A ROMÁN NYELVRŐL ÁLTALÁBAN

Latin alapok és más jegyek. A román nyelv azoknak az európai nyelveknek a családjába tartozik, amelyek időszámításunk első évezrede során a latin nyelvből fejlődtek ki. Az olasz, francia, spanyol, portugál, (a Spanyolország északkeleti részén, Barcelona vidékén honos) katalán, (a Franciaország déli részén, Marseille tágabb körzetében beszélt) provanszál, (az Olaszországban, Sardinia szigetén fennmaradt) szard, (a Svájc délkeleti tájain és az olasz Alpokban beszélt) rétoromán (más néven: ladin) nyelvekhez hasonlóan, a román is a hajdani latin népi (az irodalminál jóval egyszerűbb) változatát folytatja a mai napig. Mind a kilenc nyelv nem más, mint az évszázadok alatt erősen megváltozott népi latin nyelv. Közös latin gyökereiket és az ebből következő hasonlóságukat az alábbi szóösszevetés is tanúsíthatja:

A IV. századig még egységes és nagy kiterjedésű Római Birodalom egész területén meghonosodott (népi) latin nyelv részben saját belső fejlődési törvényei, részben pedig a helyi és más nem-latin nyelvek hatására változott át az európai kontinensen (a IX.-X.. századokig) olasszá, spanyollá, franciává, románná stb. Román nyelvvé való átalakulásában a balkáni - al-dunai - kárpáti térség helyi trák nyelvének, valamint a mai bolgárok és szerbek ősei révén a VI. századtól itt elterjedt ,szláv_nyelvnek volt jelentős szerepe.

A román nyelv latin jellegét igazolja majdnem egész nyelvtana és szókészletének nagyobbik hányada (például alapszókincse 60%-a). Jól szemlélteti ezt a tényt a románok múltszázadi klasszikus költőjének, Eminescunak a szóhasználata is: verseiben 48:68 arányban fordulnak elő a latinból örökölt szavak (néhány százaléknyi új keletű, a klasszikus latinból átvett szó mellett). Néhány lexikális példa: lup (lat. lupus) = farkas, cámp (lat. campus) = mező, inasa (lat. mensa) = asztal, floare (lat. florem) = virág, casá (népi lat. casa) = ház, /a/ veclea (lat. videre) = látni, /a/ veni (lat. venire) = jönni stb.

A szláv nyelvi jegyek csekély arányban megmutatkoznak a nyelvtanban is (az -o ragos megszólító eset: Ileanol = Ilona!, a visszaható igeragozás gyakorisága stb.), de elsősorban a szavak szláv eredetében, (például az alapszókincs 20%-ban). Néhány szókészleti példa: vreme = idő, időjárás, ceas = óra, otet = ecet, drag = drága, kedves, vesel = vidám, /a/ cili = olvasni, /a/ munci = dolgozni, /a/se odihni = pihenni stb. A román az egyetlen olyan latin nyelv, amely szláv nyelvi közreműködéssel alakult ki. Ezért mondják „szláv nyelvvel beoltott latinnak".

A trák nyelv hozzájárulását a latin elrománosodásához jobbára csak feltételezni képes a tudomány. (Megjegyzendő: trák nyelvet beszéltek a történelmi munkákban oly sokat emlegetett dákok is.) Trák jegyeknek szokták tekinteni például a román határozott névelő szóvégi elhelyezkedését (hotelul = a szálloda, casa = ház), a román családnevekben is gyakori -escu képzőt („Popescu", „Ionescu") és néhány más jelenséget. Mivel ezek a jelenségek a Balkán-félsziget más nyelveiben (a bolgárban, az albánban) is előfordulnak, a tudomány a román nyelv „balkáni típusú jegyeinek" nevezi őket.

ELTERJEDTSÉG

Ma a románt, a világban elszórtan, becslések szerint mintegy 25 millióan beszélik. Az egészen régi és a néhány évszázaddal ezelőtti népmozgások következtében a román nyelvet több országra kiterjedő széles területen használják anyanyelvként. Románián kívül a Moldovai Köztársaságban, Dél-Ukrajna bukovinai szegletében, Magyarország román határ menti sávjában, Jugoszláviában a Vajdaság bánáti községeiben, városaiban, Bulgária al-dunai síkságán és a Görögország felé nyúló délnyugati sarkában (a bulgáriai „megleni románok" falvaiban), Görögország északkeleti, Thesszaloniki fölötti völgyeiben (itt élnek a görögországi „megleni románok") és különösen északnyugati részén, az Olimposz hegytől Macedóniáig elnyúló területen (ahol az „arománok" élnek), Albánia déli felében (az ottani „arománok" lakhelyein), Macedónia déli részén (ahol az „arománok", más elnevezéssel „macedóniai románok" beszélik) és a horvátországi Istria félsziget mintegy öt településén.

NYELVJÁRÁSI MEGOSZLÁS

A Románián belüli és a környező országok román nyelvi változata (ezt nevezik összefoglalóan "dákoromán nyelvnek"), valamint a megleni románok, az arománok és az isztriai románok által beszelt változatok négy, kisebb-nagyobb eltéréseket mutató nyelvjárást képviselnek. A románság életeben legfontosabb szerepet betöltő dákoromán nagy nyelvjáráson belül újabb öt nyelvjárás különböztethető meg. Figyelmet érdemel, hogy a szélesebb értelemben vett Erdély az egyetlen olyan terület, egység, amelyen mind az öt román nyelvjárás megtalálható. Úgymint:

1. munténiai (havasalföldi) nyj.
2. moldvai nyj.
3. bánáti nyj.
4. máramarosi nyj. (értelemszerűen, folytatással a velük szomszédos határon túli román nyelvterületeken)

IRODALMI NYELVI VÁLTOZAT

A középkori román egyházi és állami élet irodalmi nyelve még a szlávoktól átvett egyházi és kancelláriai nyelv volt. Görögkeleti (ortodox) vallásukat ugyanis a románok a bolgárok révén vették fel, és első állami alakulataik is bolgár-szláv típusúak voltak. Ezért az első okmányok és könyvek is szláv nyelven, cirill betűkkel íródtak. A mai ismert első román nyelvű, de ugyancsak cirill betűs kézirat (egy bojári magánlevél) 1520ból származik.

A román irodalmi nyelv kialakulási folyamata a XVI. században indul meg az erdélyi reformáció hatására Szászvárosban (Orástie). Szebenben és főként a Brassóban megjelenő román egyházi könyvekkel. Mivel a könyvnyomdák kezdetben a munténiai nyelvjárás területén működtek és a nyomdászok messzemenően figyelembe vették, hogy ez a legelterjedtebb román nyelvi változat, kezdettől fogva ez lett a román irodalmi nyelv alapja és így a nyelvi modell minden román számára. A későbbi századokban az irodalmi nyelv munténiai jellege tovább szilárdult azáltal, hogy a legnagyobb munténiai város, Bukarest lett a románok gazdasági, közigazgatási, kulturális központja, fővárosa.

A Brassóban nyomtatott XVI. századi román zsotároskönyv laprészlete

A belső fonások mellett, az alakuló román irodalmi nyelv egy sor más nyelvből is gazdagodott: a máiemlített egyházi, kancelláriai szlávból, az ezen keresztül, illetve közvetlenül ható görög nyelvből (például a XVIII. századi török uralom konstantinápolyi görög arisztokrata családok trónra ültetésével érvényesült a román fejedelemségekben, és ennek megfelelően a következő századig ható intenzív görög kulturális élet alakult ki ott), valamint nem utolsó sorban, a magyar nyelvből.

A magyar nyelvi hatás (kisebb arányban kölcsönhatás) természetes kiindulópontja az erdélyi magyarromán együttélés volt. A magyar nyelv uralma a gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális életben azzal járt, hogy már a középkortól kezdve a románság is magyar szavakat használt az újonnan megismert fogalmak nagy részére. A román nyelvű írásokban előforduló első magyar szavak: hotar = határ (1392), meşter = mester (1407), vama = vám (1415), oraş = város (1418).

Mivel a XV1II.-XIX. századokban az erdélyi román értelmiség igen aktív szerepet vállalt a kárpátontúli Havasalföld és Moldva modern román kultúrájának a kialakításában is, az általuk használt magyar szavak fokozatosan elterjedtek az egész román nyelvterületen. Egyes magyar szavak ma is alapvetőek és nagyon gyakoriak a román nyelvhasználatban (az alapszókincs 2 százaléka magyar eredetű): gând =gond, chin - kín, chip = kép, oraş = város, /a/ alcătui = alkotni, marfă = áru (a magyar „marha" szóból), talpă = talp, fel = féle, /a/ îngădui =engedni, /a/ cheltui = költeni stb. A magyar képzők közül az ,,-ás", ,,-és", „-Ó" épült be leginkább a román nyelvbe: ceteraş = citerás, chipeş = jóképű, mutatós, trupeş = testes, jól megtermett, mâncău = nagyevő, lingău = talpnyaló, potyaleső stb.

A magyarok által kölcsönzött román szavuk jelentése a falusi életre utal. Már a XIV. századi magyar írásokban fellelhetők: például „csobán", „cserge". Néhány román szót az egész magyar nyelvterületen használnak: „ficsúr", „cimbora", „furulya", „kaláka", „málé", „kalyiba", „kocsány", „poronty", palacsinta", „tokány", „suta" stb.

A modern román irodalmi nyelv a XVIII. század végétől kezdett kialakulni, és a múlt század reformmozgalma nyomán teljesedett ki. A folyamat kiindulópontját az „Erdélyi iskola" elnevezés alatt ismert román értelmiségiek kulturális és nyelvművelő tevékenysége jelentette. Ok írták és terjesztették az első latin betűs román nyelvtankönyvet (1780-ban) és indították el a román nyelv tudatos latinosítását, a klasszikus latinhoz való közelítését.

Az első latin betűs román könyv borítólapja (itt az 1805-ös, második kiadás a budai nyomdából)

A romantikus túlzásokban is bővelkedő latinosítás később Havasalföldön és Moldvában is erőteljes mozgalommá vált, és áthatotta az egész román nyelvújítást. Ez mindenekelőtt a nem latin (főleg a szláv es a görög) szavak kiszorításában, klasszikus latin szavakkal történő behelyettesítésétben nyilvánult meg: például a szláv eredetű buche = betű, ostrov = sziget, veac = évszázad helyett: literă, insulă, secol, a gorog evghenist = nemes, ighemonicon = fényűzés helyett: nobil, lux. Fontos törekvésük volt még a latmistáknak a szavak írásképének minél latinosabbá tétele is: a seară = est, pâine = kenyér) stb. kiejtésektől függetlenül „sera", „pane" írásmódot javasoltak és alkalmaztak. A latin betűs írásmód csak kb. 1860-tól váltotta fel teljesen a szláv típusú cirill betűset a románoknál.   

A latin jelleg kidomborítására való törekvés a mai napig meghatározza a román irodalmi nyelvi újításokat Bő száz év óta rendkívül nagy számú francia szó folyamatos átvétele is erősíti a román nyelv latinos megjelenését. Egy 1963. évi statisztika szerint a francia szavak akkor 38,42 százalék arányban voltak jelen a román nyelvben. (A jelenség megértéséhez figyelembe kell venni, hogy a múlt században a román értelmiségiek zöme Franciaországban végezte tanulmányait, aminek következtében a román kultúra, azon belul a nyelv, a francia kultúra és nyelv „egész életre szóló" hatása alá került.) Példák a mindennapi nyelvhasználatból: „acces" = bejárat, hozzáférhetőség, „dificil" = nehéz (átvitt értelemben), „/apă/ potabila" - iható, ivó/víz/, „oranjadă" = narancsital, „trotuar" = járda, „mersi!" = köszönöm stb.

A latin típusú klasszikus latin és francia szavak tömeges átvétele nagymértékben növeli a rokon értelmű szavak körét és ezáltal a nyelv árnyalatokban gazdag kifejező erejét. Ugyanilyen mértékben azonban szakadékot teremt a nyelv népi változatai és az igényesebb stílusok között. Például, a napilapok es folyóiratok elfogadható megértéséhez az olvasóknak komolyabb iskolázottságra van szükségük.

A nyelv latin jellegének és az olasz, francia, spanyol nyelvekkel való rokonság, hasonlóság tudata régóta fontos eleme a románok nemzeti öntudatának.

A MAGYARORSZÁGI ROMÁNOK NYELVI VISZONYAI

Körös vidéki nyelvjárás. Mind a származási helye (a Fekete- és a Fehér-Körös menti domb- és hegyvidék), mind mostani lakóhelyei szerint a hazai románság a Körös vidéki nyelvjárás területéhez tartozik. Ennek legáltalánosabb sajátosságai:

"l. A magyar „e"-hez, „a"-hoz, „ty"-hez, „gy"-hez, „ny"-hez hasonló magánhangzók és mássalhangzók gyakori előfordulása (ami nem feltétlenül a magyar nyelv hatása miatt van így, bár létezik ilyen nyelvészeti nézet is). Példák (itt és a továbbiakban a román szavak, részben magyaros átírásban szerepelnek): meré almák, naptyé = éj/szaka/, pringyé = /meg/ fog, binyé = jól stb.

2. Más nyelvjárásokban ismeretlen, egészen régi latin szavak megőrzése: például brincá (lat. branca)= kar, kéz, pacurar (lat. pecorarius) = juhász, foale (lat. follis) = has, pasa! (lat. passa, passate) = menj! stb. Az itteni latin archaizmusok miatt, számos tudós úgy véli, hogy a három Körös hegyes-dombos-erdos vidékén a római idők óta folyamatosan fennmaradt a latin nyelv, egyre nagyobb változások után román nyelvvé átalakulva.

3. A magyar eredetű szavak nagy száma: iagă = a magyar üveg-bői, ocoş = okos, bolund = bolond, darab -darab, temeteu = temető, birău = bíró, ciont = csont, sógor = sógor stb.

Gyakoriságunknak az az oka, hogy a Körös vidék nagyon sokáig elszigetelt maradt a modern román kultúrától, csak későn és lassan került kapcsolatba a román irodalmi nyelvvel, és itt a magyar nyelv mint nyelvfejlesztő inspirációs forrás erőteljesebben érvényesült.

Mindezen sajátosságok miatt a Körös vidéki nyelvjárás (részben a máramarosival együtt) a legtávolabb maradt az irodalmi nyelvtől. Az ehhez való közeledés folyamata azonban - más nyelvjárásokhoz hasonlóan -   itt is megfigyelhető (legalábbis a romániai területen). Egyebek között a magyar szavak irodalmi nyelviekkel történő kiváltásával: például sabău = szabó helyett terjed a croitor, bumb = gomb helyett, a nasture, clop = kalap helyett a pălărie stb.

Erőteljes magyar vonások. A Körös vidéki nyelvjárás romániai területétől eltérően, a magyarországi sávban 1920 óta (az új országhatár révén kialakult elszigeteltség miatt) a tájnyelvi fejlődés egyértelműen a magyar nyelv irányába hat, a mindennapi román nyelv kizárólag magyar forrásból bővül, az új fogalmak csak magyar szavakhoz kapcsolódnak.

A nyelvi magyarosodás csupán egyik következménye annak a több évszázados magyar környezeti hatásnak, amely a XVIII. századbeli idetelepülés pillanatától fokozódó intenzitással érvényesül az élet minden területén. Az akkor alakuló alföldi uradalmakhoz földművelőkként szerződve, a most is „magyarországi románságnak" nevezett lakosság szerves részévé vált a magyar gazdasági és társadalmi struktúrának. A magyar környezet sűrűjébe beékelődve, falvanként uradalmanként (Gyula és Békéscsaba esetében városonként) elszigetelődött csoportokban élve (1946-ig ugyanis teljességgel hiányzott a hazai románság egészét átfogó intézményes szervezettség) erőtlen kisebbségi helyzetben volt a kezdetektől fogva. Ennek megfelelően, a magyarsághoz való alkalmazkodás mindennapi természetes szükségletévé és hajlamává vált. Első látványos alkalmazkodása abban nyilvánult meg, hogy elfogadta és a magáénak tudta nevének magyar formáját, amelyen az uradalmi szerződésekben bejegyezték.

Így lett például „Iuăn Ardelean" Árgyelán János, „Simion Pătcaş" Patkás Simon, „Petre Sima" Szima Péter stb., de előfordult, hogy a hatóságok egyszerűen magyarra lefordítva adták vissza a román családi név jelentését, és így lett „Toader Păcurarii" Juhász Tógyer (vagy Tivadar), „Pavel Sălăşan" (téves értelmezés révén) Szilágyi Pál stb. a hivatalos iratokban. (Miközben a román egyházi anyakönyvekben a nevek továbbra is román formájukban szerepeltek.) Megfigyelhető, hogy ez a román-magyar kettősség máig fennmaradt a hazai románok névhasználatában, és az egyének ezt magától értetődő dolognak tartják. Később, egészen mostanáig, az alkalmazkodás a magyar nyelv, a magyar típusú tárgyi kultúra és szokások elsajátításában is jól megmutatkozó kisebbségi magatartássá vált, és egyre inkább az.

Ilyen körülmények között, a magyarországi románok mindig anyanyelvük természetes elemeiként fogták fel és használták a magyar szavakat és kifejezésszerű szólásokat. Régebben a kiejtésben is románossá formálták őket, és románosan is ragozták. Példák: „gézés,, (magy. gőzös) = vonat, „gézésurile" = a vonatok: „tyélsig" (magy. költség), „tyelşigului" = a költségnek a... stb. A magyar szavak tömegesebb átvételével (néhány évtizede az életviszonyok radikális átalakulása, korszerűsödése, polgárosodása ezt egyre szükségesebbé teszi) a románosítás a legtöbbször már elmarad, a szavak eredeti magyar alakjukban épülnek be a tájnyelvbe: ,,Mă duc la Adóhivatal" (megyek az Adóhivatalba), „Ăs nyugdíjas" (Nyugdíjas vagyok), „Oi meré üdülni" (Üdülni megyek majd) és nagyon sok hasonló megoldás.

Az állandó szókapcsolatok és a mondatok szerkesztésében a magyar nyelvi logikának, szabályainak az erős hatása is kimutatható.

A magyarországi románság anyanyelvi specialitása, a Körös vidéki román nyelvjáráson belüli különössége, a magyar szavak magas számarányában és a magyar nyelvi szabályok rendszeres alkalmazásában áll. Román-magyar kétnyelvűség. A magyar nyelv szerepének fokozódását mutatja az itteni román lakosság körében a kétnyelvűség klasszikus szabályai szerinti beszéd terjedése, vagyis a román és a magyar nyelvű mondatok, illetve szövegrészek váltakozó használata egyazon kommunikáción belül. Tipikus szokás: a románul (de, természetesen, magyar elemekkel jócskán tarkítottan) kezdődő beszéd egy bizonyos ponton spontán módon magyar mondatokkal folytatódik (különösen ha a közlés tartalma valamiképpen szakmai jellegű), majd ismét román keretben halad tovább stb.

A,hazai kisebbségi lét alakulási tendenciái az utóbbi évtizedekben azt igazolják, hogy a román-magyar kétnyelvűség csupán átmeneti nyelvhasználati gyakorlatként maradhat fenn. Az itteni románok többsége ezt, mintegy észrevétlenül, előbb-utóbb a magyar nyelv teljes körű használatával cseréli fel. Azaz: a magyarországi románság ma már zömében a teljes nyelvi asszimiláció szakaszában van. Figyelemre méltó, hogy jelenleg csak Méhkeréken öröklődik még az anyanyelv (a helyi tájnyelv) a családokon belül.

A román irodalmi nyelv hazai helyzete. Mint minden hazai nemzeti kisebbségnél, a románságnál is az irodalmi nyelvi változat meghonosítása lenne az egyetlen megoldás a tájnyelvi örökségben végbemenő rohamos sorvadás ellensúlyozására, a nyelvi önazonosság megőrzésére. Az irodalmi nyelv terjesztésének elsődleges formája az iskolai oktatás.

Az ilyen irányú iskolai és más eredetű törekvések útjában azonban számos olyan társadalmi, kulturális akadály áll, amely éppen a kisebbségi létből (a nyelvországon kívüliségből) fakad, s mint ilyenek elháríthatatlanok.

A magyarországi románság esetében jelentős hátráltató tényező az a körülmény is, hogy a tájnyelvi alap rendkívüli messzeségben van az igényesebb román nyelvi változatoktól (amelyek, mint láttuk, klasszikus latin és francia elemekkel alaposan túlduzzasztottak). Ennek következtében az egyén merőben idegennek, afféle „úri románnak" érzi az irodalmi nyelvet, és nehezen fogadja el természetes, mindennapi kommunikációs eszköznek a maga számára. (A magyarországi román ember tulajdonképpen csak a helyi tájnyelvi változatra szűkítve értelmezi román anyanyelvűségét.) A falusi emberek maguk között beszélve teljes mértékben kerülik az amúgy mindenki által ismert irodalmi nyelvi kifejezések használatát is.

Ugyancsak hátrányos tényezőt jelent az anyanyelv-mentési törekvésben az, hogy a román irodalmi nyelv, amelytől a mentés várható lenne, a helyzet logikájából következően, alapjában és tömegesen csak mesterséges körülmények között, iskolai tanulással és öntudatos önképzéssel sajátítható el itt, a nyelvországon kívül, s így nem igazán képes állni a versenyt és megakadályozni a magyar nyelv térhódítását, amikor ezt a kommunikációs eszközt ma már bármelyik hazai román, erőfeszítések nélkül, spontán módon elsajátíthatja a környezetében is.