|
|
(összefoglalás)
Kevés olyan jól dokumentált eseménye van a világtörténelemnek, mint az 1915-ös törökországi örmény népirtás. Kortárs szemtanúk vallomásai, diplomáciai feljegyzések, tiltakozások, fotók, filmek és más dokumentumok tanúsítják azt, hogy a hat keleti vilajet, később Törökország egész területének örmény lakossága 1915-1922 között majdnem teljes egészében eltűnt lakóhelyéről, s hogy milyen körülmények között, arról a fenti dokumentumok vallanak.
A XX. század második felében egyre több archívum tette kutathatóvá a századforduló és az I. világháború idejére vonatkozó dokumentumait, csupán a törökországi intézmények kapui maradtak zárva a tudományos érdeklődés előtt. Részben ez is oka annak., hogy a genocídium hivatalos bizonyításában eddig egyedülálló bizonyíték, az ifjútörök kormány 1919-es pere Magyarországon mindezidáig nem kapott kellő nyilvánosságot. A tanulmány célja e per menetének, bizonyítékainak, valamint történelmi jelentőségének bemutatása.
Tekintettel arra, hogy Magyarországon a tudományos kutatás nem foglalkozott a érdemben az örmény genocídium kérdéskörével, a szerző röviden vázolja a népirtás előtörténetét is. A cikk az 1915-ös deportációt mint felülről irányított és központilag szervezett, az örmény nép totális megsemmisítését célzó előre kitervelt történelmi bűntényként értelmezi, s utal arra, hogy az ifjútörök kormány így kívánta véglegesen megoldani az „örmény kérdést", s csak ezután - illetve a birodalom többi, másvallású, másnemzetiségű kisebbségének megsemmisítése után - képzelte el a török nemzetállam létrehozását. A szerző történelmi tényekkel bizonyítja, hogy Törökország célja az egész örmény nemzet megsemmisítése volt.
Az I. világháború végén nemzetközi nyomásra Törökország katonai bíróságot hozott létre, amelynek feladata volt az örményekkel történt kegyetlenkedések felderítése. A szövetséges hatalmakat a török-szimpatizáns Anglia képviselte a tárgyaláson. A katonai bíróság tevékenységében a per egész ideje alatt érvényesült egyfajta kétlelkűség: egyrészt meg akart felelni a nagyhatalmak elvárásainak az eljárás törvényességét és a felelősök megbüntetését illetően; másrészt el akarta kerülni a törvény maximális szigorának alkalmazását saját honfitársaival szemben.
A per idején összegyűjtött dokumentumok bebizonyították, hogy az ifjútörök párt és kormány még a háborúba lépés előtt eltervezte az örmény lakosság megsemmisítését. Az örmények ellen elkövetett bűntettek nem izolált jelenségek voltak, hanem központilag, a vádiratban feltüntetett személyekből álló testület és szervezet - Ittihat ve terakki, Te§kilat-i mahsuse - előre átgondolt terve alapján titkos utasítások és szóbeli parancsok útján végrehajtott népirtás. A deportációt maga a minisztertanács hagyta jóvá.
A második, ötödik, hatodik tárgyalásokon bizonyítást nyert, hogy az örmények kiirtását gyakorlatilag a Te§kilat-i mahsuse szervezete - melyet az Ittihat ve terakki központi bizottsága hívott életre - hajtotta végre, s a népirtás főszervezői egyértelműen Talát pasa, Midhat Sukri bej, Behaeddin Sakir, doktor Nazim, Riza bej, Atif bej, Sukri bej, Halil bej, Aziz bej és Dzsevad bej voltak.
A vádlottak a kihallgatások során gyakran vallották ártatlannak magukat, vagy a felelősséget igyekeztek másokra - legtöbbször távollevőkre - hárítani. Előfordult, hogy a kihallgatást más irányba igyekezték terelni.
A per idején a török kormány igyekezett teljesen elhatárolódni a korábbi ifjútörök vezetéstől, és a népirtás felelősségét teljes egészében rájuk hárította.
Bár születtek halálos és életfogytiglani ítéletek de ezeket elsősorban a szökésben lévő vádlottakra mondták ki. A fogva tartottakkal szemben indokolatlan türelmes-séget tanúsítottak. A halálos ítéleteket a vádlottak távolléte miatt nem tudták végrehajtani.
Az ifjútörökök perének pozitív eredménye abban nyilvánul meg, hogy törvényes török bíróság folytatta le a tárgyalásokat. Az összegyűjtött dokumentumokat a török belügy minisztérium hitelesítette. A hivatalos török katonai törvényszék által kimondott ítéletek ezeken a hiteles dokumentumokon alapszanak, az örmény genocídium tehát török bíróság és a török kormány által elismert hiteles történelmi tény.
A szerző vázolja azokat az eseményeket is, melyekkel kezdetét vette a genocídium török részről történő, jelenleg is tartó tagadása, s vele párhuzamosan az ifjútörökök rehabilitálása.
|
|