|
|
(összefoglalás)
Kutatásom kiindulópontja az az ellentmondásos alaphelyzet, amely a népirtás által kiváltott erdélyi reakció vizsgálatát meghatározza. Adott egyfelől egy háborús kontextus, melynek keretében egy bizonyos néppel szemben elkövetett bűnök csak annyiban érintették vagy érdekelték az erdélyi közvéleményt, amennyiben azok kihatással bírhattak a háború kimenetelére. Másfelől az erdélyi nemzetiségek együttélésének évszázadok óta szerves részét képező örmény diaszpóra révén ezen országrész lakossága szorosabb kapcsolatba kerülhetett az eseményekkel.
Kutatásomnak nem volt tárgya sem az erdélyi és a törökországi örmények közötti, sem az erdélyi örmények és a többségi társadalom közötti viszony, ahogyan az asszimilációs folyamatok eredményeként bekövetkezett identitásbeli és egyéb változások sem. Ezen kérdéseknek, kiterjedtebb kutatás tárgyát kell képezniük.
1915-ben a magyarországi, és ezen belül az erdélyi sajtót illetően mindenképpen beigazolódni látszik a törökök vélhető előrelátása, ugyanis 1915 tavaszán és nyarán a népirtással párhuzamosan több kiemelt fontosságú háborús esemény történt vagy volt éppen folyamatban.
Célom volt tehát annak felmérése, milyen lehetőségei voltak egy erdélyinek - örménynek vagy más nemzetiségűnek - arra, hogy értesüljön az örmények sorsáról, milyen reakciót váltott ki a sajtóban és a közvéleményben, valamint - tágabb értelemben vizsgálva a genocídium fogalmát - hogy mit válthatott ki a kor emberéből a század első népirtása. E kérdések megválaszolására a következő sajtókiadványokat vizsgáltam át: Arménia 1894-1895; Ellenzék 1894-1895, 1915-1918; Ujság 1909, 1915-1918, Szamosvölgye 1908-1909; Szamosújvári Közlöny 1909; Szamosújvári Napló 1915-1917. Ezek kézbevételekor kivétel nélkül számolni kényszerültem a háborús és háború utáni magyar és román cenzúrával, amely az örmények elleni akciókban valószínűsíthetően csupán egy szövetséges államnak a háború megnyerésére tett lépéseit látta, és amelynek végső soron áldozatul esett az időbeni tájékoztatás.
Mindazonáltal a népirtásról való tudósítás általános hiányának okait semmiképpen sem a sajtótörténetben vagy a belpolitikai viszonyokban kell keresnünk, hanem a budapesti, bécsi és elsősorban a berlini külügyi levéltárakban.
|
|