|
|
Tudom, hogy 80 évesen „Don Quijote"-i vállalkozásba kezdtem e munkával. Egy élet emlékei ezek.
A helyi dialektusban íródott könyv, ahogy a csávolyi bunyevácok ma is beszélnek, írnak és olvasnak, 10 önálló elbeszélést foglal magába. Nem azonos időben készültek a tanulmányok és műfajuk is különböző (novella, próza, dráma, néprajz, helytörténet, társadalmi élet, stb.). A bunyevácok hagyományápolása visszaemlékezések, kutatások eredménye. Személyes beszélgetések, meghallgatások... a tanyavilágból.
A könyv szerkezete a néprajztudomány által alkalmazott hagyományos tematikai sorrendet követi. Mindennapi életképek, társas élet a régmúltban. Nem monográfia, hanem „sajátos szemelvénysor, néprajzi mozaik" az, amit kínál az érdeklődő olvasóknak. A teljesség igénye nélkül próbál betekintést adni a mára szinte teljesen feledésbe merült egykori életformába...
Egy rég letűnt sajátos világba kalauzolja el könyvünk az olvasót, ahol a nép évszázadokkal korábban kialakult szemlélet szerint élte jellegzetes életét. Nem idealizálja a régmúltat, csupán némi ízelítőt ad az emberek egykori küzdelmes, de a maguk számára fontos és megbecsült munkájáról, nehéz és küzdelmes életéről.
Mint az elfeledett mesterségek és népélet előképének tekinthető könyv, melyben fontos szerepe van a fekete-fehér és színes képeknek, melyek a helyi falumúzeumból és a szerző saját gyűjteményéből származnak.
A kötet tipikusan olyan mű, amelyet nem kell okvetlenül a bevezetéstől (melyben a szerzőről írnak) kezdve, lapról lapra, folyamatosan olvasni. Tetszés szerinti irányból lapozgathatjuk, vagy bárhol fölcsaphatjuk és élvezettel olvashatjuk a régi népélet hiteles és gyakran művészi dokumentumait.
Az „ikavicának" csávolyi dialektusában megírt könyvemre hatással vannak Kosztlányi munkái. A nyelv kulturális és metafizikai törvényszerűségeit talán leginkább felidéző sorait hangsúlyozza Balázs Béla nyelvész: „.. .nem tudom elfogadni, hogy szellemiségemnek legalább az a töredéke ne maradjon utánam, melyet valaha átitattam a lelkemmel, s hogy miután lélegzetem mindörökre elakad, legalább azok a szavak ne lebegjenek sírom fölött, melyeket egykor a lelkemmel mozgattam, az anyanyelvem, a legközelebbi testvéreim beszéde, a lélek beszéde, mely minden elmúláson túl is olyan, mint a családi folytonosság dallama. Úgy érzem, hogy az élet e nyelvi túlvilág nélkül aljasán állati volna, s a halál még vigasztalanabb, még sötétebb."
(Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek. 228.; Réz Pál Bp. 1971.) A fenti sorokat elemezve, hogy mi ma bunyevácul még beszélünk, az igen nagyrészt köszönhető jeles elődeinknek, s ha okosan cselekszünk, akkor létünknek ez a legfontosabb dialektus-mozzanata tovább éltet mindannyiunkat, közösségünket. (Honismeret 2010/2011.) Bunyevác nyelvünk él és van, különben az erők harcában meg sem születhetett volna! A nyelv folyik, hullámzik és megújhodik (átalakul, változik...) Az irodalmi horvát nyelvnek már van öntudata és emlékezete.
Töprengésekkel próbálom megfogalmazni azokat az elveket, amelyek életem során és a dolgok értékelésében egyaránt vezettek. Boldogság: megtalálni a feladatot, a szolgálatra érdemes ügyet, amelyért érdemes élni!
„Erzählungen über die bunjewatzische Bauernwelt"
In diesem Buch, das im östlichen Dialekt verfasst wurde, wie die Bunjewatzen in Tschawal auch heute sprechen, schreiben und lesen, befinden sich 10 selbst-ständige Erzählungen. Diese Erzählungen entstanden nicht zur gleichen Zeit und ihre Gattung ist verschieden.
Die Gliederung des Buches folgt der gewöhnlichen, thematischen Reihenfolge, die auch die Volkskunde benutzt. Diese Erzählungen stellen das Gesellschaftsleben in der Vergangenheit dar.
Das Buch ist keine Monographie, sondern ein Volkskunde-Mosaik. Es gibt einen Einblick in die ehemalige Lebensform, die schon fast in Vergessenheit geraten ist.
Es idealisiert nicht die Vergangenheit, beschreibt nur das schwere Schicksal, die Tätigkeit, und Schaffenskraft der ehemaligen Leute.
Das Werk enthält sowohl schwarz-weiße Bilder als auch die Farnfotos, die aus dem Dorfmuseum, oder aus der Sammlung des Verfassers stammen.
Das Buch soll man nicht unbedingt von Anfang bis Ende in der Reihenfolge lesen, man kann frei blättern, wählen, und die authentischen und oft in künstlerischer Form verfassten Dokumente studieren, die über das Leben in den Dörfern berichten.
Auf die Ideenwelt des Autors hatten die Werke von Kosztolányi eine große Wirkung.
Béla Balázs - Sprachwissenschaftler - betont, dass die Worte des Individuums nach dem Tod in schriftlicher Form bewahrt werden sollten, damit die Traditionen in der Familie weitergeführt werden können.
Wir sprechen auch heute die bunjewatzische Sprache, wofúr wir unserer Ahnen dankbar sein können.
Die literarische kroatische Sprache verfügt heute schon über Bewisstsein und Vergangenheit.
Das wichtigste Prinzip, das den Verfasser durchs Lében führte, ist: eine Aufgabe zu finden, die man im Dienst der Gesellschaft stellen kann, wofür es sich loht, zu lében.
|
|