|
|
(összefoglalás)
Napjainkban, amikor az Örmény Köztársaság külpolitikájában csakúgy, mint a történettudományban alapkérdéssé vált a genocídium nemzetközi elismertetése, ebben a kontextusban különleges jelentőséget kap az Oszmán Birodalomban szintén népirtást szenvedett más nemzeti kisebbségek történelmének tanulmányozása. Az örményekéhez hasonlóan tragikus sors lett osztályrésze a Törökországban élő szír nemzeti kisebbségnek is, amely az örményekhez hasonlóan szintén áldozatul esett a vérszomjas, megsemmisítő török politikának.
A 19. század végén, és az I. világháború évei alatt a török kormány szorgalmazására és szervezésében az örményekkel együtt vadállati kegyetlenséggel mészárolták a Közel-Kelet egyik legősibb nemzetiségét, a szíreket. Egy olyan nemzetiséget, amelynek ősei ott voltak a legelső városok alapításának kezdeténél, hatalmas lökést adva ezzel a világ kulturális fejlődésének.
A rendelkezésre álló dokumentumok és statisztikai adatok arra utalnak, hogy a 19. század végén, 20. század elején az Oszmán Birodalomban és a csatolt területeken 1 milliónyi szír nemzetiségű lakos élt, és egységes nyelvvel, kultúrával, nemzeti szokásokkal rendelkeztek. Politikai, katonai és vallási tekintetben egy vezető egyházi személyiség, Mar-Szimun Beniamini irányítása alá tartoztak. Mint nemzeti-etnikai és vallási kisebbség, az Oszmán Birodalomban alárendelt helyzetben voltak.
1895-96-ban az Abdul Hamid szultán által szervezett pogromok következtében 300 ezer örményen kívül a népirtó akciónak 55 ezer szír lakos is áldozatul esett. 1914-18 között a szír kisebbség több mint negyedmillió nemzettársát vesztette el.
A pogromok taktikája, megszervezése és véghezvitelének módjai kétségkívül azt bizonyítják, hogy a népirtás szervezői és végrehajtói egy népcsoport totális megsemmisítését tűzték ki célul, miután korábban nem tudták rábírni őket önazonosságuk feladására, az asszimilációra. Nemzeti identitásukhoz, századokon át őrzött kereszténységükhöz hívek maradtak.
A teljes megsemmisítésre, azaz „likvidálásra" ítélt nép egyetlen reményét csak az eleve reménytelen hősi ellenállásba vethette. A szírek nem tették lehetővé az ellenségnek, hogy passzív áldozatául essenek a szörnyű történelmi bűnténynek. Ha fegyvertelenül is, de utolsó leheletükig küzdöttek anélkül, hogy a győzelemre a legkisebb esélyük lett volna.
Napjainkban az igazság elismerését, identitásukhoz, a kulturális fejlődéshez való jogot követeleik maguknak a világ minden táján szétszóratásban élő szírek is. Követelik az emberi jogok rájuk vonatkozó érvényesítését, és folytatják sokszázados küzdelmüket az igazságért. Követeléseik egyike, hogy nemzetközi fórumon ítéljék el Törökországot a történtekért.
|
|