Előző fejezet Következő fejezet

I. Fejezet

A FÖLDESURAK

 

Mielőtt az újkori Hőgyész színterét, a község kifejlődését és népének életét közelebbről megvizsgáljuk, nézzük mindenekelőtt azokat, akik helységünk új életrekeltői, kialakítói, irányítói voltak: a Mercy-eket és az Apponyiakat. Előbbiek félévszázadon át (1722-73) tartó birtoklása alapvetően anyagi, gazdasági, kormányzati természetű. Ők tették Hőgyészt központtá: a Hőgyészi Uradalom székhelyévé. Ennek megfelelően épültek a nagyszabású gazdasági, uradalmi épületek. Az Apponyi család másfélszázados (1773-1927) birtoklása és működése más irányú. Tevékenységük inkább szellemi irányzatú. Latin- és zeneiskola létesítésével Hőgyész szellemi központja is lett az uradalomnak.

Mindkét család működési jellege később is érvényesült: Hőgyész gazdasági, területi központ maradt, mint a Mercy-ek idejében; és szellemi, iskolai centrum is maradt, mint az Apponyiak alatt.

 

 

A) A MERCY-EK1

 

A nép köztudatában és emlékezetében csak a Mercy név él (népi kiejtésben: Mersi), mint egyetlen személy. Valójában két család három férfitagjáról beszélünk itt, akik három nemzedéken keresztül Hőgyész földesurai voltak.

A két család: a Mercy és az Argenteau (kiejtve: Merszi, illetve Árzsantó) család.

A három személy:

Claude-Florimond de Mercy (1666-1734), latinosan: Claudius-Florimundus; az ő örökbefogadottja:

Antoine-Ignace-Charles-Auguste d'Argenteau (1692-1767), németesen: Anton, Ignaz, Karl, August —, aki az örökbefogadás után ezt a kettős nevet kapta: Mercy-Argenteau; és az ő fia:

Florimond-Claude de Mercy-Argenteau (1727-94).

Mindhárman külföldön születtek, kettő közülük ott is halt meg és ott pihen. Csupán egyikük élt hosszabb ideig Hőgyészen, itt is hunyt el, és a csicsói kápolnában van eltemetve.

A Mercy-ek működése döntően meghatározta Hőgyész jövőjét. De munkálkodásuk a 18. század településtörténetének is egy fejezete, sőt az országra is maradandót hagyott.

Mindkét családnak a nevet adó ősi helység ma is létezik: Mercy — Francia­országban; Argenteau — Belgiumban. Mindkettő azonban a valamikori ősi Lotharingia-i hercegség területéhez tartozott. Ha ma Lotharingiáról van szó, mindig Franciaország északkeleti tartományára gondolunk, mert ennyi maradt abból a régi Lotharingiából, amely valaha a mai Franciaországon túl északnyugat felé a tengerig, a mai Belgium egy részére is kiterjedt, és önálló fejedelemség volt.2

Mercy helysége a régi Felső-Lotharingiához tartozott, azaz a déli részben, a mai franciaországi Lorraine tartományban található. Közigazgatásilag a Meurthe et Moselle megyéhez (département) tartozik.

Argenteau az ősi Alsó-Lotharingiában feküdt, vagyis az északi részhez tartozott, és a mai Belgiumban létezik napjainkban is.

A Mercy- és az Argenteau-család élete és munkálkodása fölidézi az ősi kettős Lotharingiát, habár az ő korukban (17-18. században) már nem létezett az északi rész, vagyis Alsó-Lotharingia (akkor már Németalföld néven élt). Ilyen értelemben csak Claudius-Florimundus, az I. Mercy volt tulajdonképpen lotharingiai, az Argenteau-k németalföldiek.

 

 

1. A Mercy-ek szülőföldje, ősi hazája

 

I. térképrajz - A Mercy-ek bárói uradalma és az "öt város" a 17. sz. elején

 

A mai Franciaországnak azon a területén található a Mercy-ek ősi hazája, amelytől délkeletre Metz városa, attól még délebbre Nancy, Lotharingia fővárosa (a 12. század közepe óta Nancy volt a hercegek állandó székhelye), onnan keletre pedig Strassburg (Elzász fővárosa) fekszik. Délnyugatra Reims, a valamikori királykoronázó város a csodálatos szépségű gótikus dómjával; nyugatra Sedan, a híres csatahely; északra Longwy, majd tovább a határon túl Luxemburg; északkelet felé a határon át a németországi Trier városa található.

A kelet-nyugati irányban húzódó Crusnes folyócska völgye fölött emelkedett Mercy vára, amely uralta a környéket, a folyó pedig északról védte.

A várhoz kiterjedt birtok is tartozott. Ősi magja a tulajdonképpeni Mercy-uradalom és az úgynevezett „öt város" (Cinqu Villes). Ezek együtt alkották az uradalom területét: a későbbi Mercy-báróságot, majd a Mercy-grófságot.

A tulajdonképpeni Mercy uradalmat jelentette Joppécourt helysége és a területén található Mercy vára, valamint Martinfontaine tanya. Ez utóbbi 2 km-re fekszik nyugatra Joppécourt-tól. Mercy vára pedig 800 m-re északnyugat felé állt a tanyától. Martinfontaine területén egy kisebb jelentőségű kastély is állhatott valamikor, ami a Mercy-ek rezidenciája lehetett (és talán itt született Claudius Florimundus, vagy esetleg a várban?).

Joppécourt helység plébánia templomában temették el Claudius Florimundus édesanyját, és ide helyezték édesapja, valamint magának Claudiusnak a szívét is. Márványtábla ma is őrzi ennek emlékét a templomban.

Az úgynevezett „öt város" (les cinq villes) a 10. század óta ismert és ma is létező öt kis helység: Mercy-le-Haut (=FeIső-Mercy), Mercy-le-Bas (=Alsó-Mercy), Higny, Baudrezy, Xivry le Franc.

Mercy-le-Haut-ban is állhatott eredetileg kis kastély vagy vár, de kevésbé jó fekvése miatt alkalmasabb helyen építették e helyett a Crusnes folyó völgye fölötti várat.

Ez a vidék volt tehát a Mercy család ősi fészke és birtoka. A 12. század óta ismertek a Mercy-ek, mint Lotharingia legrégibb és leghíresebb családjainak egyike. Az első ismert személy neve: Leudo vagy Leudon de Mercy, az 1122 és 1138-as évek­ből. Az 1278-92-ben szereplő Roger, „Sire de Mercey"-töl kezdve biztos és hiánytalan már a családfa sorozata.

 

2. A Mercy család címere

 

3. A Mercy-ek pecsétje

 

A Mercy-ek címere igen egyszerű, szép és áttekinthető. A címer pajzsa: arany mezőben azúrkék kereszt az egész pajzsterületet négy felé osztja. (Ebben hasonlít Savoyai Jenő herceg címeréhez, ahol ugyan­így vörös alapon fehér kereszt látható.) A pajzs feletti sisakdíszként a Mercy-címerben két fölfelé törő és egymás felé irányuló fehér hattyúfej között füles edény van, amelybe három zöld szár egy-egy piros rózsával van tűzve. A címertakarók kék és aranyszínűek.

A Mercy család jelmondata, jeligéje: (Tout droict) előre, egyenesen előre! A jellembeli egyenességről (droiture), a becsületességről van szó, amihez a család mindig hű maradt!

 

2. Az Argenteau-k hazája

A mai Belgiumban Liège (Lüttich) városától kb. 15. km-nyire északra, a Meuse (Maas) folyó mellett áll Argenteau vára a folyó jobb partján magányos meredek szikla csúcsán. Ma is lakott.

A vár eredete Nagy Károly idejére (9. század) vezethető vissza. A kora középkorban semleges, független és szabad fold volt, urait később grófi címmel tüntették ki. A várat 1674-ben egy spanyol gyalogsági ezred lerombolta, de a század fordulóján újjáépítették XIV. Lajos francia korának ízlése szerint.

Az Argenteau- és Hermalle-birtokot, uradalmat a Maas folyó két részre osztotta Liège és Maastricht között. Az osztrák Németalföldnek 1795-ben Franciaországhoz való csato­lása előtt a folyó jobb oldalán fekvő Argenteau a hozzátartozó helységekkel, és a bal partján elterülő Hermalle az odatartozó pusztákkal egy birtokot, egy uradalmat alkotott. Ez az Argenteau-Hermalle-i uradalom a középkor legtávolabbi idejében csak a német császárok hűbéruraságát ismerte el.

Az Argenteau név első alkalommal a 11. században tűnik föl: Hubertus de castro Argentello (1029; Argentello váráról nevezett Hubert), és castrum quod dicitur Argentel (1070; a vár, amit Argentel-nek neveznek). A későbbi Argenteau-k közvetlen leszármazásában ismert első hős: Thiery (Theodor) 1140-ből.

A hírneves Argenteau család utolsó képviselője (nő) 1925 körül halt meg Ameri­kában.

A mostani Belgium a valamikori Osztrák Németalföld, a Liège-i fejedelemség és Stavelot fejedelemség egyesüléséből keletkezett.

Liège-Lüttich közelebbi és távolabbi környékén találhatók azok a helységek, amelyekről előnévként nevezték magukat az Argenteau-k, minthogy ezek családi birtokaik voltak.

 

4. Az Argenteau család címere

 

Argenteau a 10. századi Alsó-Lotharingiához tartozott, de a 18. században, amikor már nem létezett Alsó-Lotharingia, akkor a Liège-i fejedelemség része volt, és nem a Habsburgok birtokához számító Osztrák Németalföld tagja.

 

3. A Mercy és az Argenteau család kapcsolata egymással és Lotharingiához

A. I. Ch. A. Argenteau-nak Claudius Florimundus Mercy által történő örökbefogadásával a két név és birtok egyesült (1722).

Annak ellenére, hogy általában legközelebbi rokonként szokták emlegetni és föltüntetni az örökbefogadót és az örökbefogadottat — ilyen szavakkal: „testvére fia", vagy unokaöccse — a valóság az, hogy a két család rokonsága már olyan távoli, amilyen távoli térben a két család származási helye egymástól (Mercy helység Franciaországban van, Argenteau Belgiumban).

A közös ős ugyanis a 15. században élt, (Guillaume Argenteau †1459) aki a Mercy-eknek anyai ágon, az Argenteauknak apai ágon őse. Ennek a közös ősnek két fiától származik a két család, és a két testvérnek oldalági vonalán halad a rokonság kapcsolata. Az örökbefogadás idejében már meglehetősen távoli unokatestvérek az örökbefogadó és az örökbefogadott (A. I. Ch. A. Argenteau a 8., Claudius Florimundus a 9. fokon). Az adoptálást idéző okmány is csak rokonnak (cognatus) mondja őket.

Mindkét családban (Mercy-eknél és az Argenteau-knál egyaránt) leginkább francia nevek szerepelnek. Előfordul azonban flamand és egy-két német családnév is.

A távoli vérrokonság ellenére viszont gyámság, örökösödés, örökbefogadás révén többszörösen találkozik a két család, sőt házasság kapcsán is, de a Mercy-eknek ez az Argenteau-rokonsága a Cl-Fl. által örökbefogadott Argenteau-knak csak oldalági rokonsági tagjaiból való.

Cl-Fl. Mercy 1722. jún. 30-án örökbe fogadta A-I-Ch-A. Argenteau-t, tekintettel arra, hogy ö maga nőtlen, utód és testvér nélkül utolsó tagja családjának. Mint távoli rokont egyben általános örökösévé is teszi (A-I-Ch-A. Argenteau édesapja 1721-ben halt meg).

Az örökbefogadásnál szerepet játszottak a két család közt fennálló házassági kapcsolatok, valamint a katonai pálya gyakorlása több nemzedéken át mindkét családban. Cl-Fl. a rokonok közül A. I. Argenteau-t kedvelte leginkább, ennek adottságait ismerte, és katonai pályáján való elindulását is látta a hadseregnél.

Az örökbefogadás név- és címerátvétellel történt (az adoptált ezentúl Mercy-Argenteau nevet használja, ugyanígy a leszármazottai is).

Cl-Fl. Mercy-hez hasonlóan az ő örökbefogadottjának fia: Florimond Claude Mercy-Argenteau is nőtlen maradt. Ezért ő is örökbe fogadta egyik rokonát az előbbi módon.

 

A Mercy-ek és Lotharingia

A császári szolgálatban álló Mercy-ek mindvégig hűségesek maradtak szűkebb hazájukhoz, Lotharingiához.

A 18. század elejéig olyan önálló kis fejedelemség, hercegség volt a mai Franciaország területén fekvő ősi Felső-Lotharingia, mint ma Liechtenstein és Luxemburg. A terület francia és német népe pedig lotharingiainak tartotta magát, ahogy Svájc vagy Ausztria alattvalói sem egyszerűen németek vagy franciák, hanem svájciak, illetve osztrákok. Lotharingiát Franciaországhoz csatolni törekvő XÍV. Lajos király Lotharingia függetlenségére tört, ezért Lotharingia uralkodó hercege és hűséges emberei a német császárhoz fordultak segítségért.

A franciák szemében Cl-Fl. Mercy renegát, de szűkebb francia hazája, Lotharingia mint hősét és nagy hadvezérét tiszteli.

Ha tudtak is németül a Mercy-ek, anyanyelvük azonban francia volt (hasonlóan Lotharingiai Károlyhoz vagy Savoyai Jenőhöz). Claudius Florimundus Mercy is franciául használta a nevét az aláírásnál: Le comte de Mercy (= Mercy grófja).

Kapcsolatát mindvégig megőrizte Mercy a lotharingiai szülőfölddel. Többszörösen visszatért oda. Erről tanúskodnak az anyakönyvek is, ahol 1680, 1681, 1691-ben mint keresztszülő szerepel. A magyarországi harcokhoz 1717-18-ban három ezred toborzására ment Lotharingiába. Később pedig a bánsági telepesek között lotharingiai franciákat és németeket is hozatott. Szívét oda kívánta temettetni szüleihez a szülőföldre.

Fogadott fia és örököse A. I. Ch. A. Mercy-Argenteau, akit a csicsói kápolna kriptájába helyeztek végső nyugvóhelyre, de szívét ugyancsak Lotharingiában szánták eltemetni. Csak az utóbbinak a fia, az utolsó Mercy, aki a Hőgyészi birtokot eladta, ő kívánt németalföldi hazájában végleg megpihenni.

A lengyel örökösödési háborúban halt meg Claudius az olasz csatatéren (1734). E háborút befejező bécsi békekötés (1735-38) véglegesen megpecsételte Lotharingia sorsát. Így ez a háború lotharingiai örökösödési háborúnak is tekinthető: Lotharingia megszűnt létezni mint önálló fejedelemség, mint hercegség, Mercy pedig megszűnt élni.

Nagy és hősi korszak zárult le akkor:

1734 Mercy halála

1736 Savoyai Jenő halála

1738 Lotharingia megszűnése.

 

4. A Mercy-ek életútja

A család mindhárom tagjának életadatait tekintve meglehetősen sok tévedés van a köztudatban, sőt még az irodalomban is: az egymáshoz tartozás kapcsolatának téves megítélésében, de személyi adataikat illetően is.

Anélkül, hogy az egyes tévedések említésére kitérnénk, egyszerűen ismertetjük, közöljük a helyes adatokat.

 

a) Az I. Mercy (Claudius Florimundus) 1666-1722-1734

Mivel az évszázadok háborús pusztításai következtében a Mercy család levéltári anyaga is elpusztult, nem tudjuk teljes bizonyossággal Cl-Fl születési helyét és idejét.

Édesapja Pierre Ernest de Mercy báró, — édesanyja Marie-Christine d'Allamont. Szüleinek egyetlen gyermeke volt Cl-Fl.

 

aa) Életútja

1666 minden bizonnyal ez a születési éve. A helyet illetően csak azt tudjuk, hogy a családi birtokon, vagyis Lotharingia francia nyelvű vidékén: a Longwy város közelében fekvő Joppécourt helység területén, vagy Martinfontaine-ben, vagy a ma romjaiban még látható Mercy várában.

1670 (születése után 4 évvel) lerombolják Mercy várát XIV. Lajos francia király katonái.

1682 tanulmányai végeztével, fiatalon, 16 évesen önkéntes katonai szolgálatba lép az osztrák császári hadseregbe, ahol édesapja is katonáskodott.

1683 Bécs ostrománál már kitűnik egy páncélos ezredben és tiszti fokozatot kap.

1686 Buda felszabadításánál apja halálos sebet kap; okt. 5-én Bécsben belehal sebeibe; előtte a császár Mercy bárót grófi rangra emeli.

1687 Cl-Fl még kiskorú, ezért gyámot rendelnek melléje: anyai nagyanyjának bátyját, Christophe Albert d'Argenteau-t.

1688 nagykorúnak nyilvánítják, de csak 1690-ben kapja kézhez erről a bírósági végzést. (Egyrészt, mert távol volt hazájától: a magyarországi török-ellenes harcokban, másrészt Lotharingia akkor francia megszállás alatt volt.)

1690-ig folytatja a török elleni hadakozást Magyarországon, Kapitányi rangban van, és ütközetben elveszti egyik szemét. Ugyancsak 1690-ben a lotharingiai ezred alezredese és a császár szárnysegédje.

1691-96 a franciák elleni háborúban vesz részt Itáliában,

1697-es Ryswick-i béke következtében 1698-ban visszakapja lotharingiai birtokait.

1697 részt vesz a zentai ütközetben Savoyai Jenő hívására, akinek becsülését és jóakaratát elnyerte.

1700-11-ig a spanyol örökösödési háború idején különböző nyugati hadszíntereken küzd (Itália, Rajna mellett, Németország, Schwarzwald, Elsaß, Svájc, Németalföld). Közben többszörösen megsebesül, összerogy alatta a ló, fogságba esik, ahonnan kicserélik. A dicső haditettek révén 1704-ben vezérőrnagy (Generalmajor), 1706-ban altábornagyi (Generalleutnant) rangig viszi.

1716 Temesvár visszafoglalása (okt. 13.); lovassági tábornok; nov. 1. Temesi Bánság kormányzója lesz.

1717 Belgrád bevételénél harcol; ö vezeti Jenő herceg rendelkezésére a császári sereg dunai átkelését.

1718-20 a császári hadsereg parancsnokló tábornoka a Nápolyi királyságban és Szicíliában; 1719-ben súlyos sebesülés éri; három lovat veszít maga alatt; mégis megostromolja Messinát, és a kapituláció után Mercy 1720. ápr. 5-i kiáltványban publikálta a szicíliaiaknak az ország birtokba vételét a császár által.

1920. aug. 13. elhagyja Szicíliát.

1720-21 Bécsben van, majd a Bánságba megy.

1722-26 az első állami német telepítés a Bánságba az ő vezetésével.

1722 magyar honosítása; A. I. Ch. A. Argenteau örökbefogadása; Tolna megyei birtokvásárlása és a telepítés elindulása.

1723. okt. 12. (23) vezértábornagy (Generalfeldmarschall) marsalbottal, és császári titkos tanácsos, kamarás.

1734 lengyel örökösödési háború, amely egyben hazája, Lotharingia sorsát is megpecsételi. Mint a császári hadsereg főparancsnoka 1734. jún. 29-én hősi halált hal Észak-Olaszországban, a Párma melletti Crocetta várának ostrománál. Július 2-án temetik el Reggio d'Emilia dómjában.

 

ab) Működés, tevékenység

Mindenekelőtt említsük három fontos kiváltságát:

az egyik (indigenatus) a külföldinek szólt, — a másik (patronatus) a kegyúrnak, —

a harmadik (ius gladii) a földesúrnak.

A magyar honosítás (indigenatus) Bécsben kelteződött, 1722. ápr. 17-én, és Szekszárdon a megyegyűlésen hirdették ki 1722. május 18-án.

A kegyuraság (patronatus) jogát ugyancsak Bécsben keltezték 1722. aug. 10-én, és Pécsett a káptalan fogadta el 1723. júl 13-án. (Id. 337. o.)

A pallosjog (ius gladii) engedélyezése előbbivel egy napon történt Bécsben (1722. aug. 10.), ünnepélyes kihirdetése 1723. máj. 28-án Simontornyán a megyegyűlésen.4

Mindhárom privilégium királyi adományozás volt (Donatio Regia), és a két utóbbit (kegyuraság, pallosjog) nemcsak Mercy utódai, hanem a birtok megvásárlásával az Apponyiak is örökölték.

Az I. Mercy életének színtere a katonai pálya volt. Ez övezi élete folyását. Ezenkívül fontos ténykedése a Temesi Bánság kormányzása, valamint földesúrként való tevékenysége mint a Hőgyészi Uradalom birtokosa.

Mint katona végigharcolta Európa csatatereit Németalföldtől Magyarországig. Fiatalkorú még, amikor beáll önkéntesnek, és végül apjához és nagyapjához hasonlóan ő maga is holtan marad a csatatéren. Ahogy apja Lotharingiai Károly mellett küzdött, úgy Claudius Florimundus Savoyai Jenövei volt kapcsolatban.

 

Tevékenysége a Temesi Bánságban

A Temesi Bánság vidéke elszomorítóan elvadult állapotban került vissza a török kezéből. Az itt 164 évig tartó oszmán-török uralmat egyetlen középkori település magyar lakossága sem vészelte át. Hatalmas állóvizek, mocsarak borították a területet. Az egész vidék inkább volt farkasok, rókák, mindenféle kígyók, szúnyogok és legyek hazája, mint embereké.

Mercy tábornok kormányzóságának 18 éve alatt óriási munkát végzett az anyagi kultúra terén. A közegészségügy állapota és mezőgazdaságra alkalmas területek létesítésének igénye a vizek szabályozását, a mocsarak lecsapolását követelte. A munka már Mercy kormányzóságának első éveiben megkezdődött. (Heckenast G.)

Nagyszabású munka volt a Bega-csatorna szabályozása és 53 helység betelepítése. A gazdasági élet föllendítését mozdította elő a szőlő, a kender, dohány, rizs, burgonya, dinnye, paradicsom, gyümölcs termesztésével. Eperfák ültetése és a selyemhernyó-tenyésztés a selyemipar elindulását jelentette. Fejlődésnek indult a pamut-, posztó-, bőripar is, valamint a bányászat.

Tragikusan visszavetette a tartomány fejlődését a Mercy halála (1734) utáni években bekövetkezett török háború és a nyomában járó pestis.5

 

Mercy tevékenysége Tolna megyében, a Hőgyészi Uradalomban

Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni az ún. kölesdi rév6 létesítését. Mercynek ugyanis a megszerzett birtokán, amely végighúzódott észak-dél irányban a megyén, nemcsak műveihetővé kellett tennie az elvadult területet irtással és telepítéssel, hanem közlekedő utakat is kellett létrehoznia. A betelepítendő helyeket egymás közt és ezeket az uradalom központjával, Hőgyésszel össze kellett kötnie, de ezenfelül, hogy a külvilágtól elzárva ne maradjon az uradalom, legalább az uradalom székhelyét kellett összekapcsolni a megyének egyetlen főközlekedési útjával, a Buda-Eszéki országúttal.

Abban az időben a megye területén nem volt város, de nagyobb község is csak egy-kettő. Ezek közül az egymás közelében fekvő Szekszárd és Tolna 1722-ben kapott vásári szaba­dalmat. Mivel azonban e két helység a megye legnagyobb részétől távol esett, így a lakosság igényeit ez a két vásártartó hely nem volt képes kielégíteni. A lakosok tehát fölös terményeik eladása és szükségleteik beszerzése céljából a szomszédos megyék vásártartó helyeit, itt a Dunántúlon, vagy az Alföldön Pest megye nagyobb vásártartó helyeit kellett felkeresniök. Ez pedig az említett szinte egyetlen országúton történhetett, amelyet a löszvidéki rossz utakon és nagy kerülővel lehetett csak elérni.

„Mercy tehát igen helyes közgazdasági érzékkel a vármegye keleti felét mintegy a közepén vágta kétfelé egy nagyobb szabású és igen fontos keresztközlekedési úttal Hőgyész-Kölesden át. Közvetlen a Kapos-Sió és a Sárvíz mellett fekvő kölesdi birtokán a két folyón keresztül révet és kompjárást állíttatott fel." (Kovách A. i.m.)

A töltések emelését már 1724-ben megkezdte, és amikor 1727-ben minden fölszerelés elkészült, levélben kérte a vármegyét, hogy ezt a szükséges és hasznos létesítményt a Helytartótanácsnál ajánlják engedélyezésre.

Ez ellen a révközlekedés ellen tiltakoztak már a kezdet kezdetén, 1724 júliusában Gindly Balázs és Orbán, nagybirtokosok, minthogy az átkelőknek a Gindly-ek pusztáján is át kellett menniök. Még a töltéseknek és a kompnak a szétrombolásával, sőt a révészek letartóztatásával is fenyegetőztek. A kizárólag állattenyésztéssel foglalkozó két földesúr féltette ugyanis az utazóktól rétjeiket és legelőiket. A vármegye azonban a közjó szempontjából fontosabbnak ítélte a rév létesítését, ezért az 1727. júl. 9-én tartott megyei közgyűlésen a hatóságok meleg ajánlással továbbították Mercy kérelmét a helytartótanács felé.

A válasz azonban csak öt év múlva érkezett, amikor 1732. jún. 20-án Bécsből értesítették a vármegyét, hogy Mercy megkapta a szabadalmat a kompjárásra és vele együtt a vámszedésre is — élete tartamára. Majd 1734. okt. 30-án utódára és annak örököseire is átruházták.

Itt lehet szóvá tenni Mercy-nek a vármegyével való ütközését, ellentétét is. Két különböző világ felfogása állt egymással szemben e kérdésben. A vármegye vezetősége Mercy-ben az idegent látta, aki fel akarja forgatni az ő megszokott világukat, tehát féltékenyen védelmezték a maguk érdekeit.

A megye tisztviselői az ősi szokásjog alapján vagyonukra támaszkodva nemes kötelességérzésből (nobile officium) vállalták tisztségüket, csakhogy ez már ekkor sem volt egészen így. Mivel a fizetésük aránylag csekély volt, a tisztségviselők a hivatalukkal összekapcsolt kiszállásokból eredő napidíjakkal pótolták gyenge fizetésüket.

Ezzel szemben Mercy nézete az volt, hogy amint az uradalom tisztjei az uradalom pénztárából, úgy a vármegye tisztviselői a vármegyétől kapjanak rendes fizetést. Mivel pedig a fizetésük azért van, hogy dolgozzanak, nem méltó és nem helyes, ha a megye területére kiszállnak, még külön napidíjakat vegyenek föl.

Itt ütközik a két hatalom érdeke, a két külön világból, felfogásból eredő szemlélet. Olyan kérdésekről van szó, ahol szinte nem lehet teljességgel igazságot tenni, bizonyos fokig mindkét félnek igazat lehet adni, vagy legalábbis mindkét álláspontot bizonyos mértékig megérteni.

Figyelembe véve egyrészt a két hónapig tartó összeírásokat, adókivetéseket, törvényszéki üléseket, amelyek kiszállásokkal és napidíjakkal voltak összekötve, továbbá a hétről hétre változó katonai átvonulásokat, poggyász-szállításokat, — másrészt tekintve Mercy uradalmának még kezdetleges, rendezetlen állapotát, amelyben az év minden időszakában érkeztek újabb és újabb jövevények, akiknek szabad éveik különböző időpontokban teltek le, — könnyen elképzelhető, hogy milyen gondot, problémát, nehézséget jelenthettek e kiszállások, napidíjak, előfogatok, élelmezések, amelyek részint az egyesek terhe volt, részint a falvak mint testületek fizették és állították elő saját községi pénztáruk terhére. Ennek anyagi oldalát pedig végül is az uradalom állta.

Már 1724. okt. 12-én érkezett átirat a simontornyai vármegyei kisgyűlésről a II. Mercy címére (Claudius Florimundus távollétében), hogy az uradalom emberei a vármegye tisztviselőit és embereit, akik a Helytartótanács rendeleteit és a várme­gye határozatait akarták végrehajtani, — nem engedték be az uradalomba, sőt fenyegették őket. Ezért hivatalosan is megkeresik ezúton a grófot, hogy parancsolja meg embereinek: tartózkodjanak ilyenektől, nehogy magasabb fórumhoz kelljen fordulniok.

Claudius utasítására 1725. jan. 27-én örökbefogadottja, a II. Mercy azt válaszolta a vármegyének, hogy vizsgálatuk szerint egyetlen helyen sem tapasztalták, hogy nem engedték volna be a hatóság embereit. Ellenkezőleg, az uradalom lakói panaszkodtak: a vármegyei hajdúk követtek el visszaéléseket, az uradalom alattvalóit verték, saját rendes tartásdíjukon felül többet kívántak, túlságos előfogatokkal terhelték a népet. Mindezekkel az alkalmatlanságokkal akadályozzák a betelepítést, a nép pedig fellázad. 0 kéri a vármegyét, hogy tiltsák az ilyen kihágásokat.

Mercy ezzel a küzdelmével védte uradalmát, induló, fejlődő birtokát és alattvalóit.

Ugyanígy állt ki Mercy az uradalom helységeiben élő protestáns alattvalói szabad vallásgyakorlatáért is. (ld. 352. o.)

 

Mercy Hőgyészi működése

Itteni sokirányú tevékenységéből e helyen mindenképpen föl kell említenünk azt a kezdeményezést, ami önmagában is jelentős vállalkozás volt, és máig fennmaradt hirdetmény tanúskodik róla. Ez pedig a szövőipar meghonosítására való kísérlet. Mercy-re magára is jellemző és életpályájába beleillő tevékenység ez, hisz közismert az ő iparfejlesztő működése a Bánságban. De Hőgyész jellegzetessége is ez a szolgáltatóipari tevékenység a 700 éves történelme folyamán: ez volt már az Árpá­dok korában a hermelinprém szolgáltatással, — majd a 18. századi újjátelepítéskor ezzel a kézműipari létesítménnyel, — és ma is az, textilfeldolgozó vállalatával.

A „ Hőgyészi Fabrika" kísérletével mindenekelőtt abból a „Tudósítás"-ból értesülünk, amit Mercy adott ki 1730-ban. Ez a „Tudósítás", vagyis üzleti hirdetés az első magyarországi gyári hirdetmény nyomtatott formában magyar nyelven.8

A Tolna vármegyei gyűlések jegyzőkönyvében is maradt nyom a létesítményről (1733).

Továbbá a 18. század első felében a szövőipar meghonosításával kapcsolatban is szóba került a Hőgyészi kísérlet, országosan is.

Amikor Mercy tábornok 1730-ban Magyarországon kartongyárat akart létesíteni és ehhez külföldről szakembereket hozatott, — munkásait ideiglenesen Budán kívánta foglalkoztatni, amíg birtokán a gyára el nem készül. A fabrika részére Buda-újlakon (a mai Császár-fürdő környékén) házat vásárolt, és a Vízivárosban gyártmányai részére üzletet nyitott. Mercy vállalkozása azonban a városi tanács és a céhek erős ellenkezésébe ütközött. A budai tanács azzal érvelt, hogy Mercy megkárosítja ezzel a kereskedőket, aztán munkásai meg protestánsok, — így a fabrika felállítását megtiltotta.9

Amikor pedig Germeten Bernát kamarai tanácsos 1732-ben javaslatot tett Buda városának, hogy gyapjú-, len-, bőr- vagy selyemruhákkal foglalkozó iparosokat kellene megtelepíteni, a budai tanács válaszában hivatkozik a Hőgyészi példára, ahol szövőgyárat állítottak föl, de a jövedelem nem felelt meg a befektetett tőkének és több ezer Ft adósság maradt vissza.10

Mercy ennek a textilmanufaktúrának a megszervezését átadta egyik katonabajtársának, br. Samuel Schmettau (1684-1751) porosz nemesi családból származott táborszernagynak.

Schmettau 1729-ben Ausztriából szakembereket szerzett: Johann Adam Kinden és Johann Daniel Schnellnegger személyében a létesítmény igazgatására és vezetésére. Kinden-t 1729. márciusában a manufaktúra igazgatójává nevezték ki.11

A létesítmény 1729-ben felépült. A műhelyek közül a leglényegesebb a szövőrészleg volt, és az ehhez kapcsolódó fonoda. Ezeket egészítette ki a „Fejérítő-Műhely, Lugas és Mosó-Ház". Az alapanyag a cérna volt. A lugasban és a mosóházban a szövőműhelyből kikerült anyagok mosása, festése folyt. A vászon előállításának minden stádiumában levő anyag feldolgozását vállalták: nyers len, fonal, szőtt vászon kikészítése. „Kattunt, Sinóros és Köz-Barchandtot, és mindennémő Fejér, Festett és Virágos-nyomtatású Vásznat" lehetett vásárolni. Házilag készített fonálból vászon szövését vállalták, és ágyneműt, azaz „Ágyra-valót, Abroszókat, és Keszkenőket" is lehetett készíttetni. (Idézetek a „Tudósítás" szövegéből)

E szép tervekből és reményekből mi és mennyi valósult meg, nem tudjuk, illetve bizonyára nem sok, hisz túl rövid életűnek bizonyult az egész létesítmény. Csak a külföldi szakemberek szomorú tragédiája ismert. A Fabrika két vezetőjét: J. A. Kinden-t és unokatestvérét, J. D. Schnellnegger-t a Hőgyészi úriszék elé idéztette Schmettau, ahol több ezer Ft. adósságban elmarasztalták és a simontornyai börtönbe juttatták őket.12

Itt 20 hétig raboskodtak nyomorúságos körülmények között: kenyéren és poshadt vízen. Kinden-nek egyik lábát majdnem le kellett vágatni, unokatestvére pedig ott halt meg. Minderről maga Kinden számol be, amikor végül is 1733. májusában Bécsbe jutott, és onnan a vármegyének és a kancelláriának számol be kálváriájukról: hányatott sorsukról, bánatukról és sérelmeikről.

Tehát 1733. tavaszán a Fabrika már nem működött.

A kérészéletű létezésének és a bukásának oka mindenekfölött a kereslet, vagyis a felvevő piac hiánya volt. Túl korán érkezett ez a gondolat és terv, megelőzte korát, mert ekkor még mindenki a háziiparból szerezte be olcsóbban és könnyebben ezeket az árukat. A háziipar volt a legfőbb konkurrencia. Nem volt igény a manufaktúrára. A gyár nem tudott piacot találni termékeinek. A reklám-cédula az üzem mindhárom tevékenységét felsorolja: készáruk előállítása vásárolt nyersanyagból és ezek eladása; továbbá hozott anyagból (fonálból) való áru készítése bérmunkával; végül szőtt vászonáruk fehérítése fix áron.

 

 

A „Tudósítás" magyar nyelve arra is utal, hogy nem annyira saját német alattvalóit kívánta volna kielégíteni, hanem országos igényt vagy legalábbis a megyei kisnemességéét. A jobbágyné­pesség igényeit kielégítették a háziipari termékek, a nemesség és polgárság kisebb létszáma is inkább a külföldi termékeket részesítette előnyben.

A Fabrika intézőjeként ugyan Schmettau br. áll az előtérben, mégis tekintve Mercy ilyen irányú tevékenységét a Bánságban, továbbá ebbéli próbálkozását Budán, — mindez arra vall, hogy ő volt itt az elindító, a mozgató erő, még ha a lebonyolításban nem is ő volt a közvetlen szereplő.

* * *

Közel két évszázad utáni kitüntető oklevél 1900-ból a budapesti fonó-szövőipari kiállításról mutatja, hogy Hőgyészen a Mercy kezdeményezte ipari vonatkozású tevékenység mindvégig megmaradt. Hagyományőrzően honosodott meg a könnyűipari textil-tevékenység századunk második felében is. Napjainkban a Hőgyészen gyártott frottír-termékek országos hírűek lettek.

VISZ (Vegyesipari Szövetkezet) Szolgáltató és Ruházati Kisipari Termelőszövetkezet néven 10 fővel alakult 1951-ben Hőgyészen. A Tolna megyei Háziipari Szövetkezet Hőgyészi részlegével 1967-ben egyesült. 1976-ban a korszerű géppark üzembe helyezésével egyedi tervezésű kis sorozatú frottír termékek előállítása vált lehetővé.

(frottír = hurkokkal bolyhozott felületű, a nedvességet jól magába szívó vastag pamut­szövet.)

Rendszeres szállítói a magyar szállodaiparnak, a különböző magyarországi vállalatoknak, valamint a magyar olimpiai csapatnak.

Számos világversenyen használták e frottír-termékeket a különböző magyar sportolók (ökölvívó EB, öttusa VB, birkózó VB, kézilabda VB, súlyemelő VB, stb.)

SPRINT

Tolna Megyei Textilfeldolgozó Vállalat néven 1965-ben kezdte működését; 1976-ig síkkötött, szövött, felsőruházati, konfekcióipari termékeket és paplant gyártott.

1977-1985-ig a Magyaróvári Kötöttárugyár Hőgyészi Gyáregységeként működött. 1986-tól a gyáregység újból önállóvá vált. ( Hőgyész — ismertető füzet 1986)

* * *

Ami az I. Mercy fő tartózkodási helyeit illeti, azt lehet mondani, hogy a háborús színtereken kívül ezek voltak: Bécs, Temesvár, Hőgyész.

Elképzelhető, hogy a Tolna megyei gyűléseken soha nem vett részt, sőt valószínű is, hisz helyettest nevezett ki erre és küldött maga helyett. (Id. 24. old.)

Viszont a Tolna megyei uradalmát minden bizonnyal megtekintette.

A fennmaradt iratok szerint gyakran tartózkodott a császárvárosban, Bécsben, ahol bizonyára lakása, háza, palotája is volt. Ilyen alábbi értesülések is jelzik többszöri bécsi tartózkodását.

1718-ban az egész telet (fél évet) betegen tölti Bécsben. 1722. jan. 22-én utazik Bécsbe, és csak aug. 12-én tér vissza Temesvárra. Hasonlóan 1723. máj. 3-án indult Bécsbe, visszatérése aug. 29-én volt. Az 1726-os év őszén utazott a császári birodalom fővárosába, s egész 1727 novemberéig maradt fönn nagybetegen. Az 1730. ápr. 2-i Bécsbe utazás után is hónapok múlva tért vissza Temesvárra. Az 1732. jan. 7-én történt püspöki bevonulás és beiktatás alkalmával a Csanád egyházmegyei új székhelyre, Temesvárra, Mercy nem vehetett részt, mert Bécsben betegen feküdt.13

Minthogy a Bánság kormányzója volt Mercy, ez meglehetősen sokszoros és folyamatos ottani jelenlétet, tartózkodást, lakást is igényelt. Kezdetben nem volt még Mercy-nek állandó lakása Temesvárott, később azonban, még az ő életében fölépült a kormányzó palotája.14

 Hőgyészi tartózkodásáról is vannak biztos adataink. Mindenekelőtt az a tény, hogy a megvásárolt uradalomnak központjává tette az akkori Hőgyész pusztát. A megvett birtoknak akkor mindössze öt lakott helysége volt. De hogy éppen Hőgyészt választja uradalma székhelyének, bizonyára nemcsak az az oka, hogy a Pálfától Bátaapátiig terjedő birtoktestnek földrajzi felezésében feküdt Hőgyész puszta, hanem föltételezhető, hogy a hely, a táj is megnyerte Mercy tetszését. Minden bizonnyal végigjárta és megtekintette uradalmát, és így választotta ki Hőgyészt székhelynek.

A Bécs-Temesvár közti utazások alkalmával hihetően nem maradt ki a Tolna megyei birtokának megtekintése és Hőgyészi központjának a meglátogatása. Mindenképpen erre utal az imént idézett Temesvár-Bécs és vissza való utazás 1722. jan. 22. és aug. 12. között. Erről van ugyanis egy másik forrásunk, amely szerint 1722. aug. 4-én Wassy, mint Mercy megbízottja, értesítést küldött a Bánságba, hogy a közeli napokban Temesvárra érkezik Mercy generális, mivel 7-én indulnak Hőgyészről.15

Ezt közvetlenül megelőzően történt, hogy 1722. júl. 27-én Hőgyészi keltezéssel és Mercy saját kezű aláírásával készültek a községek első szerződései. Ez annyit jelent, hogy Bécsből ennek megfelelően már előbb indultak el Hőgyészre, hogy júl. 27-én a szerződéseket Mercy aláírhassa, és aug. 7-én útra kelhessenek innen Temesvárra.

Ezeken felül azonban többszöri direkt Hőgyészre látogatást és ottani tartózkodást kell feltételeznünk és természetesnek vennünk. Ezt indokolja az 1723. évi birtokba iktatásnál november-december hónapban fölvett jegyzőkönyv és az iktatással kapcsolatos egyéb iratok szövegében ilyen kijelentések: „... A birtokba való bevezetés és beiktatás Hőgyész községben történt, ... Mercy gróf és fogadott fia, Mercy de Argenteau ... rezidenciájában ..."; „ Hőgyész kuriális rezidenciájában, mint a beiktatandó birtokok fő tagjában és székhelyén"; „ Hőgyész Principális Hellységhben, mint a birtokok székhelyén, vagyis eő Excellentiaja szokott Residentiajában".16

Ez egyértelműen arról beszél, hogy Hőgyész nemcsak székhelye az uradalomnak, ahonnan a birtokba iktatást lefolytatták, hanem Mercy szokott tartózkodási helye is.

Mindjárt kezdetben épült egy földszintes U-alakú kastély (castellum antiquum = régi kastély, mondja az 1773. évi birtokeladási összeírás; és az 1786. évi falutérképen is szerepel még rajzban, de akkor már zsidók laknak benne, hisz közben fölépült az új, emeletes kastély). Mindennek az építkezésnek csak akkor van értelme, ha lakja, használja is ezeket az épületeket.

Claudius Florimundus szándéka, terve és elgondolása volt a ma is álló emeletes kastély. Az ő idejében épült fel, ami még inkább arról tanúskodik, hogy ezt szánta igazi otthonának, vagyis tartósan kívánt Hőgyészen élni, különben megelégedett volna az előző kastéllyal is.

 

ac) Betegség, halál, temetés

1734. január végén Dél-Tirolba megy Mercy, hogy átvegye az ottani császári csapatok parancsnokságát, és amint lehet, Lombardia meghódítására siessen. Ekkor éri 1734. márc. 9-én az a betegség, amely most is, mint mindig, megerőltetett állapotban következik be, és velejárója a vakság, tehetetlenség. Már egy hónapja tartott a baj, amikor ápr. 28-án kénytelen volt lemondani a főparancsnokságról. Május 6-án újabb roham érte, erre a hadsereget is ott kellett hagynia, és a Padua melletti Albano-ba vonult. Közben javult az állapota, de amikor visszatért a sereghez, olyan fölháborodva vette tudomásul a hadi állapotokat, hogy hirtelen haragja, indulatossága miatt június 11-én az eddigieknél is hevesebb roham érte. Ismét át kellett adnia a főparancsnokságot és Mantuába tért. Június 28-án a hadszíntéren találjuk, látását úgy ahogy visszanyerve átvette a parancsnokságot, hogy másnap Párma városánál megtámadja a franciákat.

A többi tábornokkal ellentétben csak gyengébb ellenséges csapatot vélt a helyszínen magával szemben. Támadást parancsolt, egészen fedezetlen úton lovagolt előre, amikor két golyó találta, és holtan esett le a lóról.17

Amikor 1734-ben az utolsó ütközetbe ment, 68 éves, félszemű, köszvénytől szenvedő és rohamoktól kínlódó ember volt Mercy. A rohamok erős felindulástól, izgalomtól, kimerültségtől származó és szélütésszerű tünetek voltak, amik látásától, hallásától is megfosztották. A tünetek hirtelen kezdődtek és rövid idő alatt — de a kórlefolyás során egyre hosszabb idő után — szűntek meg. A panaszokat érzelmi felindulás provokálta, és nála jellemzően harci cselekményekkel kapcsolatos izgalom váltotta ki. Így volt ez már

1717-ben Belgrád ütközete előtt,

1719-ben a szicíliai hadjárat idején, és most

1734-ben halála előtt Lombardiában.

1717 júliusában a csata előtt is izgalomtól származó szélütésszerű betegség megvakította, megsüketítette, de július 16-án már teljes felgyógyulásáról ír a császárnak Savoyai Jenő herceg, úgyhogy a belgrádi ütközetben már részt vehetett, vagyis amilyen gyorsan jött a baj, úgy el is múlt. — Ugyanígy 1719. július 11-én: két órán át olyan volt, mint a halott, azután magához tért, de teljesen vakon Reggio di Calabria-ba vitette magát. Augusztus közepén felgyógyultan megjelent a csapatnál, és Messina megszállásánál is jelen volt.18

1734. június 29-én esett el Crocetta várának ostrománál, Párma mellett. Teste Reggio d'Emilia dómjába lett temetve, július 2-án. Itt semmi emlékjel nincs, csak a székesegyház anyakönyve őrzi a bejegyzésben emlékét a halottak sorában.19

Kívánsága volt, hogy szíve Lotharingiába kerüljön apja, anyja mellé. Édesapja szívét ide temették, annak idején, felesége, Claudius édesanyja holtteste mellé. Apja holtteste Ingolstadt-ba került, annak apja, a nagy François Mercy mellé.20

A gyászhír Mercy haláláról csaknem egy hónap múlva érkezett Temesvárra: 1734. júl. 17-én értesíti az adminisztráció a kerületi tiszttartóságokat, de akkor sem tudja pontosan az elhalálozás helyét, sem idejét.

 

ad) Az I. Mercy jellemzése

Külső megjelenés (portré és leírások alapján)

Zömök, vállas, középnagyságú ember, borotvált arcú, parókás nagy fejalkat, éles tekintet, értelmes nagy szemekkel, határozott, nyugodt, rendíthetetlen erőt sugározva.

 

 

 

Általános jellemzés

Jellegzetes kolerikus akaratember, a típus minden előnyével és hátrányával. Pozitív értékei és negatív hiányai egyaránt vérmérsékleti alkatából fakadnak:

— határozottság, gerincesség, jellemszilárdság, bátorság, elszántság, kitartás, teherbírás tekintetében; de

— makacsság, indulatosság, szertelenség, rideg keménység, heves robbanékonyság, durvaság, összeférhetetlenség viszonylatában is.

Hibái, negatív tulajdonságai

— Amit elhatározott, azt véghez vitte makacsul, egy tapodtat sem engedve;

— hirtelen haragú felindulásában gyakran rideg és gőgös, sőt szertelenségre is ragadtatta magát. Emiatt sok ellensége volt. A hadseregben is inkább tisztelték, becsülték, de nem szerették.

Jellemzők utolsó útjával kapcsolatos események és kijelentések:

— mindenáron ragaszkodik a fővezérséghez, betegségében is;

— összevész a tisztekkel, mert ő a beteg és szinte vak ember mondja: „világosan látom,... mit kell tenni", és majd „a magam módján fogok cselekedni".21

— Keménységének kisugárzása volt, ahogy tisztviselői fölléptek az elégedetlen telepesekkel szemben.

— Rátartian öntudatos. Elvárta, hogy alattvalói minden évben nagy ünnepélyességgel üljék meg születés- és névnapját.

— Szinte pazarlóan pompaszerető, gálánt gavallér. Emiatt viszont följelentették az uralkodónál, hogy fényűző módon él, a közpénzekből és a kincstár jövedelmével pazarlóan gazdálkodik. Erről a jelentésről, amint a Bánság adminisztrációjának tisztviselője, Alexander Kallanek tanácsos küldött róla Bécsbe, — ugyan kiderült, hogy túlzó, mégis képet ad a fenti kijelentésekről: 170 ló, 130 ökör, 132 szolgaszemélyzet, 6 vadász, 150 vadászkutya. Mint bánsági kormányzó 12.000 Ft. évi járadékot vett fel 1717-ben.

Utolsó útja alkalmával az 1734. évi olasz hadjáratra indulva 1733. decemberében az ingóságok fuvarozására 80 lovat használ a szükséges szekerekkel, szolgaszemélyzettel és 18 ökrös fogattal.22

Erényei, pozitív tulajdonságai

A makacs, kemény, katonás, szigorú, sőt sokszor a kegyetlenség hírében álló Mercy nagyon emberséges, humánus, sőt meleg, együttérző szívről tanúskodó embert is takart.

Emberséges voltáról beszélnek közismerten jóindulatú szerződései a falvakkal; továbbá kiállása alattvalói mellett a főispán és a vármegye ellen is;

haladó gondolkodásáról tanúskodik a lelkiismereti szabadság kérdésében protestáns alattvalói vallásgyakorlatáért való viselkedése;

szociális érzékéről vall a szegények, özvegyek érdekében való méltányos eljárása a plébánosnak a hívekkel történő szerződéskötésben.

* * *

 

b) A II. Mercy (Anton-Ignaz-Carl-August de Mercy-Argenteau) 1692-1734-1767

ba) Életútja

Szülei: Charles Ernest br. d'Argenteau, aki feleségül vette Anne-Marie-Marguerite de Schoonenhoven d'Aerschot nevű özvegyet. A-I-C-A. a hat testvére közül a harmadik gyermek volt.

1692. nov. 20. született a mai Belgium területén, Liège-től (Lüttich) délnyugatra, 36 km-re, a régi Alsó-Lotharingia földjén, Barse várában, kastélyában, és a Vierset-i templomban keresztelik. De itt csak magát a keresztelés tényét végzik, a keresztséghez tartozó szertartásokat elhagyják, mivel Barse és Vierset a Liège-i fejedelemséghez tartozott, és nem az osztrák Németalföld területéhez. De hogy II. Mercy az osztrák honosságot is megszerezze, ezért 10 év múlva, 1702. dec. 21-én a Habsburgokhoz tartozó németalföldi területen, Namur-ban (Szt. János evangélista templomában) elvégzik az annak idején elmaradt keresztelési szertartásokat a keresztelés megismétlése nélkül.

Korán választja a katonai élethivatást, és VI. Károly császár (III. Károly király) szolgálatába lép Claudius-Florimundus pártfogása alatt, aki azután

1722. jún. 30-án az akkor 30 éves ezredkapitányt örökbe fogadja,

1726. jún. 18-án köt házasságot Theresia Henriette de Rouveroy-val. A házasságkötés a Namur tartománybeli Vaux St. Anne en Famenne kastélyban volt. — Utána megint a seregnél találjuk II. Mercy-t, gyámapja páncélos ezredében mint őrnagyot, majd a Lotharingiai gyalogosezredben alezredesként Pétervárad helyőrségben.

1727. ápr. 20-án fia születik: Florimond-Claude (a III. Mercy)

1729. ápr. 13-án meghal a felesége 26 évesen.

1733 ezredes.

1734 részt vesz a lengyel örökösödési háborúban, amelyben az I. Mercy meghal. — Bécsbe küldik szóbeli információ tételre az itáliai hadsereg helyzetéről; majd ezredénél találha­tó: Pétervárad, Nagyvárad, Belgrád.

1737 vezérőrnagy.

1738-39 török ellen harcol.

1739 Pétervárad erősségének parancsnoka.

1741 altábornagy.

1741-42 az osztrák örökösödési háborúban különféle frontokon harcol... Itália, majd Bajorország, Rajna, Elzász, Csehország. 1753 táborszernagy, és ugyanakkor Szlavónia és Eszék várának parancsnoka. 1760 tábornagy és marsallbot; kamarás, titkos tanácsos. 1767. jan. 22. meghal Hőgyészen; márc. 10-én a csicsói kápolna kriptájába temetik.

 

bb) Működése és Hőgyészi tartózkodása

Minthogy Claudius Florimundus a haláláig bánsági kormányzó is volt, elképzelhető, sőt nagyon valószínű, hogy már a kezdeti időben is az örökbefogadott Mercy volt Hőgyészen Claudius teljhatalmú intézője.

A-I. C. A. Mercy mint katonaember ugyancsak sokfelé harcolt, de állandó otthona csak Hőgyész volt. Felesége halála (1729) után már nem sok személyi kapcsolat köthette németalföldi hazájához. Már kezdettől Hőgyészen van tehát, az uradalom megszerzése óta, és 33 éven át ő Hőgyész ura az I. Mercy halála után (1734-1767).

Már 1724. okt. 12-i keltezéssel ír neki Simontornyáról a megyegyűlés Hőgyészi címére.23

1725. jan. 24-én sajátkezű aláírással ír a vármegyének Hőgyészről.24

1728. szept. 29-én a Hőgyészi várban, kastélyban ő írja alá a pálfai szerződést.25

Nevéhez fűződik a kastély kápolnájának létesítése s a csicsói templom építése, az országos vásárok engedélyezésének kérelme Hőgyész számára, és a község mezővárossá emelésének intézése is. Bizonyára az uradalmi épületek nagy része is az ő idejében emelkedett.

Ami a vásártartási jogot illeti, és Hőgyész mezővárossá emelését, lásd II. Fejezet 5. Mezőváros.

Az ő idejében, életének utolsó éveiben volt az úrbérrendezéssel kapcsolatos és azt megelőző parasztmozgalom.26

Az úrbérrendezés (1767) előtt leginkább szerződés szerint teljesíthette a jobbágyság a földesúri szolgáltatásait. A kezdeti szerződések telepítési szerződések voltak, amelyek azonban már csak azért sem lehettek örökérvényűek, mert ezeket a telepítés gyorsabb és eredményesebb lebonyolítása érdekében kötötték.

A jobbágyság viszont érthetően lehetőleg mindenáron a nagyobb szabadságot biztosító eredeti szerződésekhez kívánt volna ragaszkodni.

Az adózás és szolgáltatás szabad éveinek letelte is már lényeges változást hozott, különbséget jelentett. Módosította továbbá a szolgáltatásokat az újabb irtással termőfölddé alakított területek szaporodása, amely növelte a jobbágyok jövedelmét, az uradalom pedig ennek fejében mindig több kötelezettséget rótt az alattvalókra.

Mindez újabb és újabb szerződést vont maga után. Így szinte minden helységnek két-három újabb szerződése volt az első, régi mellett. Az 1740-es évektől azután mindjobban megnagyobbodtak a földesúri majorságok, azaz a földesurak saját kezelésében tartott földje. Ez magával vonta a robotszolgálat növelésére való törekvést a földesurak részéről. Nem is szólva, hogy lelkiismeretlen zsaroló földbirtokosok és hozzájuk hasonló saját zsebükre dolgozó gazdatisztek elviselhetetlen súlyos terheket róttak a jobbágyokra.

Mindezek indították el az országos jobbágymozgalmat, a parasztmegmozdulásokat, és végül is létrehozta Mária Terézia úrbérrendezésének bevezetését.

Az országos parasztmozgalom Tolna megyébe is elért. Főképp a Mercy uradalommal szomszédos uradalmak jobbágyai szították a tüzet Mercy jobbágyainál is. Felgyújtással és agyonveréssel fenyegetőztek, ha az uradalomnak továbbra is szolgálnak.27

Pedig köztudott, hogy Cl-Fl. Mercy jobbágyszerződései méltányos és humánus megállapodások voltak, és a Mercy-uradalomban jobb, enyhébb és emberségesebb volt a helyzet. Így tulajdonképpen általános elégedettség volt, az uradalom magyar helységeinek lakói meg egyenesen áradoztak Nagy István prefektus (1758 óta) magatartása és bánásmódja miatt.

Tolna megyében a legnagyobb elégedetlenség és mozgolódás Eszterházy ozorai uradalmában volt, ahol a jobbágyok betörtek a várba és az uradalom tisztviselőit megverték és elkergették. A mozgalom az egész megyében elterjedt 1766 májusá­ban, júniusában. A „paraszti zenebonának fundamentumát, — noha most tagadják — a sok gyülekezetet tartó szakályi jobbágyok tették le, akik némely dologban különösképpen elől jártak, a visszavonulókat megfenyegették (a regölyieket is ők unszolták), a húzódozó sváb falukat felgyújtással fenyegették, sőt Szabó Ádám szójátékkal azt is mondta, hogy a Mers-nek Mars lészen, mert rajta mennek domi-niumostól és még kastélyát is elpusztítják, miként kitűnik mindez a herényiekhez írt levelükből. Szabó Ádám Mers alatt a Hőgyészi nagy uradalomnak földesurát, Mercy grófot értette".28

Közben 1766-ban leérkezett a vármegyéhez az úrbéri rendezésre vonatkozó királyi rendelet a Helytartótanács útján. Ennek alapján a vármegye felhívására a falvakban a jobbágyok foglalják írásba esetleges panaszaikat, az uradalom tartson úriszéket, ahol a panaszokat megvizsgálják, és az uradalom is adja elő a maga kívánságát.

 Hőgyészen 1766. júl. 21-én volt az úriszéki tárgyalás,29 ahol Johann Kiesling bíró a falu képviseletében (és rajta kívül szerepel még: Johann Disperger, Andreas Ulrich, Joseph Wentzel, Benedikt Beck, Caspar Beyer, Lorentz Groß), és ellenük maga a földesúr.

A végzés természetesen lényegében az uradalom érdekeit érvényesítette. Ezt követően 1766. okt. 16-án Bonyhádon viszont a vármegye úrbéri törvényszéke a kiküldött királyi biztos elnökletével már jóval nagyobb módosításokat végzett a jobbágyok j avara.

A Mária Terézia-féle országos úrbérrendezést (1767. jan. 23.) Mercy már nem érte meg (e napon halt meg).

Az eredmény olyan kompromisszum volt, amelyben mindkét fél megnyugodott.

 

bc) Betegség, halál, temetés

A II. Mercy 1767. jan. 22-én (vagy 23-án - hajnali 5 vagy 6 órakor) halt meg Hőgyészen a kastélyában, és márc. 10-én temették Csicsóban az általa építtetett templom kriptájában.Minden bizonnyal a halál és az eltemetés dátuma közti meglehetősen nagy idő­különbség miatt merült fel kétség a halál helyét illetően. A két időpont között eltelt 7 hét magyarázatára alkalmas volna azt mondani, hogy Eszéken halt meg, ahogyan ezt nem egy helyen lehet is olvasni. Hisz Szlavónia kormányzója és eszéki várparancsnok is volt Mercy, és a holttest ideszállítása télvíz idején talán ennyi időt vett volna igénybe.30

Csakhogy a korabeli írások, fennmaradt dokumentumok semmi ilyenről nem tesznek említést.

A II. Mercy betegségéről, haláláról és eltemetéséről több korabeli írásos emlékünk, tárgyi bizonyítékunk is van.

1. Mindenekelőtt F. Felician Sporer ágostonrendi szerzetes, Hőgyészi kastélykáplán, II. Mercy udvari papja, aki 1767. febr. 1-jén Klimó György pécsi püspöknek is jelenti a halálesetet.

A Pozsonyban tartózkodó püspökkel azt közli P. Felicián az odairányított levélben, hogy Mercy jan. 23-án, hajnali 6 órakor halt meg. Azt is tudomására hozza a püspöknek, hogy az ő jelenlétében halt meg a gróf, továbbá megjegyzi, hogy már jan. 18-án szombaton, Remete Szt. Antal napján (amit pater Sporer Mercy születésnapjának tart) lett rosszul, és a betegség terhe, erejének megfogyatkozása, lábszárcsontok törése jelezte a közeli véget. Azt is írja „P. Meglehet", hogy a holttestet a kastély oratóriumába helyezték, amíg gyorspostával (gyorsfutárral, lovas hírnökkel: „per Staffetam" megvitték a hírt egyetlen fiának és örökösének, a Párizsban élő Florimond-Claude (III. Mercy) nagykövetnek. Tőle vártak további, részletesebb intézkedéseket. Addig a sebészek (chirurgusok) elvégzik a holttest bebalzsamozását, majd a csicsói kápolnába temetik, szívét pedig Lotharingiába fogják szállítani. (Ez utóbbi tervet és szándékot egyedül P. Feliciántól tudjuk; de hogy mikor és hová szállították Lotharingia földjén, — arról nincs tudomásunk.)31

P. Felicián Sporer-nek ez a meglehetősen egyértelmű tanúbizonysága II. Mercy haláláról és halálozási helyéről a legilletékesebbtől, a szemtanú részéről történő korabeli nyilatkozat. 0 egyáltalán nem tesz említést állítólagos más helyen való halálozásról. Az ő jelenlétében halt meg Mercy. Ellenben a Párizsba izenés és onnan az intézkedések várása kitölti a halál és a temetés közti másfél hónap időt.32

2. Az anyakönyvi bejegyzésben Henckelmann plébános azt írta, hogy 1767. jan. 22-én hajnali 5 óra után halt meg Mercy. Folyamatos lázas, delíriumos betegség miatt gyónni, áldozni nem tudott, csak a betegek kenetét vehette föl és P. Felicián Sporer feloldozta, miután a haldokló a tökéletes bánat jelét adta.33 A pécsi egyházmegye akkori általános helynöke, a későbbi csanádi püspök, Christovich Imre temette március 10-én.

Henckelmann, aki írásaiban, följegyzéseiben mindig pontos és megbízható, sőt meglehetősen részletesen jegyzi föl az eseményeket, minden bizonnyal megemlítette volna, ha nem Hőgyészen halt volna meg Mercy.34

3. Amikor II.Mercy 1767 januárjában meghalt Hőgyészen, a fia, a párizsi nagykövet, Florimond-Claude (a III. Mercy) ezt írta keresztapjának, a kanonoknak, aki egyben apai nagybátyja és fiatal korában nevelője is volt (Charles-Joseph-Dieudonné d'Argenteau) 1767. febr. 8-án: „Most vettem apám halálának szörnyű hírét. Egy hetes betegség után a birtokain" (décédé dans ses terres = az ő földjén; Eszék pedig nem volt Mercy birtoka!) „hunyt el a szentségekkel megerősítve".35 Írásából kitűnik:

— Mercy Hőgyészen halt meg,

— fia nem volt itt a temetésen, bizalmi emberét küldte el intézkedni,

— Mercy-t saját kívánsága szerint temették el Hőgyészen,

— Mercy nem jelölte ki temetkezési helyül a csicsói kápolnát, mert fia még külön mauzóleum állíttatásáról beszél. A csicsói kápolna-kripta elkészítésére is a halál után került sor.

— Mindez időbe telt, és ez indokolja a több hetes időkitolódást.36

 

bc) A II. Mercy jellemzése

 

 

 

A két Mercy (Claudius Florimundus és Anton-Ignaz-Carl-August) portréjának összehasonlítása alapján külsőleg nem fedezhető fel a két személyiség közötti hasonlóság. Az I. Mercy-vel ellentétben az örökbefogadott II. Mercy magas termetű ember benyomását kelti. Inkább szikár és hosszúkás arcú, továbbá jobban a határozott szigor, mint a barátságos szívélyesség ömlik el arcán (ellentétben az ő fiával). Az I. Mercy portréja is inkább kemény, határozott ugyan, azonban kiegyensúlyozottabb nyugalmat áraszt, míg a II. Mercy arcvonása nyugtalanabb.37

E külső ellentétekkel, különbségekkel szemben viszont természetre, jellemre annyira hasonló ez a két Mercy — legalábbis a szigort, keménységet tekintve —, hogy az anekdotákban nem egy esetben nem is tudjuk eldönteni, hogy a kettő közül melyikről van szó.38

A II. Mercy jellemképének legszembetűnőbb vonása: a keménység, ridegség, makacsság különféle megnyilvánulásokban-

Keménysége fiával. Minden indoklás nélkül maga mellé rendeli, szinte számkivetésbe Magyarországra, Hőgyészre. A fiú legalábbis nagyon így érzi. Nem csoda, hogy a fiú fél az apjától.

Viszálya testvérével, a kanonokkal, aki az unokaöccsnek, a III. Mercy-nek keresztapja is, és akivel a fiú sokkal bizalmasabb, mint apjával.

Zárkózott egyéniségéről beszél, hogy sem a fiú, sem a testvér nem tudott belelátni a „nem nagyon közlékeny, inkább nagyon is zárkózott tábornok-apa" szívébe, lelkébe, indítékaiba.

Jellemző a zárkózottságára, hogy Hőgyészen a közvetlen környezetében nem tudták születési dátumát sem: 1692. nov. 20-án született, tehát halálakor (1767. jan. 22.) 74 éves múlt két hónappal és 2 nappal. A kripta fedőlapján azonban és Henckelmann plébános anyakönyvi beírásában is az áll, hogy 76 éves volt. Henckelmann még azt is megjegyzi, hogy 76 évet és 4 napot élt, ami arra utal, hogy a névnapját (jan. 18. Remete Szt. Antal napját) tartották születése napjának. A kastélykáplán, P. Sporer írja is halálával kapcsolatosan, hogy jan. 18-án, Szt. Antal apát ünnepén töltötte be 76. életévét.

A hajthatatlan makacssága nyilvánult meg a hatóságokkal és az alattvalókkal szemben is.

Katona-ember volt, nemcsak a csatatéren, hanem az életben is. Mindig harcolt, küzdött az igazságért jogaiért, birtokáért, alattvalóiért vagy azok ellen.

Több jellegzetes esemény ugyanazokat a jellemző vonásokat vetíti II. Mercy egyéniségére.

Az egyik Anton August Marker szakadáti plébános esete az 1739-40-es pestisjárvánnyal függ össze.

Szakadáton 1739. jún. 14-től dec. 14-ig volt a pestiszárlat. 1740. jan. 30-án tartottak Hőgyészen úriszéki vizsgálatot és kihallgatást Mercy rendeletére Marker plébános ellen, mivel a pestiszárlat alatt álló Szakadátot elhagyva nem-fertőzött helyekre ment, és más vádak miatt is. Marker plébános 1740 elején az egyházmegye püspöki helynökéhez fordult az őt ért bánásmód miatt. Az egyházi bíróság a tettleges bántalmazás miatt ítéletet hozott és felszólította a földesurat a jóvátételre, mert ellenkező esetben kimondják rá a kiközösítést. Mercy azonban inkább a császárhoz folyamodott, mert végül is kimondták az exkommunikációt. A Bécsből érkezett császári leiratnak megfelelően a kihirdetést el­halasztották és sosem lett publikálva. Végül is 1741-ben Marker plébánost elhelyezték.39

Hasonló eset volt H. Muth Hőgyészi plébánossal (1740-44). Itt Mercy hadakozott a plébánosért az egyházmegye ellen. (Id. 299. o.)

Egy évtized múlva is olvashatunk hasonló esetet és viselkedést.

1952. júl. 25-én Kölesden és ugyanaznap Tevelen is tartott kihallgatást. Megtudjuk, hogy Tatay János, Mercy kölesdi ispánja elfogta és megverte Pap Mihály kétyi telkes gazdát, aki a Dőry-ek alattvalója volt, és Patlan s Nagy Tormás puszta között kaszált. Elvette tőle favilláját, tarisznyáját és abban való késeit, valamint ingéből is kivetkőztette. Mindezt tette az ispán a gazdája, Mercy parancsára, amikor 1752. jún. 20-án kocsin erre utazott kíséretével együtt. — Mit vétett Pap Miska, hogy tétette vele Mercy, továbbá, hogy mi lett a dologból az úriszéki ügy végén, — nem tudatik.

Mindenesetre Mercy egyéniségére jellemző eset, és szinte középkori önbíráskodó erőszakoskodásra, „hatalmaskodásra" emlékeztető viselkedés.40

Végül is egy mogorva, zárkózott, — szigorú, de igazságos, — félelmetes és titokzatos, — sokszor kegyetlen, rabiátus, — csökönyös, hajthatatlan makacsságú, — de nagylelkű és bőkezűen adakozni is tudó ember képe kerekedik ki egyéniségéről, amit életének eseményei és az anekdoták is igazolnak.

* * *

 

c) A III. Mercy (Florimond-Claude de Mercy-Argenteau) 1727-1767-1794

ca) Életútja

Szülei: A-l-C-A. Mercy, akinek fiatalon meghalt testvére is ezt a nevet viselte: Florimond-Claude. Így nemcsak az örökbefogadó Claudius-Florimundus nevével egyezik, hanem úgy látszik, mindkét családban, a Mercy-ek és az Argenteau-k házában is szokásos név volt. — Édesanyja: Theresia Henriette de Rouveroy.

1727. ápr. 20-án született Liège-ben (Lüttich), és ugyanott keresztelik a Szent Adalbert templomban.

1729. ápr. 13-án, két éves korában elveszti édesanyját. Apja, aki távol volt mint katona, sógorára, a La Vaulx-Saint-Anne-ben lakó br. Rouveroy-re (a gyermek anyai nagybátyjára) bízza fiát.41

1734. okt. 29-én — hét éves korában — La Vaulx-Saint-Anne-ben pótolják a keresztelési szertartásokat, ahol szülei házasságkötése is volt. Erre azért volt szükség, minthogy Liége nem tartozott az osztrák Németalföldhöz, így az osztrák (Habsburg) állampolgárság (honosság) elnyeréséhez legalább a keresztség szertartásainak a pótlása kellett, hogy „osztrák területen" történjen, — természetesen a keresztség újbóli kiszolgáltatása nélkül.

Keresztszülei: apai nagybátyja, a kanonok Charles-Joseph-Dieudonné d'Argenteau, és anyai nagynénje: Charlotte de Rouveroy. — Ezután nem sokkal ehhez az apai nagybácsihoz, a kanonokhoz kerül. Vele később bizalmas viszonyban és levelezésben áll, továbbá a halála után sok mindent örököl is tőle.

1743 16 évesen Turinba kerül a katonai Akadémiára, ahol befejezi a tanulmányait.

1745 rövid ideig önkéntesként apjánál tartózkodik.

1747 alig 20 évesen visszatér Németalföldre, hazájába, és végleg hátat fordít a katonai karriernek.

1747-50 apja kívánságára Hőgyészre kerül.

1750 Bécsben töltött tél után Németalföldre megy. Majd ismét Hőgyészre, ahol a megválto­zott apa elhatározza, hogy fiát Párizsba küldi jogi és történelmi tanulmányai folytatására.

1751 márciusában Kaunitz herceg mellett követségi ember Párizsban, és megkezdődik diplomata pályafutása: Turin 1754, Szentpétervár 1761, Varsó 1763, Bécs 1763-65, Párizs 1766-tól 25 évig nagykövet és Mária Terézia kívánságára, Marie Antoinette (XVI. Lajos francia király felesége) mellett bizalmi szereppel.

1767 apja meghal Hőgyészen.

1773 eladja a Hőgyészi Uradalmat Apponyi Györgynek.

1790 elhagyja a francia forradalom Párizsát, és a forrongó Brüsszelbe küldik.

1794 a császár Londonba küldi a Franciaország elleni háború módjának megtárgyalására; aug. 15-én ér Angliába, másnap Londonba; ott aug. 26-án meghalt; 29-én a Szent Pongrác templom külön kriptájába temették.

 

cb) Működése és Hőgyészi tartózkodása

Az idők politikai légkörének változását mutatja, hogy míg az I. és a II. Mercy a franciák ellen harcolt a Bourbon-Habsburg hatalmi ellentét miatt (I. Mercy ebben a küzdelemben is halt meg), addig a III. Mercy már a szövetség ápolásában töltötte idejét, életét és szolgálatát.

De ez meghatározza tevékenységének formáját is, amennyiben ő nem hadvezér, nem katona, hanem diplomata a párizsi udvarban. Ennek megfelelően nem is nagyon tartózkodott Hőgyészen, sőt egész Hőgyészi kapcsolata is nagyon laza. Mindössze néhány éves ittléte az 1740-es évek végén szól erről. Apja halála (1767) után pedig a Hőgyészi uradalom eladásával kapcsolatos távoli intézkedése köti még Hőgyészhez.

Külső, belső adottságai sem kemény katonai pályára rendelték, csak családi hagyományból készült erre.

 Hőgyészen töltött időszakában (1745-50) kettős levelezést folytat a keresztapa­nagybácsival: olyan levelekben, amelyekről az apa is tud, azokban „képmutatóan" lelkendezve ír, leplezve szíve, lelke titkát. Amelyek azonban nem kerülnek az apa kezébe, azok tele vannak siránkozással, panaszkodással.42

Közben az apa és fiú közt támadt megmagyarázhatatlan konfliktus látszólag elcsitult: 1750 júniusában egy Bécsben töltött tél után III. Mercy visszatért Németal­földre. Amikor ismét visszajött Hőgyészre, apja teljesen megszelídül irányában. Nemsokára el is határozta, hogy elküldi fiát Párizsba, hogy folytassa jogi és történelmi tanulmányait. Így 1751 tavaszán a jövendő nagykövet Bécsből Párizsba megy.

 Hőgyészi tartózkodásával kapcsolatos, hogy az 1740-es években engedélyt kért és kapott II. Mercy a pécsi püspöktől a kastélykápolnában való vasárnapi misehallgatásra, kifejezetten megemlítve, hogy az ifjú gróf számára is.43

III. Mercy Hőgyészi tartózkodásával van összefüggésben az az érdekes későbbi följegyzés is, amely szerint Florimond-Claude oktatást kapott volna az akkori sárszentlőrinci evangélikus esperestől, Szenitzei Bárány Györgytől. Bármennyire is hemzseg ez a jóval későbbi írás a tévedésektől, mégis elképzelhető, hogy a Mercy-ek ismerték és becsülték ezt a Halle-ban tanult művelt embert, aki uradalmukban lelkipásztorként működött, és III. Mercy ittléte idején órákat vett tőle.44

Apja halála után a III. Mercy néhány plébániai ügyben mint kegyúr szerepel, amikor a Hőgyészi Uradalom megüresedett plébániái élére kinevezést, prezentálást kértek.45

Édesapja halálával a 40 éves Mercy nagyon jelentős vagyonhoz jutott, amely­nek legfőbb örökrésze a „nagyszerű Hőgyészi föld" volt, amely tisztán mintegy évi 100.000 frank jövedelmet hozott.

A tekintélyes örökség jelentette

— egyrészt Franciaországban a Mercy-örökséget,

— másrészt Németalföldön (a mai Belgiumban) apja és anyja rokonságának, valamint az I. Mercy ottani birtokörökségét is,

— de a jelentős vagyon legnagyobb része a Hőgyészi Uradalom volt.

Most mégis ettől akar szabadulni a külföldön élő utolsó Mercy. Ennek a magyarországi birtoknak ugyanis vissza kellett származnia a koronára abban az esetben, ha ő közvetlen örökösök nélkül halna meg. Ezért a III. Mercy rögtön meg is akart szabadulni a birtoktól, a kincstár azonban meglehetős nehézségeket támasztott.

Florimond-Claude Mercy-Argenteau eladási kérelmében azzal indokolja szándékát, hogy legfőbb állami szolgálatát, — mint a királynő párizsi nagykövetének tevékenységét — folyton megosztja és akadályozza az a sok kellemetlenség, amit a Hőgyészi Uradalom birtoklása jelent: az állandó különféle pereskedések, de különösen ottani hivatalnokok gondot jelentő birtokkezelése, és hogy a távolság miatt az évi bizonytalan értékű bevételek csak nagy költséggel jutnak el hozzá. Ezzel szemben a németalföldi birtokok egyszerű és könnyű intézése sokkal előnyösebb, minthogy ezek bevétele majdnem csak bérletekből áll.46

A birtok eladására a királyi engedély meglehetősen elhúzódott Mária Terézia császárnő minden jóakarata ellenére is, melyet párizsi nagykövete iránt tanúsított. A tárgyalások már 1770-től folytak, 1772. nov. 21-én írják alá a szerződést, 1773. jún. 2-án kelteződik a királyi jóváhagyás, és 1773. okt. 11-27-ig megtörtént az Apponyiak birtokbaiktatása.

 

cc) Betegség, halál, temetés

Florimond-Claude Mercy-Argenteau-nak már 1783 óta voltak egészségügyi panaszai. Állandó aranyérbántalmakról beszélt, amik kínossá tették kocsin való utazását. Azonban semmilyen irat nem utal arra a betegségre, amelyben meghalt. Éveken át tartó hajszák, fáradalmak, bánatok érték, és közben a nagy francia forradalomban kivégezték azt a királynét, akinek a szolgálatában életét töltötte, — mindezek hozzájárultak szervezete elhasználódásához, felőrlődéséhez, és talán elmondható, — így vélekedik életrajzírója, Pimodan, — hogy utolsó feladata végrehajtásának gyötrelmében halt meg. Irodistája, F. Hoppe, a Londonba utazás előtt kíméletre inti, de ő csak ezt mondja: „A császár parancsainak akkor is engedelmeskedem, még ha az életembe is kerül".47

1790-ben hagyja el a forrongó Párizst. Brüsszelben, 1794. márc. 6-án írta végrendeletét.48 Általános örököse az örökbefogadott rokon: Francois-Joseph-Charles-Marie d'Argenteau, aki a Mercy nevet és címert is átveszi, mint annak idején az ő édesapja is az I. Mercy-től.

A végrendelet azután végeláthatatlan pereskedésre adott alkalmat Mercy anyai rokonainak nőtagjai és az általános örökös között, aki végül is megnyerte a pert.

Az Apponyiáknak (1773-ban) eladott Hőgyészi Uradalom pénzén Mercy St. Domingo-n vett birtokot, de a forradalom korszakában elvesztette 3 millió frankra becsült ottani lakóhelyeit.49

Az 1794. tavaszán Brüsszelben írt végrendeletet követően ugyanez év nyarán Németországból indult Hollandiába, ahová aug. 2-án érkezett. A tenger és saját egészségének állapota 10 napra visszatartotta az utazástól. Azután elindult és aug. 15-én ért Angliába, majd másnap, aug. 16-án Londonba. Alig érkezett meg, ágynak dőlt. Állapota egyre rosszabbodott, és 10 nappal Londonba érkezése után, aug. 26-án meghalt.

Végrendelete szerint az Argenteau-val szemközti Hermalle templomának családi kriptájába kívánt volna temetkezni. Mivel azonban Anglia és Franciaország 1814-ig ellenséges viszonyban állt egymással, nem kerülhetett sor földi maradványainak hazaszállítására. Később a legszorgosabb kutatások ellenére sem találták már meg a maradványait a Szt. Pongrác templom kriptájában.

Egyébként is időközben a Hermalle-i mauzóleumot a háborúk és forradalmak során feldúlták, ezért az örökös az Argenteau-i kastély melletti Wihoux temetőkápolnájában emelt márvány és gránit síremléket, amely ma is őrzi a nagykövet III. Mercy emlékezetét a szentély jobboldalán.50

 

cd) A III. Mercy jellemzése

 

 

Külső, belső adottságaira, természetre, jellemre, lelkületre homlokegyenest más, mint a két másik Mercy. Apa és fia (a II. és a III. Mercy) sokkal kevésbé hasonlít egymásra, mint a vérségileg jóval távolabbi örökbefogadó I. Mercy és örökbefoga­dottja: a II. Mercy. Ők ketten keménykötésű, rideg, zord, de becsületes, hűséges marcona katona­emberek voltak, ahogy a képek is erről tanúskodnak. Ezzel szemben a III. Mercy finomvonású, kiművelt, szellemet sugárzó egyéni­ség benyomását kelti. Az I. és a II. Mercy inkább kolerikus-szangvinikusok karakterológiai tipizálás szerint, a III. Mercy sokkal inkább melankolikus alkat.

Az ő beállítottsága, egyénisége, finom lelkülete távol állt a katonaságtól és attól az egész világtól, amit a kemény katonaapában ismert meg. A rideg apai szeretettel szemben sokkal közelebb állt hozzá a kanonok-nagybácsi és keresztapa gyengédsége. Inkább érezte magát unokaöccsnek, mint a zárkózott apa fiának.

Szinte hihetetlen dolog, de nem ismeri pontos életkorát, viszont nem meri megkérdezni apjától, mert attól fél, hogy az apa azt hiszi: nagykorúságának kérdése izgatja, amelynek következtében anyai örökségének birtokába jut.

Életrajzírója szerint a III. Mercy-t éppen férfivá érése idején a „büntetés" és „száműzetés" légkörében töltött szomorú tartózkodása „ Hőgyész pompás, de barátságtalan és egészségtelen földjén" — változtatta volna meg a rideg apa mellett. A németalföldi vidám ifjút az apa részéről ért magatartás és bánásmód hideg osztrák diplomatává alakította volna. Hallgatag, félénk természetét komorrá tette volna, megkeményítve szívét és csökkentve érzelmi világát.51

Mindenesetre ilyennek ábrázolják későbbi éveiben Florimond-Claude Mercy-Argenteau-t a róla való vélekedések és jellemzések.52

 

5. Mercy-anekdoták

Az anekdoták általában nem szó szerinti valóságot mondanak, hanem valami történeti igazságmag alapján, vagy egy jellegzetes esettel, eseménnyel vagy elbeszéléssel jellemeznek valakit.

Anekdoták, mondák, legendák többnyire olyan emberekről keletkeznek és maradnak fenn, akik

— emlékezetesek, jelentősek, jellegzetesek, — továbbá

— szeretet és tisztelet, vagy ellenkezőleg

— félelem, rettegés övezi, őrzi emléküket.

A Mercy-anekdoták esetében talán mindhárom szempont érvényesül, mindenekelőtt azonban a félelem uralkodik. A legtöbb anekdota ugyanis Mercy kegyetlenségig menő szigorával kapcsolatos, persze akad más is: pozitív, emberségességre, nagylelkűségre utaló monda is.

A Mercy-anekdoták mondanivalóját megerősítik az események, a megtörtént és levéltári följegyzésekben, illetve a Hőgyészi Uradalom úriszéki anyagában jegyzőkönyvileg is megörökített tények. Mindezek mintegy az anekdoták alapjául is szolgálhatnak vagy hátterének tekinthetők.

A mondák, legendák, anekdoták elbeszélésében a tények pontos rögzítésénél fontosabb a mélyebb igazság mondanivalója. Nem az a fontos, amit mond, hanem amit egy történelmi személyről jellemzésképpen akar kifejezni: a szigorúság, keménység, kegyetlenség, vagy igazságosság, bátorság, kiállás megbecsülése, vagy a nagylelkűség kifejezése, stb.

Az anekdoták velejárója a személy pontos azonosságában való elbizonytalanodás vagy érdektelenség. Így a különböző anekdoták mindegyikéből hiányzik a gróf személyének pontos megnevezése.

Legtöbb esetben nem tudjuk, hogy Claudius-Florimundus-ról, az I. Mercy-ről, vagy fogadott fiáról, a II. Mercy-ről van-e szó. Nehezíti a megkülönböztetést, hogy keménységben, szigorban mindkettő nagyon is hasonló volt. Amit Claudius Florimundus egyéniségéről a korabeli tudósítások alapján tudunk, az Anton-Ignatz-Carl-August személyéről szóló híradásokkal is egyező.

A nép emlékezetében csak a Mercy név él (Merschi kiejtéssel), mint egyetlen személy, ezért nem lehet mindig kibogozni az anekdotákból, hogy tulajdonképpen melyik Mercy-ről van is szó. Mivel azonban a II. Mercy élt legtovább Hőgyészen (3-4 évtizedig), továbbá néhány esemény írásos emléke is tanúsítja keménységét, makacsságát, feltételezhető, hogy a legtöbb anekdota róla beszél.

Így előfordulhat, „hogy egy anekdota mondanivalójának korát tekintve az I. Mercy-re utal, de lehet, hogy ez csak visszavetítés, vagyis a II. Mercy egyéniségét, viselkedését vetíti a múltba. Még a „rác-világ" idejébe mutató anekdota is van, amikor pedig (a 18. század legelején) a Mercy-ek még nem is voltak Tolna megyében!

Elterjedten tapasztalható az anekdotáknál, hogy bizonyos általánosan ismert kijelentéseket, vagy megtörtént eseményeket több neves ember szájába adják, több híres egyéniség „nyakába varrják", többeknek is tulajdonítják. Ez is a személy elbizonytalanodásának, érdektelenségének jele az anekdoták világában.

Az is megfigyelhető a Mercy-anekdotákban, hogy a kemény, szigorú, de igazságos gróffal szemben az alattvalók ugyancsak merész és őszinte föllépése, és ezt a gróf elfogadja, respektálja, pozitív módon értékeli. Tisztelte, értékelte a bátor igazságos magatartást, még ha vele szemben történt is.

Az anekdotákban nemcsak a keménység, makacsság, kegyetlenség uralkodik, hanem a Mercy-ek pozitív tulajdonsága és nagylelkűsége is tükröződik, és az irántuk való ragaszkodás is.

Érdekes, de érthető és jellemző, hogy a szomszédos magyar faluban, Szakályban a Mercy név elmagyarosodik „Mersényi"-re.

1. A csicsói szentkúttal és kápolnájával, illetve a csicsói kegyképpel kapcsolatos az egyik legelterjedtebb Mercy-legenda, amely szerint az uraság disznaja a földből túrta volna ki a Mária-kegyképet vagy szobrot, és ezzel együtt forrás is fakadt itt, azután melléje építették a kápolnát. (Id. Hőgyész. I. k. 210. old.) Több ismert vál­tozata is van.

2. Ugyancsak közismert történet több változatban a fiára panaszkodó özvegyasszony esete, aki azért ment Mercy-hez, hogy az ijesszen rá kissé a fiára, hogy megjavuljon, mert rosszul bánik vele. A gróf bekérette magához a fiút és véglegesen végzett vele.

3. A félelmében Mercy elől menekülő ács anekdotája a szakályi horhó magaslatán emelt kereszttel kapcsolatos (Id. Hőgyész. I. k. 244. o.). Ugyanúgy, mint

4. a „Galgen", a „Bitófa" előtt kalapot emelő kocsis esete (Id. Hőgyész. I. k. 218. o.).

Ez utóbbiakkal összefüggésben felmerül a kérdés, hogy volt-e egyáltalán akasztás és hol. Erről nem tudunk biztosat. Az emlékezés azonban több helyet is emleget.

— Mindenekelőtt a kastélykertben álló fák egyikét mondják egyesek. Gigantikus, kb. 30 m magas, 35-45 m koronavetületű platán áll a kastély délkeleti sarkánál: a néphit szerint Mercy-fa.

— Mások szerint a „Merschingstafel" nevű dűlő területén valaha állt fa volt az akasztások helye. Ez az öreg fa, amely a 20. század első évtizedeiben is állt még (azóta elpusztult), és az 1867. évi összeírás szerint is Mercy-fa volt a neve. (Id. Hőgyész. I. k. 233. o.)

— De szóba kerülhet a „Galgen", a „Bitófa" maga is, a község területének észak­nyugati sarkán a földesúr pallosjogi jelvénye. Első rajzos, írásos nyoma az 1786. évi községi térképeken (T 60, T 77) látható, és 1830. évi írás is említi. (Ld. Hőgyész. I. k. 218. o.) Ez utóbbi helyről 1982-ben, az akkor 88 éves Ékes János szomszédos szakályi lakos azt mesélte, hogy „kegyetlen ember volt ez a Mersényi. Az én apai nagyapám volt egy akasztáson. Akkoriban az akasztás látványosság volt, messziről is ide jöttek kocsikon. Öregapám is a kocsi tetejéről nézte. Nem követtek el ám valami nagy bűnt, valami malaclopók voltak. Az akasztófa itt állt fenn a hegytetőn az út mellett, ahol a kereszt van", a szakályi horhónál.53

5. A kemény, zord szigorúságú katonáról, de egyben a bátor kiállást megértő és becsülő Mersy-ről is beszél egy anekdota. E szerint egy alkalommal a Tevel felé vezető úton menetelt Mercy a „bandériumával". Útközben az egyik katona meg­ botlott és ezzel zavart okozott. Mercy fegyveréhez kapott, hogy lelője a legényt, de az is fegyvert rántott és urára szegezte. — „Evem" kiáltással megállította a gróf a csapatot, majd ezt mondta: ha bátorságod volt urad ellen föllépni, akkor bátorságod lesz az ellenség ellen is harcolni. („Hast du Mut gegen deinen Herrn, so hast du auch Mut gegen deinen Feind".)

Ezzel megkegyelmezett a katonának és folytatták útjukat. Az „Evem" szólás­módja volt állítólag Mercy-nek, és Megállj! Vigyázz! értelemben használta volna.54

6. A Mercy-képpel és a závodi templomépítéssel kapcsolatos anekdotát ld. e fejezet 37. jegyzetpontnál.

7. A Mercy-ek iránti tiszteletről és ragaszkodásról szól az az elbeszélés, hogy „a nagy rácz pusztítás alkalmával" Mercy ezredest az ellenség elfogta és Bonyhádon fogva tartották. A kisvejkei határ erdejében ugyancsak az ellenség elől bujdosók barangoltak, akik meghallották, hogy Mercy fogságban van. Éjszaka idején bementek Bonyhádra, kiásták a börtön falát és kimentették Mercy-t, aki viszont őket Kisvejkén letelepítette.55

 

6. A Mercy-ek értékelése

Szakály Ferenc történészünk vallja magáról: „E sorok írója közismerten azok közé tartozik, akik a török kiűzését — a taszító mellékkörülmények dacára is — történelmünk legpozití­vabb fordulópontjai közé sorolják, s a magyar társadalom érettségének jeleként értékelnék, ha egyszer úrrá tudna lenni historizált idegen-ellenességén, és képes volna szívébe zárni idegen hősöket is, ha azok olyan szolgálatot tettek hazájuknak, mint Lotharingiai Károly, Miksa Emmánuel és Badeni Lajos".56

Ilyen címen tartoznak ide a Mercy-ek is, mindenekelőtt Claudius Florimundus Mercy.

A Mercy család tagjainak hadakozása a török ellen magyar földön már 1599-ben kezdődött, Claudius Florimundus dédapjával. Folytatódott 1663-ban, amikor az I. Mercy édesapja is részt vett a harcokban, és 1683-ban maga Claudius is tevékeny résztvevője lett a küzdelmeknek és fölszabadító ütközeteknek. Az életükkel is fizettek: a nagyapa, François de Mercy, a 30 éves háború csataterén maradt holtan az Allerheim-i ütközetben, Nördlingen mellett, és Ingolstadtban temették el 1645-ben. — Az édesapa, Pierre Ernest, Buda felszabadító ostrománál kapta halálos sebét 1686-ban. (ld. Hőgyész. I. k. 158. old. és 170. old. 111. sz. jegyzet) — Maga Claudius is a harctéren esett el 1734-ben, a franciák elleni küzdelemben.

 Hőgyészen csak a nép őrzi a Mercy név emlékét legendákban és dűlőnevekben. Utca, tér nem tartja számon emléküket, pedig Hőgyész nekik köszönheti azt is, hogy kapcsolata van Európával: Németországban, Belgiumban, Franciaországban is feltűnik Hőgyész neve levéltárakban, illetve könyvekben, folyóiratokban, mint a Mercy-ek birtoka. Hőgyészről nevezték magukat, mint Hőgyész urai és a Hőgyészi Uradalom birtokosai. Semmi más ilyen vonatkozású magyarországi megjelölésük nincs!57

Ha valakinek, akkor a Hőgyészieknek kell emléküket tisztelni és őrizni. Azoknak emlékét, akiknek az ország is köszönheti a felszabadító háborúkban való áldozatos részvételüket. Tolna megye is, mert a törökdúlás alatt elvadult földet művelhetővé tették, és a lakatlanná vált vidéket benépesítették.58 Hőgyész község pedig nekik köszönheti azt, amivé lett: elnéptelenedett pusztából központi helység, ipari centrum, mezőváros.

 

 

 

 

B) AZ APPONYIAK

 

Az ősi és nagymúltú Apponyi család a Pécz nemzetségéből származik. Az első ismert ős a 13. század elejéről való Leek, Leeg, Legh nevű elődjük. A századok során az Apponyiak rokonságát többek között a Windischgrätz, Collalto, Liechtenstein hercegek, továbbá a Sztáray, Zichy, Pálffy, Károlyi, Eszterházy, Széchényi, Gvadányi, Viczai, Szapári, Lodron-Laterano, Nogarola stb. grófok, valamint a Perényi, Inkey stb. bárók családjai alkotják.

Az Apponyi család tagjai a 16. század óta egyre jelentősebb szerepet játszottak az országos politikában. Közéleti szereplésük katonai pályán, diplomáciai szolgálatban, vármegyei méltóságok betöltésénél, a tudomány és a művészet ápolásában tűnt ki a századok folyamán.

 

1. Az Apponyi család eredete1

Az okmányokat őrző Apponyi grófok a 13. század derekán élt comes Ivánka de genere Peech (a Pécs nemzetségéből származó Ivánka) egyenes leszármazottai.

Az ő fiai közül Aladár 1294-ben halt meg Adorján vára ostrománál. Aladár fia volt a „rőt"-nek, „vörös"-nek (Rufus) mondott Tamás, aki Nagy Lajos király követeként járt a pápánál (1343-ban). Testvérével együtt kapta a Kis-Eört (1335), és így ezt a nevet használták előnévként. Utódai közül Péter (1349-95) Cseklészi Anglisszal (Angela) való házassága révén a Pozsony megyei Cseklész vára mellett nagy kiterjedésű birtokokhoz jutott.

1392-ben Zsigmond király Appony várát és tartozékait adta cserébe a Cseklészi családnak Cseklész birtokáért. A családi birtok elosztásakor 1395-ben Appony vára a három leány közül Angelikának jutott. Férje, Eöri Péter volt az első a Péch nemzetség tagjai közül, aki Appony várába költözött. Innen viselte a nyitrai főispáni tisztséget is. Tőle származtak a várat később birtokló Apponyiak.

Az ö fia, Miklós nevezi magát először „Apponyi"-nak, és lassan ez a családi név állandósul.

 

2. Appony vára és helysége, az Apponyi család birtoka és címere.

A tágas és termékeny Nyitra-völgyben kelet felé, elég magas hegyek alatt fekszik az Apponyiak ősi fészke, hazája.

 

a) Appony vára és Appony község

Az Appony szó puszta személynévből, mégpedig az Apa Appa személynévnek kicsinyített funkciójú -ny képzős származékából keletkezett magyar névadással.2

A barsi hegyek lejtőjének egyik dombján fekszik Appony vára, 15 km távolságra Nyitrától. A Trencséni ágbeli Csák nemzettség építtette a várat 1300 előtt, a tatárjárás után a Nyitra vízfolyás partján futó út ellenőrzésére. Csák Máté (1291-1321) halála után királyi vár lett. Jelentősebb katonai szerepe nem volt. A huszita harcok idején (1340) elpusztult, de újjáépítették; 1650 körül lakatlanná vált, majd leégett, s azóta pusztul. Az Apponyi család 1395-1919 között birtokolta.

Appony kisközség (ma Oponice Szlovákiában; német neve: Apponitz) a történelmi Magyarország területén közigazgatási beosztás szerint Nyitra megyében a nagytapolcsányi járásban volt a Nyitra folyó bal partján. A középkori település első írásos emléke 1218-ból, a váré 1300-ból való. A múlt század második felében így írták le: a helység és határa tulajdonképpen két részre oszlik: Kis- és Nagy Apponyra.

A múlt század derekán a Nagy-Appony-i rész az Apponyi család birtokában volt (Apponyi Antal, párizsi követé). Kis-Appony három közbirtokos tulajdona volt, de ezek egyike is Apponyi (II.) Antal volt."

Az 1880-as években használják még a két nevet (Kis- és Nagy-Appony), de az 1898. évi tc. alapján véglegesen Appony néven szerepel, azonban a vasútállomás és a postahivatal mindig a Nagyappony nevet alkalmazta. A család is nagyapponyi előnévvel fordul elő.

A faluban két középkori kastély volt. A Nagy-Apponyi területen lévőt az Apponyi család helyreállíttatta és itt őrizték a híres Apponyi-könyvtár köteteit (1846). A Nagy-apponyi határ délkeleti részén a hegyoldalban, 3 km-re a helységtől hevertek az ősi vár romjai.

 

b) Az Apponyi birtok

A Pécs nemzetség Apponyi ágának birtokai eredetileg Győrben voltak, de a 13-14. század fordulóját követően a Dunától északra Nyitra és Bars megyében is szereztek javadalmakat az akkori leghatalmasabb tartományúr, Trencséni Csák Máté szolgálatában.

Századokon át az ország több megyéjében (Nyitra, Győr, Somogy, Zala, Körös, Valkó, Szabolcs) is birtokoltak az Apponyiak. A 18. században mint Tolna megyei birtokos lép föl Apponyi Lázár.

Apponyi Lázár fia, György, az ősi felvidéki (Nyitra és Pozsony megyei) birtokok mellé 1773-ban Florimond-Claude Mercy-Argenteau-tól megszerezte a két mezővárosból, 21 faluból és 10 egynéhány pusztából álló Hőgyészi Uradalmat.

Apponyi György fiának Apponyi (I.) Antalnak 1817-ben bekövetkezett halála után három fia között úgy osztották fel a családi vagyont, hogy mindegyik fiú egy-egy részt kapott a felvidéki javakból (Bona Superiora) és a Hőgyészi Uradalomból (Domínium Hőgyész). A hármas felosztás így történt: 1. Hőgyész és Eberhard; 2. Pálfa és Szentgyörgyúr; 3. Kölesd és Appony.

 Hőgyészi rész: Hőgyész (Csernyéd, Csicsó), Dúzs (Hertelendi erdő), Nána (erdő nélkül), Kalaznó, Berény, Varasd, Apáti, (Dömörkapu). Kismányok, Izmény, (N.Tormás), (Rekettye).

Eberhardi rész: Eberhard, Prukk, Fél (Madarász, Tamásháza, Szt. Erzsébet), Csütörtök. (mind Pozsony megyében)

Pálfai rész: Pálfa, (Rácegres felső része), Hidegkút, Szakadát, Lengyel, (Tésla), (Cél), (Papd része), Závod, K.Vejke, (Csókafő), Mucsfa, N.Vejke, Apar, Hant, Alapsa, Varasd része.

Szentgyörgyúri rész: Szentgyörgyúr, Béke, Kis Baka, Szemet, Misérd, Torcsa, (Csallóköz-Kürt), Németsók, Tarnóc, (Vág-Vecse, Hetmény). — (Vág-Vecse, Hetmény és Tarnóc Nyitra megyében van, a többi Pozsony megyében.)

Kölesdi rész: Kölesd, K. Tormás, Szt.Lőrinc, (Rácegres alsó része), Varsád, Nana erdeje, Mucsi, (Lázi), (Papd).

Apponyi rész: Appony vár és falu, Kovarc, Nednóc (=Nadány), Nedlány, Strázsa, Sipko (=Csipkés), Nyitra-Pereszlény, Nyitra-Körtvélyes, Belinc; (valamennyi Nyitra megyében); Pozsonyi ház és major.

Az egész Apponyi-birtok mint három részre osztott uradalom ettől kezdve mindinkább összezsugorodik a családtagok közötti osztozkodás, valamint eladás következtében.

 

c) Apponyi címer

Apponyi Lázár, a Hőgyészi Uradalmat megvásárló Apponyi (I.) György édesapja 1718-ban lett báró, 1739-ben gróf. Minden bizonnyal „címeres levelet" kapott ehhez a grófi címer leírásával, magyarázatával.

 

 

A címer pajzsa lényegében kékkel és arannyal négy részre osztott pajzs, középen egy kisebb pajzs (szívpajzs), amelyben vörös mezőben ezüst rózsát tartó szerecsenfej van. A nagy pajzsban:

1. kék mezőben (fent balra) arany koronából kiemelkedő páncélos kar arany kürtöt tart;

2. arany mezőben (fent jobbra várfal négyszögletű, rovátkolt kövekből, téglákból, két toronnyal, rajta oromzat és egy-egy ablak. A két torony közt fenn vörös kereszt, alatta hatágú kék csillag;

3. arany mezőben (lent balra) befelé forduló vörös oroszlán;

4. kék és zöld mezőben (vízszintes vágással): fent kék, lent zöld mező. A kék felső mezőrészben arany koronából öt strucctoll emelkedik ki (váltakozva három ezüst, két fekete toll); a lenti zöld mezőrészben három ezüstpólya (=folyó) látható.

A címer-pajzs felett hármas sisak-dísz van. A középső dísze: kardot tartó páncélos kar; a két szélső közül az egyik sólyom elfátyolozott szemmel, a másik szárnyas saslábat ábrázol.

A címer-takarók: kék-arany és vörös-ezüst színűek.5

A címertulajdonos rangját jelző korona kilencgyöngyös grófi korona.

 

3. Apponyi könyvtár és levéltár

A két nagy Apponyi könyvtár sosem volt Hőgyészen. Viszont az ősi Botka-Sinzendorf-Mercy-Apponyi iratokat tartalmazó levéltár kezdettől fogva itt volt. A 20. században került a Tolna megyei levéltárba és ma is ott őrzik.

 

a) Apponyi könyvtár

Az első nagy gyűjteményt Apponyi (I.) Antal (1751-1817) alapította Bécsben 1774-ben. Halála után (II.) Antal fiáé lett, aki nagy mértékben gyarapította, és 1827-ben Pozsonyba szállíttatta, ahol külön e célra emelt épületben helyeztette el. Amikor 1846-ban meghalt a gróf könyvtárosa, Apponyi Antal azt kérte a várostól, — mint­hogy a könyvtárat úgyis Pozsony városának ajánlotta föl —, létesítsenek könyvtárosi állást a gyűjtemény gondozására. Mivel a város erre nem volt hajlandó, Apponyi Antal az egész állományt a Nyitra megyei Nagyapponyba, a családi kastélyba vitette.

1850 táján a könyvtár már kb. 20.000 kötetből állt, és sok ősnyomtatvány, ill. 16. századi mű volt közte. Apponyi Antal halála (1852) után unokája, Lajos vette át a gyűjteményt, és 1892-ben árverésre bocsátotta a gyűjtemény legértékesebb darabjait, hogy kórházat és iskolát létesíthessen. Egy londoni cég által rendezett aukción el is kelt 2000 ritkaság. Az aukcióra szánt válogatásban az egyik unokatestvér, Apponyi Sándor is részt vett, és valószínűleg az ő kezdeményezésére adományozott A. Lajos néhány magyar vonatkozású kötetet a Nemzeti Múzeum Könyvtárának.

1939-ben újabb árverésre került sor, Prágában, és ami még ezután megmaradt, — nagy­részt 19. századi anyag —, azt átszállították néhány éve Túrócszentmártonba (Martin).

Ettől a gyűjteménytől azonban teljesen független Apponyi Sándor „Hungarica" könyvtára. Egészen fiatal korától kezdve rendszeresen gyűjtötte A. Sándor — Apponyi (I.) Antal dédunokája — a magyar vonatkozású idegen nyelvű és külföldön kiadott műveket. Ebből lett a több, mint 2500 művet tartalmazó Hungarica könyvtára. Végrendeletileg a Nemzeti Múzeum Könyvtárára hagyta (a mai Széchényi Könyvtár), és teljes állománya jelenleg is itt található a Régi Nyomtatványok Tárában, Apponyi Sándor halála (1925) óta.6

 

b) Apponyi levéltár

A régi számtartóépületben, vagyis a későbbi Liechtenstein-féle hercegi kastélyban volt az uradalmi archívum (=levéltár) Hőgyészen. Nagy rendben sorakoztak a fiókok és abban Nyitra, Pozsony, Tolna megyei Apponyi-birtokok okmányai, oklevelei, családi iratai. De ugyanitt voltak a Mercy-féle iratok is, sőt — ahogy Mercy vette át az elődeitől — a Botka és Sinzendorf család birtoklásának minden irománya is hosszú évszázadokra visszamenőleg. Mercy megkapta a középkorig nyúló Botka-okmányok egészét a Sinzendorf családon keresztül. Ugyanezt továbbította FI-C1 Mercy-Argenteau Apponyiéknak az eladáskor a magukéval együtt.

Ez a Botka-Sinzendorf-Mercy-Apponyi levéltári anyag (1270-től a 20. századig) 27,20 irat-folyóméter (ifm). A TmL-ban még 18 család anyagát őrzik, de egyik sem közelíti meg az Apponyiékét, sem kor, sem mennyiség tekintetében.

Amikor 1927-ben az Apponyi ivadék Liechtenstein herceg a Hőgyészi Uradalom birtokába jutott, és ő családjával a régi számtartósági épületbe költözött (ahol eddig a levéltári anyagot őrizték), — akkor Apponyi (II.) Károly, aki Hőgyészen csak a kastélyt örökölte, átvitette az összes levéltári iratot a kastélyba, ahol nem éppen a legnagyobb szakszerűséggel helyezték el azokat.

Így maradtak ott az iratok 1940-ig, amikor Apponyi (II.) Károly — aki Pálfán lakott és birtokolt — felajánlotta a vármegyének a levéltár anyagát. Károly gróf ugyanis 1939-ben eladta Hőgyészi kastélyát az Országos Társadalombiztosító Intézetnek (OTI), ezért kérte a Tolna megyei alispánt (1940. ápr. 12.), hogy szállítsák Hőgyészről Szekszárdra a levéltári anyagot, ott válasszák ki a tisztán családi vonatkozású okmányokat, amiket A. Károly visszakérne (most már Pálfára), az összes többi iratanyagot pedig a vármegye levéltára rendelkezésére bocsátaná.

Ez a lebonyolítás azonban korántsem ment ilyen egyszerűen, főleg nem pusztu­lásmentesen. A vármegye ugyan elfogadta a felajánlást, de az iratok beszállítására akkor került sor, amikor jelzés érkezett, hogy a Hőgyészi kastélyban elszállásolt katonák a levéltár irataival gyújtanak be (1940. aug. végén). Most került sor az úriszéki és egyéb, főleg gazdasági iratok beszállítására. A középkori oklevelek és más iratok a háború után, 1947-48-ban jutottak Pálfáról a levéltárba Szekszárdra. Ezeket a szemétdombról kellett összeszedni, miután a grófot a kastélyból kilakoltatták.

Mégis így került az első családi levéltár a megyei levéltárba: 150 középkori oklevéllel és hallatlanul értékes iratanyaggal.

Még az 1930-as években vétel útján több levéltári irat (egy iratfolyóméter mennyiségben) jutott a Hőgyészi Uradalom levéltárából az Országos Levéltárba. Ezek azonban a II. világháború során a háborús események kapcsán elégtek. Az anyagról sajnos sem jegyzék, sem másolat nem maradt vissza. (OL levél-beli közlése, 1970.)

Az 1980-as évek közepén az Apponyi család 700 éves levéltári anyagát alábbi 10 csoport összeállításában 180 dobozban állították össze:

genealógiák

oklevelek periratok

jogbiztosító iratok

gazdasági iratok

személyek iratai

levelek

iratjegyzékek, regeszták

térképek, tervrajzok

vegyes iratok

Ezek közül a legbővebb a periratok és a gazdasági iratok anyaga (előbbi 13,00, utóbbi 5,32 ifm; a többi mind egy-egy ifm-en aluli).

A sajnálatos pusztulás nagy értékek hiányát is jelenti.

Itt most csak a Tolna megyei Hőgyészi Uradalommal kapcsolatos okmányokról teszünk említést.

A fennmaradt mutatók, jegyzékek, lajstromok valamennyi iratot, oklevelet, vázlatot, térképet és egyéb levéltári adatot számba vettek, följegyeztek többszörösen is. Ezek alapján tudjuk, mi minden volt, és mi veszett el. Csak néhány példa. — Az uradalom házi összeírásából (Conscriptio domestica), mely a Hőgyészi Uradalom valamennyi helységéről az adózók névsorát, gazdasági állapotát tünteti föl minden évről.

A Mercy-ek idejéből (az 1722-1767 közötti évekről) 18 vaskos nagy fólió-kötet tartalmazta az uradalomnak ezt a házi összeírását a fennmaradt kimutatások szerint (libri officy Rationary, azaz a hivatal számadási könyvei, vagy a számadási hivatal könyvei címen). Mára azonban mindebből 3 kötet maradt meg. Mégpedig az I. kötet 1735-1740 közötti évekből; a II. kötet 1755-57 közti esztendőkről; a III. kötet 1758-60-ból. — Milyen gazdag konkrét anyag veszett így el!

— Az okiratokat felsoroló Általános Tartalommutató (Elenchus generalis; ez 30 x 45 cm nagyságú 86 oldalnyi könyv keménykötésben, mintegy 600 adatról). Az itt felsoroltak­ból nincs már irat az 1799-ben épült Hőgyészi templomról (25 db volt); úgyszintén a csicsói kápolna létesítésével és építésével kapcsolatos 8 db irat is eltűnt; ugyanígy a Hőgyészi latin iskolára vonatkozó 30 db írás is hiányzik.

— Egy Jegyzék (Consignation der ... Planen, Bau-Risse und verschiedenen Mappen ... 1823) megközelítően 200 db-ot, adatot sorol fel. Milyen jó volna és micsoda értéket jelentene, ha meglenne pl. ebben a kimutatásban szereplő első Hőgyészi középületek terveinek, alaprajzainak leírása, amit pl. ez a cím sejtet: „Verschiedene alte Mercysche Grundrisse über verschiedene Gebaude".

— Sok elveszett iratról, okmányról legalább rövid, kivonatos tartalmú összefoglalás, leírás maradt meg. (Copia Regestri Literalia Instrumentorum; 362 oklevélről és 13 eredeti diplomáról. Ez utóbbiak között pl. Mercy pallosjogáról, honosításáról és örökbefogadásáról, stb.)

 

4. A Hőgyészi Apponyiak

Az Apponyi család újkori ágának őse Lázár. Apja, Miklós, Buda váránál elesett (1686), anyja Pongrácz Eszter, aki Miklósnak második felesége volt és kiváló írónő hírében állt.

APPONYI LÁZÁR

Ő az első Tolna megyei Apponyi, de nem Hőgyészi Apponyi, mivel nem volt Hőgyész ura és birtokosa, hanem fia, (I.) György vette meg Mercy-től az uradalmat. Lázár 1719. febr. 15-én kapott bárói címet; 1739. máj. 30-án pedig grófi rangot maga és gyermekei számára.

A 18. század elején tűnik fel Tolna megyében A. Lázár. Feleségül veszi Viczai Ádám (Felső-) Ireg földesurának a leányát, és felesége révén zálogbirtokként használja a Viczai-család Kánya-i részét is (1722. Visita; Brüsztle III. 206.).

Az ő kezében van 1729-ben a Viczai-ak iregi birtoka is (titulusa így hangzik: Magnificus Dnus Lasarus Apponyi Lib. Baro de Felső-Appony).

1732-ben megvette Wallis György Olivér Tolna mezőváros uradalmát tartozékaival. A tolnai plébániatörténetben találunk egy meglehetősen rejtélyes bejegyzést, amely szerint Wallis gr. elhagyta a magyar királyságot és Tolnát Merci de Argentan (sic!) generális nyerte (impetravit), aki azután eladta azt br. Apponyi Lázárnak, 1735-ben.

A valóságban Mercy d'Argenteau nem szerezte meg ezt a birtokot Wallistól, legfeljebb segíthetett neki a birtok értékesítésében, és az is lehet, hogy Wallis ne­vében Mercy intézkedett. Igaz azonban, hogy Tolnát és az egész Tolnai Uradalmat, illetve annak haszonvételét br. A. Lázár megvette 32.000 Ft-ért 1732. dec. 9-én gr. Wallis Olivértől.8

1752-ben (febr. 22.) Apponyi Lázár még megjelenik a pozsonyi káptalan előtt birtoka majorátusi ügyében.

A Hőgyészi plébánia históriájának lapjain áll A. Lázár halálának dátuma (1758. máj. 18.), de a halálozás helyét nem tüntették fel.

Fia, A. (I.) György, Hőgyész első Apponyi-földesura, 1778-ban írt végrendeletében említi, hogy apja a kamalduli szerzetesek templomában — amely a nyitrai völgyben, másképpen Zobor pusztájában fekszik —, családi kriptát építtetett. Talán ide is temették.

 

 

 

a) APPONYI (I.) GYÖRGY 1722-1773-1782

Születési helyét nem ismerjük, de az év minden bizonnyal 1722. Ezek szerint a Hőgyészi Uradalmat a Mercy-ektől vásárló Apponyi György akkor született, amikor Cl-Fl. Mercy megszerezte a birtokot Sinzendorf-éktól.

Fiatalabb éveiben mint százados vett részt a bajor-francia háborúban. Később császári­királyi kamarás, 1760-ban helytartótanácsi tanácsos 1763-ban valóságos belső titkos tanácsos. Egy év múlva, 1764-ben Máramaros megye főispánja, és mint ilyen vette meg a Hőgyészi Uradalmat Fl-Cl. Mercy-Argenteau-tól 1773-ban és költözött a Hőgyészi kas­télyba, ahol 1773. okt. 11-én kezdődött az uradalomba való beiktatás.

Klimó György pécsi püspök haláláig (1777. máj. 2.) a pécsi püspökök voltak a török kiűzésétől Baranya és Tolna megyék örökös főispánjai. Klimó halála után Apponyi György volt az első világi főispán a török világ után Tolna megyében: 1777. szept. 22-én nevezték ki, és okt. 15-én iktatták be Apponyi Györgyöt Hőgyészen a főispáni tisztségbe, amit haláláig viselt.

A mohácsi vész előtt egyetlen pécsi püspök sem volt Tolna megye élén mint főispán; 1689. szept. 16-án I. Lipót császár augsburgi oklevele szerint Radanay Mátyás kapta e méltóságot először mint pécsi püspök.9

Apponyi György végrendelete arról tanúskodik, hogy Pozsony volt megszokott tartózkodási helye és lakása („in seiner gewöhnlichen Wohnung zu Preßburg"; 1778. évi végrendelet 27. p.). Itt Pozsonyban nemcsak háza, hanem majorja és malma is volt (uo. 28. p.).

Felesége: Lamberg von Spitzenstein Antonia, kitől három gyermeke született: József, aki örökös nélkül halt meg, és 1778-ban, a végrendelet írásakor már nem élt.

Mária Jozefa, aki br. Perényi Imre felesége lett.

Antal György, Hőgyészi utóda, aki az egész Hőgyészi Uradalmat örökölte és birtokolta. Az 1778. évi végrendeletben így fogalmaz A. György: „egyetlen fiamat, Apponyi Antalt nevezem ki általános örökösömnek (meinen einzingen Sohn, den Gr. Anton Apponyi setze ich ein ... zum Universal Erben" uo. 28. p.).

Apponyi György halálának ideje 1782. okt. 5. Helyét nem tudjuk. A végrendeletben úgy intézkedik, hogy minden gyászpompa nélkül a nyitrai völgyben, Zobor pusztaságában, a kamalduli szerzetesek templomában, apja, Lázár által létesített családi kriptába temessék. Egy évvel később, 1779-ben végrendeleti toldalékában (Pozsony, nov. 21.) megváltoztatja ezt, és kéri, ne itt, hanem vagy Pozsonyban a ferencesek templomában, vagy Szent Antalban (Szent Antal kolostor, Pozsony megye, somorjai járásban volt, Bacsfa helységhez tartozóan, Csallóközben), — vagy Hőgyészen; — ahol éri a halál. Ezek szerint nem Hőgyészen halt meg, mert nem itt van eltemetve. Elképzelhető, hogy Szent Antal kolostorának templomi kriptájába helyezték, minthogy fia, Antal is oda kívánkozott temetkezni.

Apponyi György végrendeletében három-három szegény férfi és nő számára házat (Hospitale-t) kíván berendeztetni, alapíttatni utóda által Csicsóban.

Végül is nem itt, hanem Hőgyészen került erre sor: Apponyi Antal a régi templom közelében és a Fő u. elején ma is álló emeletes régi községháza mellett építtette ezt a házat. A 19. század második feléből származó térképek és írások szerint (1851, 1876) 45. házszámmal (a községháza a 44. számú volt) először ispotály, később szegény ápolda néven szerepelt.

Azt is kérte örökösétől A. György, hogy valamelyik protestáns uradalmi helységben rk. hívek számára rk. templomot emeltessen. Erre 10.000 Ft-ot hagyott. Ez végül is a pálfai templom építéséhez vezetett 1789-ben.

Kórházaknak, szegényeknek pénzt adományozott, és alattvalóinak szolgáltatásuk elengedését is engedélyezte az érte végzett imádság fejében. A Felvidéken, Szencen, a piaristák vezetése alatt álló árvaháznak is hagyott összeget.

Alkalmazottainak pénzt juttatott, ruháiból ajándékképpen adatott, eladott ruháiból pedig a pénzt kívánta a szegények közt szétosztatni. Szolgák, kocsisok kapjanak pénzt, libériájuk maradjon meg nekik.

Külön gondoskodik és különleges ragaszkodásáról biztosítja Abegg Antal udvari papot, a kanonokot.

Nagylelkű adománnyal említi Josepha leányát, különös szeretettel feleségét és általános örökösét, Antal fiát.

Végrendeleti végrehajtói: a pécsi székeskáptalan, valamint a pozsonyi társas-káptalan.

A végrendeletből és fiának, Antalnak írásban adott instrukcióiból nagyon gondos, lelkiismeretes, emberszerető egyéniség arca bontakozik ki, és vallásos, családszerető, szociális gondolkodású és gondoskodású ember képe áll előttünk.

 

b) APPONYI (1.) ANTAL György 1751 -1782-1817

 

 

 

Ő a legjelentősebb az Apponyiak sorában Hőgyészen, adottságait és működését tekintve egyaránt, és hatása nemcsak Hőgyészen mutatkozott.

Pozsonyban született 1751. dec. 4-én, és Bécsben halt meg 1817. márc. 17-én. Házasságkötése 1779. szept. 19-én volt gr. Lodron Laterano M. Karolinával, aki 1756. ápr. 25-én született Klagenfurtban, és Bécs­ben halt meg 1825. nov. 29-én.

Apponyi Antal neveltetése a családi házban, majd a bécsi császári „Theresianum"-ban folyt a nemesek akadémiáján. Közel 10 évet töltött itt 1762-71-ig, 11 éves korától 20 éves koráig. Jezsuita mesterei a legnagyobb elismerés és dicséret hangján lelkendezve vélekednek róla.

 

Közéleti szereplése

Tanulmányai végeztével mindjárt állami szolgálatba lépett. Apponyi Antal 66 évet élt és négy uralkodó ideje alatt szolgált.

Mária Terézia (1740-80) idején a galíciai kormányszéknél, majd a fiumei igazgató széknél tanácsosi és referensi hivatalt viselt;

II. József császár (1780-90) uralma idejében egy ideig a M. Kir. Helytartótanácsnál tanácsosi rangban volt, utána, utána a pécsi kerületben mint főispán és kormánybiztos. De hamarosan sürgős családi ügyek intézése címén felmentést kért és kapott. (1782-ben halt meg édesapja, és ő lett utóda a Hőgyészi Uradalomban.)

III. Lipót császár (1790-92) uralma alatt 1790-ben újra szolgálatba lépett: Tolna megye főispánja lett 1793-1811.

I. Ferenc császár (1795-1835) korában a Bács megyei csatornaépítés elnöke és királyi kormánybiztosa. 1793-180l-ig készült ez a Ferenc-csatorna, „amely a tiszai és déli vidék Pesttel való közlekedésének főére lett".

 

Tolna megyei működése

Közéleti szerepléséhez tartozik két évtizedes Tolna megyei főispáni működése. Édesapja, A. György volt az első világi főispán a török idők után a megyében, őt követte Győry Ferenc (1782-85), azután Széchényi Ferenc (1785-87), és Splényi József (1787-90). Majd 1791. ápr. 15-én Jeszenszky Sándor Tolna vármegye alispánja jelenti a pécsi püspöknek, hogy a Tolna megyei főispáni tisztséget a kiváló és méltó Apponyi Antal személyével 1790. dec. 21-én betöltötték. Az 1791. máj. 10-i beiktatásra Hőgyészre hívják a püspököt.10

Hosszú pályáján mindenkor a legnagyobb megértés volt a közélet terén a megye rendjeivel, egyetlen esetet kivéve. Ez a megyei tiszti főorvos kinevezése volt, amely példátlan vihart váltott ki a vármegye történetében a főispán és a megye rendjei között.

1802-ben ugyanis Apponyi Antal egy kitűnő bécsi orvost (Mosetig Andrást) szerette volna e minőségben Tolna megyében alkalmazni, aki eddig egy bécsi kórházban elméleti és gyakorlati téren kiváló eredményt mutatott fel, különösen a szülészet és a himlőoltás terén.

A főispán jelöltjével szemben azonban a rendek az 1801-ben Szekszárdra került, de Tolna megyében ekkor már nevezetes Babits Mihályt (a költő dédapját) kívánták. Persze a hatalom győzedelmeskedett, és a megye vezetői természetesen engedelmesen fejet hajtottak a királyi leirat rendelkezése előtt, de a felülről, akaratuk ellenére rájuk küldött Mosetig Andrással — hivataláról való lemondásáig — soha meg nem békéltek. Apponyi Antal halála (1817) után Mosetig lemondott, és ettől kezdve 1830-ig Babits Mihály működött megyei tiszti főorvosként."

Ismerve Apponyi Antal egyéniségét, biztos, ebben a kérdésben is az egészségügy érdekét tartva szem előtt, viselkedett így, vagyis egy általa biztosan megfelelőnek, alkalmasnak és kiválónak ismert szakembert kívánt a megye élére állítani — egy általa kevésbé ismert és ennek megfelelően kevésbé nagynak, kiválónak tartott orvossal szemben.

Nem a hazai szakember ellen kívánta az idegent, — mutatja ezt az is, hogy amikor a reformkor a magyar nyelv használatának bevezetését hozta a hivatali közéletbe, Tolna megyében is a hivatalos jegyzökönyvek nyelve 1807-től kezdve már csak elvétve voltak latin nyelvűek. Ennek mintegy szentesítése volt 1809. márc. 15., amikor Apponyi Antal főispán, az akkori szokástól eltérően magyarul nyitotta meg a közgyűlést.12 Ez annál nagyobb jelentőségű, mert ebben a korban kevés arisztokrata állt ki a magyar nyelv mellett, különösen, ha főispánként a bécsi udvar embere volt.13

 

Tevékenysége Hőgyészen és a Hőgyészi Uradalomban

Édesapja halála (1782) után hamarosan megkezdte a kastély nagyarányú átalakítását és a kastélypark kialakítását (1784-től). Azután apja végrendeletének megfele­lően feladatot kapott, hogy Csicsóban hat szegény részére „Hospitale"-t építsen, valamint az uradalom nem-katolikus helységében katolikus templomot emeltessen. Három évvel Apponyi György halála után a végrendelet-végrehajtó Pécsi Káptalan 1785-ben sürgeti Apponyi Antalnál e két feladatának megvalósítását.14 A. Antal válaszul azt írja, hogy a hat szegényről már gondoskodás történt, rövid idő múlva a ház is elkészül számukra. Egyben megjegyzi, hogy ezt a „szegényházat" (Hospitale-t) jobban szeretné apja rendelkezésével ellentétben — a káptalan jóváhagyásával — Csicsó helyett Hőgyészen a (régi) templom mögött fölépíttetni. Csicsóban ugyanis sem rendszeres szentmise, sem orvosi ellátás nincs, azaz testi­lelki vigasz nélkül lennének. — így aztán végül is itt épült fel a Hospitale.

Ami pedig a nem-katolikus helyen való templom építését illeti: Pálfát választotta Apponyi Antal. Ennek építését azonban egyelőre hátráltatta a még Mucsiban folyó templomépítés, amit apja, György gróf halála előtti évben (1781) kezdett el. A pálfai templom 1789-ben elkészült a plébánia-lakkal együtt; 1800-tól anyakönyvezés is Pálfán történt már, addig egyházilag Pálfa Simontornyához tartozott.

1793-ban B. Varasdon is fölépült Antal gróf segítségével a templom.

Apponyi Antal Hőgyészi tevékenységét dokumentálja

— a mai Hőgyészi plébániatemplom építtetése (1790-es években indult el a felkészülés, és 1799-ben szentelték fel);

— a Hőgyészi iskola épületének felújítása (1803);

— a latin iskolai osztályok létesítése (1812), és a zeneiskola alapítása (1813);

— az emeletes „kávéház" építtetése (1805);

— a gyógyszertár létesítése (1806);

— a régi emeletes községháza fölépítése (1806);

— ezekben az években készült el az „új börtönépület" is, valamint

— a Vadaskert létesítése 1800 körül.

 

Halála, temetése

1817. márc. 17-én este 6 órakor agyvérzésben halt meg Apponyi Antal Bécsben, 66 éves korában. Előző betegeskedéséről nem tudunk. Az 1811. aug. 10-én elkészült végrendeletének megfelelően a Szent Antal kolostor templomának családi sírboltjába kívánt kerülni végső nyugvásra.

Szent Antal templom és kolostor búcsújáróhely a Segítő Szűzanya képével (mint Csicsóban). A falu neve Bacsfa (Pozsony megye; ma Szlovákiában Báč néven). Bacsfa mellett 1666-ban kezdték Páduai Szt. Antal tiszteletére a templomépítést, 1677-ben készült el. A ferences atyák tevékenységének köszönhetően Bacsfa-Szt. Antal az egész Csallóköz kedvelt temploma lett.

1749-ben Apponyi Lázár 2477 Ft-ot adott a templom tornyának újjáépítésére, és akkor került a templom homlokzatára Apponyi Lázár címere is. — 1782-ben Apponyi Lázár fia, (I.) György építtette a Szent Antal templom főoltárát köböl.

A templom alatt két kripta van. Az egyik a szerzetesek temetkezési helyéül szolgál, a másik az Apponyi család sírboltja.15

Apponyi Antal halála utáni harmadik napon (márc. 20-án) Bécsben este 7 órakor a Miasszonyunk „skótok" nevű plébániatemplomában csendben beszentelték a holt­testet, ezután a végrendelet értelmében a Pozsony megyei Szt. Antal családi kriptába szállították, ahol a templomban márc. 22-én végeztek gyászszertartást; azonkívül még Apponyban (márc. 28.) és Hőgyészen (ápr. 15.) is tartottak gyász­megemlékezést.16

 

Hagyatéka

1818-ban a fiai által történt eladás, licitálás, szinte végkiárusítás mutatja hagyatékának gazdagságát, de egyben végét is.

Halála után bécsi házában árverésen olajfestmények, rajzok, rézmetszetek, vázák és kisebb szobrok, valamint zeneművek és hangszerek keltek el összesen 56.750 Ft értékben.

A hangszerek közt két Amati hegedű és egy-egy Amati, illetve Stradivari mélyhegedű is volt.

A szobrok között egy alabástrom, hat carrarai márvány és hét ólom volt. Örökségében maradt ezüst 3482 Ft. értékben volt.

Az általa alapított híres és gazdag könyvtárról már megemlékeztünk. Ide kívánkozik még az a tény, hogy Hőgyészi könyvtáráról megmaradt kölcsönzési jegyzék szerint az 1810-es években többek között uradalmi tisztviselők, helybeli és vidéki papok szerepeltek mint kölcsönzők.17

 

Egyénisége, jellemzése

Apponyi Antal mint nagy műveltségű humanista és műkedvelő főúr, korának széles látókörű szelleme volt: műértő, műgyűjtő, műpártoló. Személyiségében értelmi nagyság, akarati erő, határozottság párosult finomsággal, eleganciával, művészi érzékkel. Korának egyik legműveltebb, tudományokat és művészeteket pártoló magyar főura volt. Erről tanúskodik híres könyvtára, képtára, zenetára. Életében az Erfurt-i Tudós Társaság tiszteletbeli tagja volt, a Bécsi Zenebarátok Egyesületének alapító tagjai között találjuk, és 1814-től 1817-ig, haláláig elnöke.

Bécsben kora zenei nagyságaival tart kapcsolatot, akik pedig az egyetemes zene legnagyobbjai közt foglalnak helyet: Haydn, Mozart, Beethoven.

J. Haydn (1732-1809) régi ismerőse volt, és az említett három zeneszerző közül leginkább vele volt szoros kapcsolata. Amikor 1784-85 telén Bécsben a szabadkőműves páholyba kérte felvételét Haydn, akkor egyik ajánlójának Apponyi Antalt kérte. — A Teremtés és Az évszakok c. Haydn oratóriumok megjelenéséhez is hozzájárult anyagilag. Az 1793-ban Apponyi Antalnak szóló ajánlással megjelent hat vonósnégyes (amelyek azóta „Apponyi-kvartettek" néven szerepelnek a zeneirodalomban) kiadásakor Apponyi 100 dukátot adott Haydn-nak azzal a kikötéssel, hogy neki dedikálva jelenjenek meg és fölöttük egy éven át ő rendelkezzék.

Két eredeti Haydn-levél is található a TmL Apponyi anyagában, amelyek egy Nanette Payer (Bayer) nevű, az Apponyiak szolgálatában álló hölgynek szólnak, aki a jelek szerint jól zongorázott.

W. A. Mozart-ot (1756-91) bécsi letelepedése után a magyar főúri társaság is hamarosan barátságába fogadta. Első és egyik legnagyobb jóakarója Apponyi Antal lett, akinek családjában Mozart igen gyakori és szívesen látott, tisztelt és csodált vendég volt.

L. van Beethoven-nel (1770-1829) is ismeretségben állt Apponyi gr. Egy kamaramuzsikálás keretében állítólag Apponyi felszólította Beethoven-t, hogy megfelelő honorárium fejében írjon számára egy vonósnégyest, „amilyet addig még egyet sem írt". Apponyi Antal, — mondja tovább Beethoven ifjúkori barátja: Fr. G. Wegeler, — kijelentette, hogy sem arra a fél éves kizárólagos tulajdonjogra nem formál igényt, amely ilyenkor a megrendelőt szokás szerint megillette, sem ajánlást nem kíván. „Ismételten emlékeztettem Beethoven-t erre a megbízásra, s erre aztán két ízben nekilátott a munkának", — vallja Wegeler. — Közeleb­bit, pontosabbat azonban nem tudunk többet erről.18

Bécs és Pozsony zeneértő és zeneszerető köreihez tartozott Antal gróf. 0 maga is „nagy zenebarát, aki igen jól hegedül, kivált pedig igaz műpártolóként tesz sokat a zenéért", — írják róla 1796-ban. Bécs műkedvelő hangversenyei sorában az ő rendezvényeinek specialitása a hegedű- és a vokális zene volt: gyakran játszottak vonósnégyest, de kórusműveket is adtak elő. Ezenfelül Apponyi Antal vette át Eszterházy Ferenc gr. szerepét azokon a barokk muzsika előadásának szentelt nagyszabású zenei rendezvényeken, amiket van Swieten br. évenként szervezett.

Az Apponyiak közül leginkább Apponyi Antal volt az, aki Hőgyészt szellemileg emelte és tette naggyá. Ezért méltó arra, hogy a Mercy-ekhez hasonlóan el ne felejtsük, hanem hálával és tisztelettel emlékezzünk rá! Mégpedig maradandóan és érzékelhetően, láthatóan, Figyelmeztetően is: tér, dombormű vagy szobor formájában!

Adottságai, képességei már iskolás korban mutatkoztak.19

A lelki, szellemi adottságok: értelem, akarat, érzelem tekintetében inkább első kettő volt nagy benne, az érzelmi és szociális vonal talán kevésbé. A nagy látókörű koncepciók, ezek megvalósítására való energia, akaraterő, a fegyelmezettség, a rend, a pontosság, a kötelességteljesítés elsőrendűen megnyilatkozott alkotásai sorában. Sokat tett Isten, egyház vonatkozásában (templomok emelésében), de anyagi és szellemi kultúra terén (iskola, zene, kastély, épületek létrehozásában), — azonban itt is mintha mindig az értelem, a becsület, a tisztesség, a kötelesség vezette volna és nem a szívbéli indulat és jóság. Valami hűvös, hideg józanság, kiegyensúlyozott klasszicitás jellemezné egyéniségét. — Még végrendeletében is szinte érzelemmentesen intézkedik három pontban: 1. magáról (testéről, lelkéről), 2. fele­ségéről, 3. gyermekeiről név nélkül egyformán, egyenlően. A végrendeletének 4. pontja nem más, mint intézkedéseinek pontos, szó szerinti végrehajtására való utasítás. Itt is ilyen fogalmazásokkal találkozunk: „kifejezett és határozott akaratom a legpontosabban legyen végrehajtva".20 Vagyonról, pénzről, birtokról történik intézkedés, szociális gondoskodása csupán ennyi: Bécs (ahol szokásos lakhelye volt) szegényei 500 Ft-ot kaptak, magyarországi birtokain élő rászorultaknak összesen 1000 Ft-ot juttatott.

Érdemes összehasonlítani édesapja Apponyi (1.) György és a III. Mercy végrendeletét az övével. Előbbiek milyen aprólékos figyelmességgel emlékeznek meg szinte minden körülöttük élő emberről, (ld. 85. o. és I. f. Mercy-ek 48. jegyzetpont)

Mindez nem annyira értékítélet óhajt lenni, hanem inkább ténymegállapítás; mert ő ezt mindig tiszta lelkiismerettel, jószándékkal, meggyőződésből tette, — de inkább értelmével, mint a szívével.

Energikus, erélyes, határozott egyéniségére vallanak stílusában előforduló utalások: „most azonnal ...", és ez számtalan változatban jelenik meg. Továbbá gondosságát, alaposságát érzékeltető kifejezései, mint pl. „minden igyekezetet és komoly­ságot igénybe venni".21

Mindennek maga jár utána az intézkedésekben. Sok írás maradt tőle, de sokszor hivatkozik a szóbelileg adott utasításokra is.

Jellemző az ő mindenre kiterjedő gondoskodására, hogy három fiának bécsi taníttatásáról és neveltetéséről való papírjai, levelei is megmaradtak. Érdekes betekintést nyújtanak ezek nemcsak a gyerekek lelkébe és egyéniségébe, hanem a tanárok által adott jellemzésbe, és az akkori tantárgyak világába is.

Följegyzéseiben otthoni becenevükön említi fiait: George (Zsorzs), Toni és Pepi / Josef; a család a 20. századig így ismeri Lengyel első Apponyi földesurát, Apponyi Józsefet: Pepi bácsi.22

 

Apponyi Antal gyermekei, utódai

Kilenc gyermeke közül halálakor három fiú és négy leány élt.

A három életben maradt fiú is Bécsben tanult, mégpedig a Theresianumban, ahol apjuk is nevelődött. Apponyi Sándornak az OSzKK-ban levő családtörténeti följegyzései szerint a fiuk mindössze egy évig voltak a Theresianum-ban (1797-98), a továbbiakban privát oktatásban, nevelésben részesültek. Fizikát, botanikát, történelmet, régiséget, esztétikát, olasz, francia és magyar nyelvet tanultak. Ez utóbbit gyengén tudják, írják magyar nyelvű gyakorlólevelükben („bátorkodok Nagyságos Uram Atyámnak magyar levelet írni, ámbár ebben a nyelvben egészlen tökéletes nem vagyok is", — írja a második fiú: Antal). Németet nem tanulnak, mert ez az anyanyelvük.

Három fia közül leginkább a másodszülött: Antal volt apjához mérhető, de ő egyrészt diplomata pályán külföldön töltötte életét, másrészt az uradalom felosztásánál nem rá esett a Hőgyészi rész, hanem az elsőszülött Györgyre.

Apponyi Antal későbbi utódai között fel-feltűnik nagyobb egyéniség, de ők már mind Hőgyészen kívül élnek és tevékenykednek, (ld. 84-85. o.)

Apponyi Antal halálával későbbi utódai között fel-felbukkan nagyobb egyéniség, de ők már mind Hőgyészen kívül élnek és tevékenykednek.

Apponyi Antal halálával nemcsak a teljes nagy Hőgyészi Uradalom bomlott részekre 1817-ben, létrejötte után egy évszázadra — 1722-től számítva —, hanem Hőgyészen, mint az uradalom központjában is megcsappant az eddigi szellemi, művészi (iskolai, zenei) élet.

A többi Hőgyészi Apponyiról megközelítően sem tudunk együttvéve és összességében mondani, mint Apponyi (I.) Antalról.

 

c) APPONYI (II.) GYÖRGY 1780-1817-1849

 

 

 

Pozsonyban született 1780. jún. 3-án, és 1849. aug. 3-án halt meg, de nem tudjuk, hol, és azt sem, hova temették. Bécsben kötött házasságot 1802. nov. 15-én Zichy Annával, aki 1780. jan. 24-én született és Pozsonyban halt meg 1866. nov. 28-án.

Mint elsőszülött, ő örökölte a Hőgyészi uradalmi részt, a Felvidéken pedig Eberhard birtokát. Császári kamarás és tábornok volt. Az ő jelentősége messze eltörpül édesapja nagysága mellett. Mutatja ezt az Országos Széchényi Könyvtárnak az a levele, amely válasz volt arra a kérelemre, hogy küldjenek Apponyi (II.) Györgyről fénymásolatot arcképéről. „Mind saját könyvtárunkban, mind a számba jövő gyűj­teményekben utánanéztünk, illetve ez ügyben eljártunk, érdeklődtünk. Sem könyvtárunk, sem a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti arcképcsarnoka, sem más gyűjtemények állományában ... A. Györgyről semmiféle képes ábrázolást nem találtunk. — Miután pedig nevezett említést érdemlő közéleti vagy irodalmi tevékenységet nem fejtett ki, életéről közelebbi lexikográfiai adatokkal nem rendelkezünk. Feltételezzük, hogy erről az Apponyi Györgyről eddigi tudomásunk szerint nem maradt fenn képes ábrázolás az utókorra"."

Ha ez utóbbi nem is felel meg a valóságnak, mert azért akadt róla kép, — mindenesetre a közéleti vagy szellemi tevékenysége nem volt említésre méltó.

Kerekesházy József Apponyi Albertről szóló könyvében (Bp. 1943) a 32. old. után található róla kép, ahol ez áll: eredeti festmény a budavári Apponyi-palotában. Ugyanez a kép Apponyi (II.) Károly (fi 959) birtokában is volt Pálfán.

Azt is tudjuk Apponyi (II.) Györgyről, hogy amikor 1810-ben gyűjtést indítottak a „Magyar Jádzó Társaságnak a hazai nyelv ápolására", akkor ő 1820-ban 500 Ft-ot ajánlott meg (az egész földvári járásból 1821. dec-ig 431 Ft jött össze).24

Nevezetes viszont Hőgyész életében az ő Hőgyészi birtoklása idején Liszt Ferenc látogatása nála a Hőgyészi kastélyban. Ennek háttere, hogy II. György öccse, II. Antal (1782-1852) diplomata volt, és 1826-49-ig párizsi követ. Liszt Ferencnek, az akkor Párizsban élő csodagyermeknek és a későbbi ifjú Lisztnek is II. Antal a fele­ségével együtt (Nogarola Teréz) nagy pártfogója volt. Szalonjukban Liszt gyakran megfordult. Nem csoda tehát, hogy amikor Liszt F. az akkori Tolna megyei alispánnak, Augusz Antalnak vendége volt Szekszárdon, azon alkalommal Liszt az ő párizsi mecénásának, jótevőjének a bátyját is meglátogatta Hőgyészen 1846. okt. 15-én.

Liszt 1846. okt. 13-án érkezett Szekszárdra, vendéglátójához, Augusz Antal alispánhoz. „A következő napokon vendéglátogatásokat tettek a vármegye előkelő­ségeinél. Egy ilyen látogatás Hőgyészen okt. 15-én id. Apponyi György kastélyá­ban majdnem szerencsétlenséggel végződött.

Erről a balesetről Frankenburg Adolf lapjában az „Életképek"-ben B. aláírással a következőket olvashatjuk: »A napokban majd szomorú sors érte Liszt urat. Ugyanis Augusz Antal Alispányunkkal, kinek ezen nagy férfiú ittlétét, nyert műélveket, s némely sínlődő intézeteink pénzalapján tett segélyt köszönhetjük, szomszéd Viczay s Apponyi grófoknál lévén, hazafelé jöttükben egy árokba dűltek, sérülésük azonban, hála Istennek, sem volt tetemes, s éji kalandoraink a kocsiból kieviczkélve, minthogy annak helyrehozásáról szó sem lehetett, egy közellevő molnár rázós kocsiján döcögtették be Szekszárdra a világ legdrágább Lisztjét«.25

A művésznek szerencsére csekély horzsoláson kívül semmi baja nem esett.26

1991. okt. 23-án a Hőgyészi Kastélynapok rendezvénye alkalmával a Hőgyészi kastély helyreállított kápolnája előterében emléktáblát helyeztek el: Liszt születésének 180. évfordulója, valamint Hőgyészen járta után a 145. évforduló alkalmá­ból.

Apponyi II. György feleségéről (Zichy Anna) így emlékezik az unoka: Apponyi Albert:

„Nagyanyám neveltetése a francia forradalmat megelőző évekbe esett, abba az időbe, amikor Európa előkelő körében francia szellem uralkodott... Előszeretettel beszélt franciául, de magyarul — mint Zichy-lány, egyik legrégebbi magyar családhoz tartozott — bizony egy szót sem értett. Ez volt a Mária Terézia korabeli arisztokrácia stílusa..."27

Apponyi Albert is németül írta e könyvét, az az Apponyi Albert, akinek 20. század eleji, nem nagyon jó hírű iskolai törvényei meglehetősen nemzetiségellenesek voltak.

Egyébként a csallóközi, Pozsony melletti Eberhard volt idős korában Zichy Anna özvegyi rezidenciája. Szívesen látta itt egy-két hétre a családtagokat, de hogy valakivel megossza ott uralmát, arról nem akart hallani, — írja Apponyi Albert.

Eberhard-ot mint az Apponyi-birtok tartozékát már I. György említi 1778. évi végrendeletében. Amikor fia, I. Antal halála (1817) után Hőgyészt és Eberhard-ot Apponyi Antal elsőszülött fia, II. György örökölte, ennek felesége, Zichy Anna igen megkedvelte, és itt rendezkedett be özvegysége idejében, és tette a csallóközi Apponyi-birtok központjává.

Annál meglepőbb, hogy mégse ide temették. Csak azt tudjuk, hogy Zichy Anna Pozsonyban halt meg 1866. nov. 28-án. De Eberhardon, az ottani családi sírboltban nem ö pihen, sem férje, II. György, hanem az ő két fiuk: Apponyi I. Károly, aki apjának utóda lett Hőgyészen, feleségével: Klebelsberg Leopoldinával; — és Apponyi III. György, feleségével: Sztáray Júliával (Apponyi Albert szülei).

Apponyi I. Antal halálakor (1817) a Hőgyészi Uradalom felosztásánál Apponyi II. György Hőgyész és Eberhard ura; halála (1849) után az ő első fia: I. Károly kapta Hőgyészt, a második fiú: III. György Eberhard-ot.

Apponyinénak (Zichy Annának) Hőgyészen is maradt emléke: 1844-ben a Szakály-Csicsó-i horhó fölötti emelvényen álló régi kereszt felújításához járult hozzá, azzal, hogy a Hőgyészi plébános gondja legyen e keresztet mindig jó állapotban tartani. 1856-ban a Hőgyészi plébániatemplom épületének, orgonájának és harangjainak fenntartására 4000 Ft-os alapítványt létesített. Ezenkívül az 1894. évi leltár szerint a templomnak miseruhát és a misekönyv számára oltárvánkost adományozott.

Apponyi II. György és Zichy Anna házasságából született:

— Leopoldina (1804), aki br. Frankenstein Károlyné lett;

— Károly (1805), az utód Hőgyészen;

— Franciska (1807) a későbbi gr. Szapáry Sándorné;

— György (1808-1899), gr. Sztáray Júlia férje; a kancellár, politikus, Apponyi Albert apja.

 

d) APPONYI (I.) KÁROLY 1805-1849-1890

 

 

 

Pozsonyban született 1805. dec. 26-án; Bécsben halt meg 1890. dec. 30-án; házasságot kötött 1847. júl. 29-én Klebelsberg Leopoldinával, aki 1817. szept. 28-án született, és 1908. jan. 2-án halt meg Bécsben.

Apponyi Károly hosszúra nyúlt életéről (85 évet élt) nem sokat tudunk. Katonai pályára lépett és mint katonatiszt szolgált az osztrák hadseregben. Az 1848-as olasz háborúban tábornokságig vitte. Az 1849-es tavaszi hadjáratok idején Komárom várában is mint tábornok (parancsnok-helyettes) teljesített szolgálatot. A vár feladása miatt kegyvesztett lett a bécsi udvarnál.

Nyugalomba vonulása után visszavonultan élt kedvelt tartózkodási helyén: Bécsben és Badenben. Minden nyáron Hőgyészi kastélyában töltött néhány hetet, esetleg egy-két hónapot.

 Hőgyészt, Bátaapátit örökli, majd nagybátyjától (a lengyeli A. Józseftől, aki 1863-ban halt meg, és akinek nem volt fiú-örököse) megszerzi Pálfát.

 Hőgyészi tartózkodásának emlékei közé tartozik, hogy 1885 májusában, amikor a Kálvária-hegyen, a Kolozsvári utca végén fölállítják és megáldják a három kőkeresztet, Károly, mint az akkori kegyúr, maga is gyalogosan vett részt a körmeneten, ahogy Streicher Péter plébános írja a plébániatörténetben: mint „80 éves igazi jámbor és buzgó ember".

1883-ban, amikor óvodát és leányiskolát vezető apácák jönnek Hőgyészre, Apponyi Károly otthont biztosít számukra: emeletes uradalmi házát, a valamikori börtön épületét engedte át nekik iskolai használatra és a nővérek zárdájának való átalakítással. Már előzőleg, 1869-ben 200 Ft-os alapítványt tett a Hőgyészi rk. iskola javára.

Jelleme és jótékonykodása által közbecsülést és szeretetet vívott ki magának.

Feleségével együtt Eberhard-on, a csallóközi birtok temető-kápolnájában temették el. Itt nyugszik rajtuk kívül Apponyi Károly öccse: III. György (1808-99), és ennek felesége, Sztáray Júlia (1820-71), Apponyi Albert szülei.

Apponyi I. Károly házasságából csak egy gyermek született: Géza.

 

e) APPONYI GÉZA VIKTOR 1853-1890-1927

 

 

 

A. Géza egyetlen fia és örököse (1.) Károlynak, így a birtok egyben maradt: Hőgyész, Pálfa, Bátaapáti és az ezekhez tartozó kisebb helységek, puszták.

A. Géza Bécsben született 1853. febr. 16; Hőgyészen halt meg 1927. febr. 17. Házasságkötése Bécsben volt 1876-ban Széchenyi Paulával, aki a Sopron megyei Ivánban született 1854-ben, és Hőgyészen halt meg 1928-ban.

A. Géza középiskolái elvégzése után jogot hallgatott, majd átvette a pálfai uradalom irányítását.

Császári és királyi kamarás lett (1881), a főrendházi tag és 1906. ápr. 25-től Tolna megye főispánja, és mint ilyen 1909-ben valóságos belső titkos tanácsos.

Házasságkötése Bécsben a skótok kápolnájában volt, ahol annak idején dédapját (I.) Antalt fölravatalozták. Előzőleg Hőgyészen háromszoros házassági hirdetés volt a templomban és hivatalos egyházi elbocsátást is kaptak a bécsi házasságkötéshez. Öt nap múlva (szept. 29-én) a déli órákban történt az ünnepélyes bevonulás Hőgyészre, lobogók, fáklyás menet, beszédek kíséretében és a dalárda szereplésével. Így örökíti meg ezt az eseményt az akkori plébános, Hunyady Károly a plébániatörténetben.

Géza is gyarapította az uradalom birtokát, amennyiben 1912-ben megvásárolta rokonától, A. Sándortól, a lengyeli földbirtokostól Alsó- és Felső Rácegrest.

Élete nagy részét Hőgyészen töltötte, 1890-ben renováltatta a Hőgyészi kastélyt. Itteni szereplése és működése nagyrészt az iskolaüggyel kapcsolatos.

— 1920. aug. 7-én felajánlotta az addigi óvoda- és leányiskola uradalmi épületét (a valamikori börtönépületet) a polgári iskola helységeinek céljára az új polgári épületének elkészültéig.

— De már előtte, 1902-3-ban, az apácák eltávoztával az iskolaszéki ülésen is felajánlotta már az épületet iskola céljára úgy, hogy vállalta a fenntartási költségeket, a karbantartást, a személyi és dologi kiadásokat (a tanítónő fizetését, a fűtés és világítás költségeit).

— Jelen volt 1896. máj. 9-én, a millénium alkalmával rendezett ünnepélyen.

— Az 1890. ápr. 27-én alapított Tűzoltó Egyesület alapító tagjai között volt, egyben az elnöki tisztet is ő töltötte be.

Apponyi Géza és Széchenyi Paula gyermekei:

— Mária (Irma) 1877-ben született Bécsben; a későbbi Liechtenstein Frigyesné (1897 óta);

— Károly 1878-ban született Hőgyészen, később Pálfa ura;

— Alice 1879-ben született Hőgyészen; házasságkötése is Hőgyészen volt 1901. dec. 15-én gr. Forni Pállal.

— Rudolf 1882-ben született Hőgyészen, itt is lakott sokáig;

— Gizella 1886-ban született; esküvője gr. Rubido Zichy Ivánnal 1916-ban szűkebb családi körben Hőgyészen volt

 

APPONYI (II) KÁROLY 1878-1959

 

 

 

Ő az utolsó Apponyi a Hőgyészi Uradalomban, de már nem Hőgyészen lakott. Itt született (1878. aug. 28-án) és itt keresztelték másnap Carolus Maria Géza August néven. Bécsben kötött házasságot 1908. jan. 25-én Aglea Windisch-Graetz-cel, aki 1887. jan. 11-én született Tachau-ban. *

A. Károly katonai pályára készült és az I. világháborúban mint vezérkari tiszt teljesített szolgálatot. Vezérkari alezredesként vonult nyugállományba, de nyugdíjáról lemondott.

I. világháború során apja pálfai birtokára ment intézői, gazdatiszti minőségben, hasonlóan apjához, Gézához, aki ugyanezt tette itt Pálfán annak idején. — Pálfa és környéke megtetszett Károly grófnak, annál is inkább, minthogy szerette a lovakat és ez a vidék az ö szemében erre kitűnő terep volt. Így az uradalom osztozkodásánál apja halála (1927) után Károly nem reflektált Hőgyészre. Övé lett tehát Pálfa és Rácegres egy része. Tekintve azonban, hogy a majorátus őt illette, a Hőgyészi kastély, továbbá Bátaapáti övé maradt.

Gyermekei közül két fia (Géza és Sándor) a II. világháború áldozatai lettek, másik két gyermeke (Gabriella és Alfréd) külföldön élnek.

1945 után Károly gr. földi élete napjait egy falu végi parasztházban fejezte be Pálfán, minthogy kastélyából kilakoltatták. A pálfai köztemetőben helyezték végső nyugalomra 1959-ben.

Ma sem a családi sírboltban nyugszik, csak fejfáját cserélték fel maradandóbb anyagú köre. Sírkövén ennyi áll:

APPONYI KÁROLY

1878-1959

Nyugodjék békében!

Vele szállt sírba az Apponyi Uradalom utolsó földesura Tolna megyében.

*       *       *

 

APPONYI RUDOLF

Róla is megemlékezünk itt, mert tulajdonképpen ő is Hőgyészi Apponyinak számít. Nem­csak mert itt született (1882. márc. 12.; 1899. okt. 8-án a kastélykápolnában külön bérmálta Hettyei Sámuel pécsi püspök A. Rudolfot, A. Géza és Széchenyi Paula 17 éves fiát, a bérmaapa gr. Apponyi Sándor volt); hanem itt lakott sokáig és birtokolt is. A Széchenyi u. bal oldali első, emeletes háza, az úgynevezett „kis kastély" is állítólag neki készült.

Gimnáziumi tanulmányait Pozsonyban és Veszprémben végezte, az egyetemet Budapesten és Kolozsvárott (jogi doktorátust szerzett).

1906-ban a király személye körüli minisztériumban dolgozott; 1914-ben katona lett és két évi frontszolgálat után Stockholmban a katonai attasé mellett teljesít szolgálatot a Monarchia külképviseletében. Wekerle Sándor miniszterelnöksége idején, az I. világháború alatt az összeomlásig Tolna megye főispánja.

1915. jan. 15-én kötött házasságot Bécsben br. Holtz Franciskával (sz. Bécs, 1884. szept. 11.), — miután ennek első házasságát br. Born Károllyal 1913. szept-ben polgárilag, 1914. jan-ban pedig egyházilag érvénytelenítették.

*       *       *

Az utolsó Apponyi-család (A. Géza és felesége) sokat tartózkodott Hőgyészen. Majdnem minden gyermekük itt született, ami az előbbi Apponyiaknál ritkán for­dult elő. Keresztelése, házasságkötése is többjüknek itt volt. El lehet mondeni, hogy köztiszteletnek és közszeretetnek örvendett Hőgyészen a grófi pár.

Az utolsó Apponyi földesúr-házaspár itt is halt meg, és haló poraikban is itt maradtak.

Apponyi Géza 1927. febr. 17-én halt meg 74 éves korában tüdőgyulladásban. Felesége csaknem pontosan egy évre rá, 1928. febr. 20-án követte. Mindkettő szentségekkel ellátva halt meg, és Virág Ferenc pécsi püspök kíséretében helyezték őket a kastélykerti mauzóleumba. Onnan 1962. dec. 15-én jutottak a csicsói kápolna kriptájába A. I. C. A. Mercy d'Argenteau hamvai mellé.

Így pihennek együtt a Mercy-ek és Apponyiak képviselői. Mindkét család részéről éppen azok, akik legtöbbet tartózkodtak Hőgyészen.

Ezzel véget ért az Apponyiak Hőgyészi működése.

Az történt ugyanis, hogy Apponyi Géza elsőszülött gyermeke lány volt (Mária, Irma), a másodszülött fiú (A. II. Károly). Ez persze máskor is előfordult (pl. II. György — 1780-1949 — esetében), továbbá Apponyi József családjában. Neki csak leány-utóda volt, és szinte kínosan vigyázott, hogy Apponyi néven és kézen maradjon birtoka. Ezért egyetlen leányát pénzben fizette ki, és unokaöccsei, az Apponyi-fiúk örökölték birtokát, a lengyeli uradalmat. — Így tett Apponyi Sándor (1844-1925) is: gyermektelen lévén, sem húgára, sem sógorára, hanem (méltatlan) unokaöccse viselkedése után helyette inkább a Magyar Nemzeti Múzeumra hagyta mindenét.

Most azonban a Hőgyészi Apponyiaknál az történt, hogy az elsőszülött Apponyi-leánynak (Mária) Liechtenstein Frigyessel kötött házassága révén a Hőgyészi birtok a Liechtenstein családra szállt.

 

APPONYI-LIECHTENSTEIN család

Tulajdonképpen új szakasz kezdődött a birtoklásban a Liechtenstein család révén. Ez azonban egyrészt az Apponyiak oldalága volt, másrészt csak egyetlen képviselője élt már csak itt alig két évtizedig, a II. világháború végéig.

Johann Adam Liechtenstein herceg 1699-ben 115.000 rajnai Ft-ért vette meg a hercegség mai területének egy részét. A mai teljes Liechtenstein-állam 1712-ben létesült. VI. Károly császár 1718-ban birodalmi hercegségnek minősítette és adta a nevet a családról.

Ma Európában az utolsó német nyelvű monarchia. Liechtenstein hercegség európai „mini-állam" (158 négyzetkilométer és 20.000 lakos; rk. vallású alemann törzsű németek). Az állam nagyjából akkora, mint Monaco, San Marino és a Vatikánváros együtt. Ausztria és Svájc által határolt ország, amelynek tulajdonképpen még saját neve sincs. Az ország az uralkodó hercegi család nevét viseli: Liechtenstein.

Az uralkodó hercegek hosszú ideig a bécsi udvarban és a családi birtokon éltek, nem is léptek a hercegség területére.

A főváros Vaduz mintegy 5000 lakosú székhely, ahol az ország lakosságának majd­nem egynegyed része él. Az ország egynegyede erdő, egynegyede legelő, egynegyede mezőgazdasági terület, és egynegyednél kevesebb a használhatatlan sziklás hegy. Közel 3 %-a beépített terület.

A hercegi család egyik ága honosítás útján magyar főnemesi jogokat kapott, és birtokai is voltak Magyarországon. Egy Liechtenstein tábornok 1848/49-ben a magyar szabadságharc ellen küzdött Windischgraetz egyik parancsnokaként. Dessewffy tábornok ez előtt a Liech­tenstein előtt tette le a fegyvert annak ellenében, hogy nem esik bántódása. Haynau mégis kivégeztette Aradon a 13 között.

A Hőgyészre került Liechtenstein-ek lojális, békés, rokonszenves emberek voltak.

A család egyenes ágán, a legidősebb testvér mindig az uralkodó herceg, és ennek címe: Fürst; a többi testvér és az oldalágiak a Prinz címet viselik. Így az uralkodó herceg, Franz Josef Fürst und Regierer des Hauses von und zu Liechtenstein adta 1972-ben a gyászjelentest unokatestvéréről, Hőgyész utolsó nagybirtokosáról és kegyuráról, Prinz Alfred Liechtenstein-ről (vom Hinscheiden seines Cousins Seiner Durchlaucht Alfred Prinz von und zu Liechtenstein).

 

 

 

LIECHTENSTEIN ALFRÉD 1900-1927-1945 1972

 

 

 

Az utolsó Hőgyészi földesúr 1900-ban született Pozsonyban; Bécsújhelyen érettségizett; 1923-ban végzett Prágában a német műegyetem mezőgazdasági osztályán mint mezőgazdasági mérnök. Ezt követően németországi, ausztriai és csehországi családi birtokokon gazdálkodott; 1928 óta a hőgyészi 2160 kat. holdnyi uradalom birtokosa és vezetője, valamint a hőgyészi templom kegyura.

Szülei: Friedrich Prinz von und zu Liechtenstein (sz. 1871-ben Aradon), osztrák-magyar tábornok, egy ideig attasé volt Londonban. Édesanyja: Apponyi Mária Irma (Bécsben született 1877. máj. 24.). Bécsben kötöttek házasságot 1897. okt. 17-én, és Rosegg-ben (Karintia) éltek.

Liechtenstein Alfréd herceg 1928-ban kötött házasságot Ungarschitz-ben (Csehország). Felesége: Polixena Collalto e San Salvatore grófnő (apja: Manfred Collalto, — anyja: Tekla Ysenburg); 1905. okt. 16-án született Teschendorf-ban; 1984. aug. 11-én halt meg Conegliano-ban.

Liechtenstein Alfréd 1972. márc. 29-én halt meg Klagenfurt-ban. Mindketten Rosegg temetőjében nyugszanak.

Rosegg, helység Karintiában (Ausztria). Ma formás Liechtenstein-kastély található Rosegg-ben, ahol Alfred fia, Prinz Alexander lakik, de Vaduz-ban is van lakása.

Alfred Liechtenstein és Polixena Collalto gyermekei:

Alexander, született Bécsben 1929-ben; középiskoláit a budapesti Rákóczianumban végezte, majd Erdőgazdasági Főiskolát végzett. Házasságot kötött Josephine Prinzessin Löwenstein-Wertheim-Rosenberggel 1961-ben Bronnbachban (Németország); gyermekeik: Christian, Stephan, Emmanuel.

Elisabeth, Bécsben született 1932-ben; házasságot kötött Riccardo Winspeare-Guicardi br-val; Rosegg-ben laknak. Elisabeth háziasszony és három gyermek anyja: Clara, Edoardo, Francesco.

Franz ugyancsak Bécsben született 1935-ben, és 1987-ben meghalt Rosegg-ben.

Amikor Liechtenstein Alfréd Hőgyészen átvette a birtokot (1927-28-ban), a nagykastély nem neki jutott osztályrészül, hanem nagybátyjának, Apponyi II. Károly­nak, aki viszont Pálfán birtokolt. De a nagykastély quadrum-épületét Liechtenstein A. a karbantartás anyagi gondjai miatt sem kívánta vagy tudta átvenni. Ezért az ősi emeletes uradalmi tisztviselő-épületet, amely az idők folyamán a prefektusi ház és a kancellária épülete is volt, — ezt alakíttatták át lakásul. Azóta lett ez a közismert neve: a hercegi kastély.

A község népe tisztelte, becsülte őket egyszerűségük, természetességük miatt, és általános rokonszenv övezte őket. Tudatosan nevelték gyermekeiket is ilyen szellemben: azt akarták, hogy születésük ne emeljen mesterséges válaszfalat a falu gyermekei, kis barátaik és játszótársaik közé. Alexander a Rákócziánum-ban végzi a gimnáziumot, Elisabeth a Hőgyészi polgári iskolát járja, és egyáltalán nem volt kivételezett a bizonyítványa; Franz az elemi iskolát is helyben végzi. — Nem egy uradalmi tisztviselő család nagyobb urat játszott mellettük!

A II. világháború után Alfred Liechtenstein herceg egy ideig fuvaroskodik, miután mindenéből kiforgatták; majdnem őt is a Szovjet-be vitték „malenkij robot"-ra. A család már előbb külföldre menekült: anya és a három gyerek 1944 őszén ment Hőgyészről Vaduz-ba. Az apa, Alfréd 1946 telén ment utánuk; 1951-ben Roseggbe költöztek, amikor Alfred herceg ott átvette az apai birtokot.

Alexander Liechtenstein, aki kitűnően beszél magyarul, rendszeresen tér vissza Magyarországra és főleg Hőgyészre, gyermekévei színhelyére.28

 

AZ APPONYIAK CSALÁDFÁJA

Lázár (1695 puer, 1718 br, 1739 gr. † 1758
György
(1722-1782)
Antal
(1751-1817)
 
György 1780-1849
 Hőgyész-Eberhard
Antal 1782-1852
Kölesd-N. Appony
József 1784-1863
Lengyel (= Pálfa)
Szentgyörgyúr
Károly
1805-90
 Hőgyész-Pálfa
György
1808-99
Eberhard
Rudolf 1812-76
Kölesd-Lengyel
Gyula 1816-57 Karolina 1814-86
Collalto Edéné
Géza
1853-1927
 Hőgyész-Pálfa
Albert
1846-1933
Sándor
1844-1925
Lengyel
Lajos
1849-1909
N.Appony
Antal
1852
 
Mária
1877
 Hőgyész
Károly
1878
Pálfa
Rudolf
1882
 Hőgyész
György
1898
  Gyula
1873
Antal
1877
Antal
1883
 
Mária férje: Liechtenstein Frigyes        
Liechtenstein Alfréd 1927-45    

 

5. A Hőgyészi Uradalom szétforgácsolódása

A Mercy-ektől vásárolt Hőgyészi Uradalomhoz az Apponyiak idejében Lengyel falu és Tésla puszta, valamint Lázi erdőség került a birtokhoz, továbbá Kápolna, Tabód és Juhé puszták.

Lengyel és Tésla

1688-1701 Amade Ádám birtokai közt szerepel,

1723 Amade Antal, József és Ádám Lengyelt és Téslát Dávid Lászlónak zálogba adta,

1724 Dávid László ugyanígy továbbadta Baranyai Lászlónak, 1724 Baranyai László, ahogy ő birtokolta, Mercy-nek adta,

1729 Visitatio Canonica szerint Lengyel Hőgyész fíliája,

1732-40 Constriptio Domestica-ban Lengyel a Hőgyészi uradalom tartozékaként szerepel,

1755-től már nem (1741 -54 való kötetek hiányoznak),

1767 az országos úrbéri rendelkezéskor Birisics Mihályé,

1805 Apponyi Antal megveszi Amade Antaltól és Ferenctől.29

Kápolna Medina határrésze. A 19. század második felében került az Apponyiak Hőgyészi Uradalmához.

Tabód és Juhé is a 19. század második felében jutott az Apponyiak birtokába.

Láziban az erdőségeket Papd és Cél puszták szomszédságában Apponyi (I.) Antal kárpótlásul kapta 1783-ban Eszterházy Miklós hg-től. (Id. Hőgyész 1. k. 200-201. o.; és itt: Bevezető fejezet 27. o.)

A Hőgyészi Uradalom 1817-ig maradt egyben, a Mercy-ek után a birtokvásárló Apponyi (I.) György és fia (I.) Antal életében. Utóbbinak 1817-ben bekövetkezett halálakor készült összeírás volt a Hőgyészi Uradalom utolsó nagy „seregszemléje", amely részletes leírással készült. Az egész birtoktest ezután Antal három fia között került felosztásra.

Szinte érthetetlen, hogy az egész uradalom miért bomlik, oszlik, darabolódik fel, annak ellenére, hogy hitbizományi birtok volt. A hitbizomány (fideicomissum) pedig éppen a földtulajdon szétaprózódását akarta megakadályozni.

A hitbizományi birtokot tilos volt teljesen vagy részben elidegeníteni, eladni, elajándékozni, a családon belül felosztani. A fideicomissarius, azaz az örökhagyományos magának a jószágnak nem tulajdonosa volt, hanem csak hasznát vehette holta napjáig, azzal a kötelezettséggel, hogy az utána következő örökhagyományos számára azt egész mivoltában kellett megtartani.

Apponyi Lázár 1750. III. 7-én a pozsonyi káptalan előtt elsőszülöttségi hitbizományt alapított.30

Apponyi Antal halála után így került szétosztásra a birtok:

(II.) György a Hőgyész-i részt kapta 9 faluval az ezekhez tartozó pusztákkal. Észa­kon a Felvidéken pedig Eberhard-ot a hozzá tartozó helységekkel.

(II.) Antal, a másodszülött fiú a Kölesd-i részt örökli 5 faluval ugyancsak pusztákkal, és északon Appony helységet az odavaló községekkel és pusztákkal.

József, a harmadik fiú a Pálfa-i részt kapja 10 faluval és ezeknél lévő pusztákat, valamint a Felvidéken Szentgyörgyúr uradalmát a vele való helységekkel.

(A helységek nevének részletes felsorolását ld. I. fejezet B. Apponyiak b) Az Apponyi birtok 79-80. o.)

A szétosztáskor tehát a Hőgyészi Uradalom (Domínium Hőgyész) és a felvidéki birtokok (Bona Superiora) érték-arányos megosztása történt. A felvidéki birtok kb. 30 helységgel fele részben Nyitra, másik fele Pozsony megyében feküdt, de területben és épületek értékében még egy harmadát sem tette a Tolna megyei uradalomnak.31

Később a család tagjai kezén mindinkább felaprózódott a valamikori nagy kiterjedésű birtok: 1867-ben már csak az alábbiak tartoztak a Hőgyészi részhez: Hőgyész, Dúzs, Kalaznó, D.Berény, F.Nána, B.Varasd (e pusztákkal: Csicsó, Csernyéd, N.Tormás). Ekkor még két új puszta neve is feltűnik: Kápolna (Medina mellett) és Tabód.

Végül 1927-ben Apponyi Géza halálával az anyai ágon Apponyi származású Liechtenstein Alfréd hg. kapta a hőgyészi részt (mivel anyja, Apponyi Mária, Irma az elsőszülött volt), de a Hőgyészi kastély nélkül. A másodszülött gyermek: Apponyi (II.) Károly a Hőgyészi kastélyt örökölte és a pálfai uradalmat. így lett az a felemás helyzet, hogy Liechtenstein Hőgyész birtokosa lett a kastély nélkül, Apponyi Károlynak viszont a Hőgyészi kastély jutott a Hőgyészi birtok nélkül.

Apponyi Géza többi gyermeke közül:

Apponyi Rudolfé lett: Kápolna, Tormás, Szállás (erdő);

Apponyi Alice (Forni Pálné) testvéreivel ellentétben pénzben lett kifizetve;

Apponyi Gizella (Rubido-Zichy Ivánné ekkor már nem élt, helyette leánya: Rubido-Zichy Paula, gr. Erdődy Pálné) örökölte a Juhé-i szeszgyárat (48 szeszgyári részvényt), és a csibrák-dúzsi erdőt.

Apponyi (I.) Antal harmadik fia, József lakóhelyéül nem Pálfát választotta, hanem Lengyelt, ami apjuk (I.) Antal idejében került a br. Amadé családtól a Högyészi Uradalomhoz. Itt emeletes kastély is volt, Pálfán viszont csak többszobás épület. Apponyi József egyetlen leányát, Karolinát (később hg. Collalto Eduárd felesége) azért, hogy a birtok Apponyi néven és kézben maradjon, — pénzben fizette ki leányát. Lengyeli uradalmát pedig bátyja (II.) Antal, a kölesdi rész birtokosának két fiára hagyta. így egyesült a kölesdi és a lengyeli birtokrész. Ebből idővel két birtok került a Hőgyészi részhez: Pálfa (1880) és Rácegres (1912).

 

6. Jelentős Apponyi családtagok Hőgyészen kívül

a) Régebbi nevezetes Apponyiak

Apponyi Balázs, 17. századi latin költő, Bars megyei főispán. Körülírásos latin fordítás­ban, Horatius-i versmértékbe szedte a 150 zsoltárt; 1624-ben Bécsben kiadatta és II. Ferdinánd királynak ajánlotta. Meghalt 1637 körül.

Apponyi József S.J. jezsuita tanár. Apponyi Lázár fia, 1718 körül született és 1787-ben halt meg Sziléziában. Középiskolában és egyetemen tanított filozófiát, matematikát, fizikát, 1754-55-ben a Theresianum-ban is. A rend feloszlatása után tábori lelkész lett.

Apponyi János, akit szentnek tartottak. Az 1753. évi Klímó püspök egyházlátogatása alkalmával említik, hogy az Ireg-i templom falán egy bizonyos boldog Apponyi János képe is látható. (Brüsztle III. 142-143. old.)

 

b) Hőgyészen kívüli, de a Hőgyészi ágból származó híres Apponyiak

Apponyi (II.) Antal (1782-1852) diplomata, követ a Vatikánban 1816-17, majd 1820-26; azután Párizsban 1826-49. Itt Liszt F. pártfogója. Apjától ö örökölte az Apponyi könyvtárat. Apponyi (I.) Antal három fia közül ő volt a legtehetségesebb. A birtok szétosztása után a kölesdi rész ura.

- Apponyi Sándor (1844-1925; előbbi unokája). Igen híres és jelentős a „Hungarica" gyűjteménye; a 15-18. századi magyarországi vonatkozású külföldi nyomtatványok. Magyar szerzőknek nem magyar nyelven írt, a haza határain kívül megjelent munkáit, valamint idegen íróknak Magyarországra vonatkozó vagy magyaroknak ajánlott külföldön nyomtatott műveit gyűjtötte.

A. Sándor gyermektelen maradt. Halála (1925) után híres gyűjteménye, a „Hungarica", végrendelkezése szerint (1924) a Magyar Nemzeti Múzeumra maradt (ma az Országos Széchényi Könyvtár külön gyűjteménye); majd felesége elhunytával a lengyeli kastély és birtok is az államra szállt.

1882-ben őskori sírokat találtak A. Sándor lengyeli birtokán. E célra 25 k. hold erdejét a gróf kivágatta. Hét év alatt (1889-96-ig) több mint 12.000 db régészeti tárgyat ásattak ki. Lengyel ezzel a nemzetközileg elismert kutatási eredménnyel a tudós világ reflektorfényébe került. Apponyi Sándor és Wosinsky Mór plébános, régész 1895-ben az összes előkerült leletet Tolna megyének adományozta és ezzel megalapították a szekszárdi Tolna megyei (ma Wosinsky-) Múzeumot, (ld. Hőgyész I. k. 73-74. old., és 95. old. 54. jegyzet)

Apponyi (III.) György (1808-99), II. György ifjabb fia, így nem ő, hanem az idősebb testvér, I. Károly lett Hőgyészen a birtokos. Ő politikai pályára lépett, államférfi lett, főkan­cellár, országbíró, konzervatív politikus.

Apponyi Albert (1846-1933), előbbinek a fia, miniszter, nagy hatású szónok, ő képviselte az országot a Trianon-i békeszerződésben. Nevéhez fűződik a néptanítók fizetésemeléséről, a néptanítás ingyenességéről szóló, és a nemzetiségek által sérelmezett iskolatörvény (Lex Apponyiana, 1907), amely a magyarosítás szolgálatában állt. Emlékiratai szerint öreg korában melankóliával felismeri nemzetiségi felfogásának hibáit. (Hóman-Szekfű: Magyar történet V. k. 647. o.)

A Hőgyészi plébánia anyakönyveinek tanúsága szerint két esküvő alkalmával is szerepeltek házassági tanúként a Hőgyészi templomban neves Apponyiak.

1901-ben Apponyi Géza Alice nevű leányánál A. Sándor és A. Albert voltak tanúk, az eskető gr. Széchényi Miklós kinevezett püspök volt. — 1921-ben Liechtenstein Alfréd nővére házasságkötése volt a Hőgyészi templomban, Schäfer József plébános esketett, és A. Albert szerepelt tanúként.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet