyedett a másikkal. A nagymamám házában hozzánk, unokákhoz mindig magyarul szóltak, de a családtagok egymás között horvátul beszéltek, a templomban horvátul mondták a misét, így néhány szót, kifejezést megértettem később is. Ez a világ gyerekként maga volt a földi paradicsom. Amikor a faluba értem, mindig megcsapott az a különleges levegő, amire azt szokták mondani, hogy „harapni” lehet; mézédes, illatos és hűvös a nagy nyári melegben is. Ezen a településen a legnagyobb kánikulai időben sem lehetett „igazi” nyári ruhában járni. Csak napközben volt kellemes meleg, délutánra már elkelt a kardigán, harisnya.
Ezt a sokszínű, a technikai határzár lebontása után nagyobb szabadságot kapott települést szeretném bemutatni egy kívülálló, de nem idegen szemével. A ’90-es évektől már nem elzárt a település, Ausztria felé sem.
Azt szeretném kutatni, vizsgálni, hogyan tudta megőrizni identitását, a horvát nyelv használatát ez a nemzetiségi település, amely a nevében is viseli ezt. Keresem, hogy milyen urbanizációs, gazdasági, társadalmi, kulturális, családi, baráti folyamatok hatottak és hatnak most is az itt élőkre. Az anyaggyűjtésem során bármilyen mélyrehatóan is vizsgálódtam e témában nem találtam hasonló (akár más településre vonatkozó) írást vagy szakdolgozatot, pedig érdekes lett volna a különbségeket vagy hasonlóságokat felfedezni és vizsgálni. A „Kérdőívem”-mel kicsit kevesebb embert sikerült megmozgatnom, mint amennyit szerettem volna, és amivel a különlegesebb kutatásomat alá tudtam volna támasztani, de a számomra legfontosabb kérdésköröket a dolgozatom végén megvizsgálom, és közzé teszem.
Köszönöm, hogy lehetőséget és segítséget kaptam arra, hogy Zsidánytól egy távoli városban élve; már nem fiatalként, más szemszögből bemutathatom ezt a bájos települést.
|
|