|
|
|
" …. Mielőtt más népeket akarunk megérteni, magunkat kell megértenünk. Semmi sem alkalmasabb erre, mint a népdal.
És az idegen országok népdalainak megismerése a legjobb út az idegen népek megismeréséhez…"
(Kodály Zoltán: A népdal szerepe a zenei nevelésben, 1966)
A településen élők többsége az elmúlt évszázadok hagyományai alapján anyanyelvüknek a horvát nyelvet tartják, így a mindennapokban magyarul és horvátul egyaránt beszélnek. Ahhoz hogy megismerjünk egy települést, az adott nyelvén, népszokásain, dalain, kultúráján keresztül tehetjük ezt meg.
Zsidányban az 1948-as államosítás után hozták létre az általános iskola fölső tagozatát. Az 1960-as évektől a környék településeiről is fokozatosan a zsidányi iskolába jártak a gyerekek, ahol a horvát és a német nyelv kulturális értékeit, hagyományait ápolják és tovább örökítik. De nem elég a technikai háttér, ha a diákokat és szüleiket is „fel kell rázni”. A német és az angol nyelv mellett fontos, hogy az otthon egyre kevesebb horvát nyelvet halló kisdiák minél tovább maradjon meg ebben a nyelvi „fürdőben”, aminek a tanulásához az iskola szükség szerint még több segítséget ad. Ebből a nyelvből is tehetnek nyelvvizsgát, aminek a fiatalok a továbbiakban a pályaválasztáskor, munkakereséskor is nagy hasznát vehetik.
A közoktatási törvény (1993. évi LXXIX. Törvény) 13§ szerint: „…a szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének, saját vallási, illetve világnézeti meggyőződésének, nemzeti vagy etikai hovatartozásának megfelelően választhat óvodát, iskolát.”. Az iskola 2007/08-as tanévtől már csak alsó tagozatos iskolaként működik, ahol a helybéli és a környékbeli településről érkező diákok tanulnak. A nyelvi (a pedagógusok horvát és német nyelv ismeretét is átadják), és az informatikai oktatáshoz megfelelő háttérrel rendelkezik. Az alsó tagozatos diákok 1-3 ill, 2-4 összevont osztályba járnak. A pedagógusok a gyerekeket sokoldalú nevelésben részesítik, mert már az óvodás koruktól kezdve harmonikus, nyugodt, családias légkört biztosítanak számukra. Ebből a környezetből kerülnek át Kőszegre felső tagozatos diákokként, ahol természetesen tovább tudják tanulni a horvát nyelvet is. (Bersek József Általános Iskola Horvátzsidányi Tagiskolája)
„Az összevont osztályokban végzett munka, a tanító mesterségbeli tudását igazoló tevékenység. A legnehezebb, ugyanakkor a legtöbb tapasztalatot adó lehetősége minden pedagógusnak. Tudjuk, hogy nehéz alkalmazkodni a változásokhoz, amelyek a közoktatás tartalmi korszerűsítése nyomán, az iskolák önrendelkezését, önirányítását, a gyermekanyaghoz való alkalmazkodást helyezik előtérbe.” Kerettantervi ajánlás az összevont osztályokkal működő kisiskolák számára (1-4. évfolyam) Dr. Csonka Csabáné (2008) Előszó
„Minden korosztály számít Horvátzsidányban” címmel 2016. októberében jelent meg cikk Zsidányról, melyben a jelenkori hagyományápolás főbb területeit veszi számba Tersztyánszky Krisztina (2016). Fontos érték a fiatalok megtartása. Nem elég, hogy az oktatásuk, lakhatásuk legyen biztosítva a településen, hanem szükséges az a plusz, amit az idősek a példamutatásuk átörökítésével tudnak megtanítani. Ide tartozik a nyelvi, zenei kultúrájuk; a családi, rokoni kapcsolatok ápolása, az aktív közösségi életben betöltött szerepük. Ehhez nyújt segítséget a településen tevékenyen részt vevő szervezetek, egyesületek, melyek folyamatosan együttműködnek. A polgármester úr hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a különlegességnek számító: Idősek klubja; valamint az Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Sportegyesület, a Horvát Katolikus Ifjúság Vallási és Kulturális Egyesülete; a Škoruš Hagyományőrző és Környezetvédő Egyesület, a Peruska Mária énekkar, a Židanski Becari tamburazenekar, a Židanske Žice ifjúsági tamburazenekar, a néptánccsoport, színjátszó kör.
Munkalehetőséget a környékbeli települések biztosítanak az itt élők számára, Kőszeg, Szombathely, Bük-fürdő, illetve többen ingáznak Ausztriába is. Ott szívesen foglalkoztatnak jó nyelvtudással, szakmai háttérrel rendelkező munkavállalókat. Egy település akkor élhető, ha az itt lakók a munkavállalástól, a kulturális lehetőségeken át, mindent megkapnak itt, biztonságban érezhetik magukat. Ezt biztosítja Horvátzsidány.
A település és így a helyi iskola is jó kapcsolatot ápol a horvátországi Marija Gorica településével és iskolájával, akikkel jól működő kulturális kapcsolat kialakításán fáradoznak, rendszeres, kölcsönös látogatásokkal. A gyerekek nyelvi környezetbe való terelésével. (Marija Gorica 2016. 10. 15.)
„Az iskola azonban nem csupán az oktatásügyi rendszer eleme. Egyik fontos sajátossága éppen az, hogy egyúttal sajátos, közösségi intézmény is, amelynek különleges feladatai vannak az adott lakóhelyi környék integrációja terén” (Kozma 2001, 272 p)
A zsidányi iskola a 2006/07-es tanévtől a kőszegi Bersek József Általános iskola Pedagógiai Szakszolgálatához kapcsolódva, pedagógiai tanácsadást, logopédiai ellátást is kap. A tanulók pedagógiai, pszichológiai gondozását, fejlesztését és problémás esetekben a családdal való kapcsolattartást tekintik fontos feladatuknak. (Bersek József KIKI Egységes Pedagógiai Szolgálat programja)
A horvátok, így a zsidányiak legjellegzetesebb, legkedveltebb népi hangszere a tambura. Zenekar helyben is működik 2007 óta. Céljuk: a tamburazene hagyományainak megőrzése, a közönség szórakoztatása. Bálokra, esküvőkre, jótékonysági estekre ugyanúgy hívják őket, ahogy a helyi néptánccsoport kísérőjeként is közreműködnek.
A zene-tánc az itt élők mindennapjaihoz mindig is hozzátartozott, jelenleg a helyi szokásaikat a nemzetiségi fesztiválokon mutatják be.
Napjaink figyelemre méltó látnivalói, amit mindenkinek érdemes megtekintenie, ha Horvátzsidányban jár a következők:
Škoruš Gyűjtemény és kiállítás, melynek megnyitása 2004. augusztus 19-én volt. A múzeumban állandó néprajzi kiállítás tekinthető meg, Brigovich Lajos gyűjteményéből áll.
Plébánia Hivatal gyűjteménye: a templom mellett van a Plébánia Hivatal, melyben Dumovits István plébános úr magángyűjteménye található, itt a hajdani népélet tárgyi értékein kívül, egyházi tárgyi emlékeket mutat be.
Keresztelő Szent János Római katolikus templom: Kőszeg felől érkezve már messziről látható a falu temploma. A templom alaprajzát az 1836-ban Zágrábból érkező ferences rendi szerzetesek hozták magukkal, és ekkor kezdődött az építése. A templom védőszentje Keresztelő Szent János. A mennyezeti freskók az ő életéből mutatnak be részleteket és a főoltáron is ő látható. A mellékoltáron található Szeplőtelen Szűz Mária a gyermek Jézussal.
Keresztelő Szent János Római katolikus templom
5.1 Horvátzsidány népszokásairól
A népszokások áttekintéséről, a hagyományápolásról, a zsidányi plébános úr magánkönyvtárából kaptam „útravalót”, Dr. Horváth Iván munkáját, aki Und lelkipásztora volt 1967-74-ig, majd néprajzgyűjtő. A Gradistyei horvátokról Sokcsevits Dénes – Nemzeti és etnikai kisebbségek Magyarországon (1998), a horvátokról szóló fejezetét használtam föl.
Ebből én azt vontam le, hogy a környező horvát lakta települések a hagyományokat egyformán fontosnak tartották átörökíteni. A település népszokásai főleg a horvát egyházhoz kötődtek. Nem volt különbség aszerint, hogy ki milyen társadalmi rétegbe tartozott. A jelenkorban is törekszenek az említett hagyományoknak az ápolására; a már elfeledett népszokások fölelevenítésére, újra játszására. Az egyházi szokások, liturgiák, horvát nyelvűek voltak. Az ünnepi verseket, dalokat horvát nyelven adták elő. Itt fontos megemlíteni, hogy a „Gradistyei horvátok” nyelvileg és néprajzilag is elkülönülnek a Magyarországon élő horvátoktól. A „Gradistye” – Várvidék – Burgenland – ugyanannak a szónak a különböző nyelven való megjelenítése. A horvátzsidányi hagyományok összefonódnak a környékbeli horvát települések hagyományaival. Élesen ma sem elválasztható egymástól, hiszen a különböző rendezvényeken keresik egymás közösségének a kapcsolódási pontjait. (Horvátzsidány-Ólmod-Tömörd-Kópháza-Und).
Ehhez az ünnepkörről az Undon föllehető adatokból is merítettem, mert egyezést mutat a Horvátzsidányi szokásokkal. (Horvát Hagyományok Undon)
5.1.1 Téli népszokáskör
Ekkor van a legtöbb ünnep; ennek oka régről eredeztethető. A téli időszakban rövidebbek a nappalok, a mezőgazdasági munka tavaszig leállt, kevesebb ház körüli munkát végeztek, több idő és figyelem jutott a szórakozásra.
Mikulás napja: december 6:
A faluban a félelmetessé maszkírozott krampuszok és Mikulások az utcát járva ijesztgették a gyerekeket, de az éj leple alatt az ablakba kitett csizmácskák megteltek ajándékokkal.
Luca nap december 13. Luca napján több hagyományról is tudunk:
- a fiúk szalmával a kezükben házról, házra jártak és a gazdának jókívánságokat mondtak. A gazda házába szerencsét hoztak a fiúk a küszöbön hagyott szalmával, cserébe aprópénzt kaptak.
- az asszonyok nem dolgozhattak, már előző napon megfőztek, de fonni, varrni sem volt szabad; azt mondták, hogy nem fog tojni a tyúk, mert „bevarrják” a fenekét; Luca napján az asszonyoknak tilos volt szomszédolni; aki mégis megtette, seprűvel kergették el
- a lányok viaszt- vagy ólmot öntöttek, amilyen formát kiadott, olyan foglalkozásuk lesz; az eladó sorba került lányok: Luca előtti napon összeírták a fiúneveket kis cetlikre; a párnájuk alá dugták, majd reggel kivettek belőle egyet: a hagyomány szerint a leendő férjük neve szerepelt a cédulán; cseresznye ágat vízbe és meleg tettek, úgy tartották: akinek az ága kivirágzott karácsonyig, az farsangra férjet talált;
- Luca szék – Luca napjától karácsonyig minden nap kellett valamit faragni rajta; aki a templomból – a karácsonyi éjféli mise után – a Luca székre állt; megláthatta a boszorkányt.
December 24-én
- Betlehemezés december 24-én napközben 5-6 fős csoportba a fiúk körbejárták a falut maskarában. Az egyik fiú nyakába akasztotta a fából faragott kis templomot, jászolban Jézussal, bárányokkal, valamint Máriával és Józseffel. Karácsonyi énekeket adtak elő a házaknál, kellemes karácsonyt kívántak a háznépének. A gazda ilyenkor megajándékozta őket (almával, szaloncukorral, dióval).
- Az egyház szerint ez még szigorú böjti nap volt. A téli napforduló, a Nap újjászületésének az ünnepe, ezen a napon csak lepényt ettek napközben, az asszonyok az esti étkezésre készültek: sütöttek, főztek. Délután kezdték a karácsonyfát feldíszíteni. Amikor mindennel végeztek a ház apraja-nagyja összegyűlt a konyhában és a ház legidősebb asszonya cserépedénybe parazsat, majd tömjént tett, ezután körbejárták a házat ezzel a „füstölővel”. A hiedelem szerint így kiűzték a házból a rossz szellemeket, majd a fa előtt imádkoztak. Az ajándékozás következett; majd a vacsora, és az éjféli mise.
Ehhez a naphoz köthető hiedelem, hogy tilos volt ruhát felakasztva szárítani, mert a következő évben elpusztultak a háziak jószágai.
December 25-én csak a férfiak mehettek a rokonokhoz látogatóba, jókívánságokat mondani. Azt tartották: a nők idegen házba nem mehettek be, ha mégis akkor nagy szerencsétlenséget okoztak ezzel. Ez a szokás az elmúlt fél évszázadban szép lassan eltűnt.
December 28.
Aprószentek, korbácsolás: a fiúk fűzfavessző korbáccsal járták végig a falut és a lányos házakat, hogy elűzzék a betegségeket. Verseltek-mondókáztak.
Január 1. Újév
Az emberek szerencsét kívántak egymásnak. Ezen a napon nem volt szabad szárnyast enni, mert úgy tartották, hogy „elkaparja” a szerencsét. Az újév első látogatója ha férfi volt szerencsét hozott ha nő volt, balszerencsét jelentett.
Január 6. Vízkereszt (Háromkirályok)
Szokás volt a házat is, állatokat is megáldani szentelt vízzel.
Farsang
A farsang, a téli időszak végét jelző, mulatságokkal, jelmezes felvonulással, mulatozással teli időszak volt.
Régen tréfás játékot űztek: férfi és női szalmabábut készítettek, ezeket mókás ruhába öltöztették. Kordéra kötözve ezeket végighúzták a falun, miközben lábasokkal, fedőkkel, egyéb fémtárgyakkal zajt csaptak.
Régen a farsangi mókában csak a fiúk; a jelenkorban már minden korosztályból fiúk-lányok egyaránt részt vehetnek. Ma már szalmabáb-égetéssel búcsúztatják a telet.
5.1.2. Tavaszi népszokáskör
A böjti időszakkal kezdődnek a tavaszi jeles napok. A farsanggal véget ért a szórakozás, az esküvők, táncos mulatságok. A hamvazó szerdával kezdődik és húsvét vasárnapig tart a 40 napos böjt. Régen ezalatt előfordult, hogy egyáltalán nem ettek húst. Az egyik fontos szokás a „Virágvasárnap”, amikor a gyerekek vitték a barkaágat a templomba megszentelni, majd hazaérve a ház több pontjára: istállóba, eresz alá is lógattak belőle. Ennek különféle erőt tulajdonítottak: megvéd a villámcsapástól, a betegségektől, egyéb ártalmaktól.
Fontos napok a nagyhéten: a nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat.
Nagycsütörtökön a harangok egészen nagyszombatig elnémultak. Ezalatt, a faluban a ministráns fiúk a harangozás helyett kereplőkkel járták a falut, hívták misére a lakosokat. Nagypéntek munkaszüneti nap volt, tilos volt ruhát szárítani, vagy felakasztani, mert az a hiedelem járta, hogy ahány ruhadarab lóg, annyi állat fog elpusztulni abban az évben. Nagyszombat legfontosabb eseménye a körmenet. Ekkor ért véget a 40 napos böjt.
Vasárnap hajnalhasadás előtt a korán kelők a feltámadt Krisztus keresésére indultak egészen a falu határában lévő legelső keresztig. Ott egy miatyánk után, mellyel köszöntötték a feltámadt Krisztust visszaindultak a templomba a sonkaszentelésre. A hagyomány szerint semmi szentelt ételmaradékot nem volt szabad kidobni, csak elégetni.
5.1.3. Nyári népszokáskör
A legkevesebb népszokás ebben az időszakban volt, mert a földművelésből élő emberek ekkor értek rá a legkevésbé.
Aratás:
Az aratáshoz kevés hiedelem fűződik. Az asszonyok korán keltek, hogy az aznapi friss kenyeret megsüthessék, és ételt készíthessenek az aratómunkára. A férfiakkal együtt a mezőre mentek dolgozni. A rendbe vágott gabonát, kézzel, sarlóval vagy egyéb eszközzel kévékbe gyűjtötték, bekötve keresztbe rakták. A fiatalok este énekeltek, táncoltak és az esti (10 óra) harangszóig, a lányoknak illet hazaérniük.
5.1.4. Őszi népszokáskör
November 11. Márton napja:
Ezen a napon fejezték be a mag és a szőlőszüretelést és elkezdődött a disznóvágások ideje. A liba volt az ünnepi asztal fő étele; Márton napját országszerte „Libapatival” ünneplik napjainkban is. Márton Ólmod védőszentje, itt ekkor van a falunap. Ezen a napon Zsidányból aki csak teheti, átsétál a szomszéd településre.
Az aznapi jósoltok: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Egy kalendáriumi regula szerint: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” (Bersek József Általános Iskola Horvátzsidányi Tagiskolája)
A dolgozatom írásának utolsó napjaiban kaptam kézhez azt a kötetecskét, amely a településen élő fiatalokhoz szól, fiatalok előadásában. Címe: „Kad sam bila mala…” („Amikor én kicsi voltam…”) A kötet megjelenésében, a mellékelt hangzó anyag a közreműködőkkel szól a gyerekekhez. Horvát nyelvű versikékkel, gyerekrajzokkal a kívül álló szemszögéből azonnal látható, hogy a hagyományokra épülő, a szokásokat bemutató anyag a fiatalok, iskolások számára szeretné ezt minél vonzóbbá, befogadóbbá tenni. A hangzó anyagon is a helybeli 7-10 éves gyerekek hallhatóak, a helyi tamburazenekar kíséretében. A kötet összeállításának a célja, hogy a rég elfeledett hagyományokat újra feleleveníthessék és a hétköznapi helyi kultúra részévé tehessék. Fontos itt néhány gondolatot a szervezőtől, Kovács Tamásné Pántos Krisztinától pontosan idéznem. A gondolatai nem csak a helyi horvátokra, hanem a Magyarországon működő többi nemzetiségi csoportra is igaz, ők is ugyanilyen problémákkal szembesülnek naponta.
„Mondhatjuk azt, hogy most jött el az idő, hogy mindezeket összegyűjtsük, mert a mostani gyerekek, ha felnőnek ezekről már semmit sem tudnának a nagy asszimiláció miatt is és az identitástudat hiánya miatt is. A nagy változás a templomban is észlelhető. Míg én gyerek voltam a magyar misén nagyon kevesen voltak, míg a horvát misén tele voltak a padok.
Most fordított a helyzet. Az idős emberek meghalnak, üresek a padok nincs nagyon utánpótlás, így a horvát misén már jóval kevesebben vagyunk mint pl. 10 évvel ezelőtt, a magyar misén pedig többen vannak.
Ezért fontos a mostani gyerekeket közösségbe kovácsolni és a régi hagyományokat, énekeket (horvát), játékokat, mondókákat elővenni, feleleveníteni idős emberek segítségével, hogy tudjuk hová születtünk, őseink szokását, kultúráját a 33. generációnak átadni.” Kovács Tamásné Pántos Krisztina 2017
|
|
|