|
|
(összefoglalás)
Az örmény genocídium nemcsak az örmény, de az újkori világtörténelemnek is egyik legtragikusabb lapja.
Az első világháború éveiben kegyetlen sors lett osztályrésze a Törökországban élő örményeknek. Abból a célból, hogy a török nép új hazáját megszervezzék, hogy a szóban forgó területen hatalmas török nemzetállam alakulhasson ki, hogy létrejöhessen a törökök szervezte Turáni Birodalom, el kellett pusztítani ennek elsődleges fizikai akadályát, az örmény nemzetet.
A török nacionalista ideológia gyakorlati megvalósítása volt az oka az örmény nép pusztulásának. Az örmények választhattak az asszimiláció, a kivándorlás, vagy a fizikai megsemmisülés között. Az örmények előre eltervezett megsemmisítése már akkor elkezdődött, amikor Törökország belépett az I. világháborúba. Hogy a sátáni tervet akadálytalanul megvalósíthassák, első lépésként elszigetelték a nyugat-örményországi fegyverfogható elemeket. A program második lépése az örmény értelmiség megsemmisítése volt. Miután a népet megfosztották fizikai véderejétől és szellemi vezetőitől, elvágták a lehetőséget, hogy az örmények a külvilággal érintkezhessenek, a török kormány megvalósította a program harmadik lépését. Ez azt jelentette, hogy a védtelen, segítséget sehonnan sem várható örmény nőket, öregeket, gyermekeket erőszakosan deportálták, majd lemészárolták. Az emberiség történetében eladdig példátlan esemény másfél millió örmény életét követelte.
A török kormány az örmények tömeges kiirtását az örmény kérdés végleges megoldásának tekintette. A népirtás gyakorlati programját az Ittihat ve Terakki (Egység és Haladás) pártjának központi bizottsága dogozta ki. A világháború alkalmas helyzetet teremtett arra, hogy nemcsak az örményekkel, de a birodalom más keresztény kisebbségeivel is leszámoljanak.
A népirtás irányítói az ifjútörök kormány vezetői: Talaat pasa belügyminiszter, Enver pasa hadügyminiszter, Dzsemal pasa hajózási miniszter, Behaeddin Sakir bej, az ifjútörök párt központi bizottságának a tagja, a Teskilat-i mahsuse szervezet elnöke voltak. A törökországi örmények deportációja és a tömeges mészárlásokról szóló hírek hamarosan az egész világon ismertté váltak, és a nemzetközi felháborodás és tiltakozás hatalmas hullámát eredményezték. Nemzetközileg ismert prominens személyiségek, civil szervezetek ítélték el az ifjútörökök politikáját, a barbár módon megvalósított népirtást, s ennek azonnali leállítását követelték.
Az erősödő nemzetközi nyomás hatására, továbbá azért, mert a török vezetés meg akart szabadulni a magát kompromittált ifjútörök kormánytól, az 1918-as mudroszi fegyverszünetet követően az új török kabinet azonnal határozatot hozott. Ennek értelmében törvény előtt vonták felelősségre az ifjútörök kormány vezetőit és az Ittihat központi bizottságának tagjait. A vád ellenük az volt, hogy kalandor módon belekényszerítették Törökországot az I. világháborúba, illetve megszervezték és végrehajtották az örmények kiirtását.
A tárgyalások 1919. április 27-én kezdődtek Isztambulban és megszakításokkal június 26-ig tartottak. Az ítélethirdetés 1919. július 5-én történt. A tárgyaláson 11 távollévő és 20 jelenlévő magas rangú állami vezető - a genocídium legfőbb irányítói - ellen emeltek vádat. A tárgyalások jegyzőkönyvei és az ítéletek megjelentek az 1919-1920-ban kis példányszámban kiadott hivatalos török napilap, a Tekvim-i Vekayi hasábjain.
Bár úgy Örményországban, mint a világ többi részén hatalmas dokumentumanyag és szakirodalom gyűlt össze az örmény népirtás történetét illetően, a téma sokoldalú megvilágítása jelenleg is időszerű és tudománypolitikai jelentőséggel bír.
|
|